Bekapcsolt mikrofon: Orbán nem szereti a "nem jó" kérdéseket

Mikrofonok közelében nem árt az óvatosság. Sosem lehet tudni, be vannak-e kapcsolva, rögzíti-e valami az elhangzottakat. A bekapcsolva felejtett mikrofonok már többször okoztak kellemetlenségeket, vagy az, ha valaki elfeledkezett arról, mi van az orra előtt. Károly herceg is így járt tavaly egy sífotózáson, vagy Obama és Sarkozy, akik Netanjahuról mondtak vaskos véleményt. Vagy Orbán Viktor pocakos tábornokozott október 6-án tavaly. És most is egy, a kormányfő közeli mikrofon maradt bekapcsolva. Valahogy erre a mostani kis megjegyzésre még senki nem csapott le.

A minap Orbán tusványosi nyári egyetemen elhangzott előadásával kellett dolgoznom. A közmédia videotárában találtam meg az anyagot. A meglepetés az elején ért. A műsorvezető felkonferálta az eseményt, hogy akkor most élőben kapcsolják a miniszterelnök beszédét. Snitt, képek a bálványosi helyszínről, pódiumon ülőkről. Alatta halk beszélgetés hallatszott.

Orbán Viktor előad - MTI fotó - Beliczay László

Alig néhány tíz másodperc, mielőtt elkezdődött volna. Csak alaposan felhangosítva sikerült megértenem, mi is hangzott el. Orbán Viktor először azt tudakolta,hogy a "lányok fognak segíteni?", majd azt mondta: "ha úgy alakul, hogy a kérdések nem jók....akkor maguk is kérdezzenek." Közben kedélyesen heherészett, valaki azt is közbeszúrta, hogy akkor ki kell egészíteni a kérdéseket. Semmit a véletlenre - jutott eszembe mindjárt. De furcsa is volt ez a nagy elővigyázatosság. hiszen nem is "ellenséges területen" volt, ahol kényes kérdésektől kellett volna tartania. Az már csak magánvélemény, hogy milyen dolog az egy közszereplőtől, hogy azt kérje: ha "nem megfelelően" kérdeznek tőle, akkor vegye már át valaki a kérdésfeltevő szerepét, és "jó" kérdéseket tegyen fel. Itt hallható, látható az előadás, és az elején a "nem jó kérdéses" rész is.

Ennyi volt az intermezzo, sajnos a beszéd végeztével véget is ért a közvetítés, így nem tudtam meg, hogy milyen kérdéseket tettek föl a nézők, vagy hogy a pódiumon ülőknek Orbán segítségére kellett-e sietniük....

Bár a szervezők jó, ha szólnak: figyelem, bekapcsoljuk a mikrofont, tessék viselkedni, a legjobb az, hogy mikrofon közelében semmi olyat nem mond az ember, amit a nyilvánosság jobb ha nem hall.

Az a fránya Brüsszel...

Jövőre lesz 10 éve, hogy az Unióhoz csatlakoztunk. Érdekes volt végigcsinálni, végigkövetni a folyamatot 2000-től, újságíróként. Látni, hogy mi hogyan működik, hova kell(ene) majd a magyaroknak beilleszkedniük. Nekem már akkor is fura volt, és ma, csaknem 10 év után egyre furább, hogy az uniós kérdésekkel mennyire nem foglalkozunk. Ha véletlen igen, akkor valahol a külpolban. Jobb esetben - újságok - külön címke/rovat alá kerülnek be a dolgok. De miért is? Miért kell ezt a belpoltól elválasztani? Hiszen a mindennapi életünket érinti...Mintha a Délmagyarban vagy a Kapos TV-ben nem számolnának be arról, miről döntött a kormány, a parlament, mert az Budapesten történt, más megyében.

Más kérdés, hogy nem mindig egyszerű közérthetővé tenni, mi történik Brüsszelben. De az biztos, hogy nagyobb teret kell neki adni. A szerkesztők gyakran mostohagyerekként bánnak az EU-s témákkal. A legkönnyebb rá azt mondani, hogy unalmas. Nehezen emészthető. Senkit sem érdekel...Végtére is csak a mindennapi életünket érinti, miért kellene vele foglalkozni.

Ha valamiért botrány van, az bekerül a híradásokba, más nem nagyon. Amíg meg nem változtatták az Európai Parlament költségtérítési szabályait, örökzöld toposz volt, hogy valamelyik tévé lencsevégre kapta X képviselőt, amint fapadossal, vagy turistaosztályon repül, miközben első osztályra vette föl a pénzt. Bicskanyitogató. De valljuk be, ennél fontosabb dolgok is történnek arrafelé. Csak ezeket bele kellene végre építeni a híradók híreibe. Vannak kollégák, akik jól ismerik az EU-t, vannak, akiket érdekel - az Unió pedig egy csomó továbbképzési lehetőséget ad. Persze legyinteni könnyebb...

A másik nagy kedvenc, hogy mindenki Brüsszelre mutogat, hogy igen, ott, a csúnya bácsik és nénik ezt eldöntötték. Hát,a rossz hír az, hogy ott semmit sem döntenek el nélkülünk. Mivelhogy a tárgyalásokon mindig ott ül Magyarország képviselője. Konszenzus nélkül pedig nem működik a dolog. Amiben megegyeznek, abba valamennyi tagállam beleegyezett. Igaz, sokkal kényelmesebb a kormányoknak a kényelmetlen dolgoknál azt mondani, hogy nem is mi voltunk, hanem Brüsszel. Ha meg, ugye, valami jó dolog van, akkor azt mindjárt a kormányok magukénak mondják. Ilyenkor nincs brüsszelezés.

Aki tudja, nem mondhatja, aki mondhatja, az....

Néha baromi egyszerű dolgokat baromi nehéz megtudni. No, nem azért mert annyira titkos valamiről van szó, hanem azért, mert akit meg lehet róla kérdezni (az illetékes) az nem elérhető. Igaz, lehet épp értekezlet, pisiszünet, bármi.  De ha valakit többször, órákon át kerget az ember, eredmény nélkül, az azért kiábrándító. Telefon, sms, e-mail, és sehol a válasz, ami -szokás szerint - azonnal kell. Vagy már tegnapra is jó lesz.Van, hogy csak háttérinfóként, nem "élesben", mikrofonba kell a dolog, van, hogy csak tisztázni kéne valamit. Tapasztalatom szerint legtöbbször az illetékes egy kollégája  is meg tudná adni a kért információt.

De nem teheti. Mert nem ő az illetékes, ő nem beszélhet a sajtóval. Neki nem az a feladata.  És a rimánkodás sem használ. Biztos oka van ennek is, lehet, hogy valamikor, valakinek baja volt ebből. Értem a hierarchiát is, de szerintem az is fontos, hogy gördülékenyen menjenek a dolgok. A talpraesettebbje ilyenkor fölajánlja, hogy megpróbál utánakérdezni, hogy elmondhatja-e. És igen, ilyenkor a hajam tépem, hogy mondd már, nem tudja meg senki. Mert legtöbbször ők sem érik el a főnököt. Igaz, ha bentről keresik, talán előbb küld egy üzenetet. Főleg akkor idegesítő a várakozás, ha egy igen vagy nem a válasz a kérdésre, és ez kell ahhoz, hogy valaminek utánainduljak.. Azt még nem sikerült megértenem, hogyha az illetékes tudja, hogy hosszú órákra nem lesz elérhető semmilyen módon,ilyenkor miért nem adja át a feladatokat másnak? Miért nincs ilyen alkalmakra egy forgatókönyv, munkamegosztás. Attól nem lesz ő kevesebb...Maximum gördülékenyebben mennek a dolgok. Nem szerencsés, ha egy sajtóosztályon minden egyetlen kézben összpontosul annyira, hogyha az a kéz netán nincs kéznél, akkor megáll minden. Nem a főnöknek kell csinálnia mindent, ő irányítson, hozzon döntést, a végrehajtást meg adja át a kollégáknak. Szerintem ez lenne a spanyolviasz.

Ezt a centralizációt mostanság egyre jobban érzem. Régebben az egyszerűbb, nem nyilatkozós dolgokat alacsonyabb szinten is meg lehetett oldani, ha infó kellett, akkor azt az ember megkapta. Most minden piszlicsáré üggyel is a legmagasabb szinten foglalkoznak. Így minden lassúbb, kiszámíthatatlanabb...A legtöbbször az a válasz, hogy már továbbítottuk az illetékesnek, majd jelentkeznek. Mikor? Hát, azt nem tudja, remélhetőleg hamarosan... És tényleg nem tudja, nem rajta múlik. Volt egyszer olyan válasz (utólag) arra, hogy miért nem tudtam az illetékest elérni, mégpedig az, hogy munkaidő után kerestem (péntek, du negyed három...). Mea Culpa. Csak akkor nem túl elegáns számon kérni rajtam: miért nem volt benne az ő álláspontjuk is...

A külpol - miért haldoklik nálunk?

Gyerekkoromban a Híradó - kis túlzással - úgy kezdődött, hogy Moszkva....Jó, persze kemény propaganda volt minden, de azért sok mindenről hallani lehetett, mi történik a világban. Vagy legalábbis a Keleti Blokkban. Végtére is akkoriban az érintette legjobban az embereket. Emlékszem, hogy mennyire szerettem a Panorámát - apuval mindig megnéztük. Ha valamit nem értettem, elmagyarázta, vagy (ez még ugye a '80-as években volt) kis kiegészítést adott, hogy a hallottakat/látottakat hogy is kell érteni.

Manapság mintha kihalt volna a külpol. Elsorvadt. Elsorvasztották? Az újságokban is egyre hátrébb kerül, a Híradókban van, hogy mindez kimerül a résbe szorult a kis kínai gyerek feje, Világhírű Celeb terhes, és pandabébik születtek X állatkertben témakörben. Hurrá....de, hogy a világon más is történt, az sokszor -sajnos -kimarad. Pedig a külpolitikai anyagokkal haza is lehet "üzenni". Azzal, ha megmutatjuk, megírjuk, mi, hogyan működik máshol, vagy épp a buktatókra, hátulütőkre lehet rávilágítani. Sokszor, ha be is kerül egy-egy hír, a hazai, külpoltól elszokott néző nem biztos, hogy érti, miért fontos. Már megint lőttek a Közel-Keleten. Na, puff neki. Máskor is volt ilyen. De ha azt is elmondjuk, hogy ettől akár az egekbe is szökhet az olaj ára, és még drágábban tankolunk, akkor arra nem biztos, hogy csak legyint egyet.  Arról sem sokat hallani, hogy mi történik a környező országokban. Egyre kevesebben írnak arról, ha Ausztriában választanak. Pedig a határ túloldalán figyelnek ránk. Sőt, távolabb is. Manapság persze nem lehet oylan anyagokat csinálni, mint mondjuk '92-ben. De attól, hogy valami infotainment (csodás angol szó a szórakoztató informálásra), nem kell hogy rossz legyen. Ez a mi, az újságírók feladata, hogy a fontos információkat úgy csomagoljuk, olyan körítést adjunk hozzá, hogy az érdekes legyen, érthető, ne kapcsoljanak át/lapozzanak el az emberek. A színes, már-már bugyuta anyagokba is ellehet (vagy inkább kell) rejteni fontos tudnivalókat.

Átlapozni egy német újságot, megnézni egy német híradót, teljesen más érzés, mintha ugyanezt itthon teszem. A németeknek van képük a világról, érdekli őket, hol mi történik. Így maximum csak idehaza lepődnek meg azon, hogy még a Bundestagban is téma vagyunk. Mondhatjuk, hogy a németek már csak ilyenek, minden érdekli őket, mindenbe beleütik az orrukat. De ha onnan nézzük a dolgokat, hogy a német befektetők is beleütik az orrukat a dolgokba, tudják hol, milyen a helyzet, van róla egy képük, tudásuk mielőtt befektetnének. És ugyan elcsépelt, közhelyes, hogy a tudás hatalom, de ez így van. Ha éppen a kakóültetvények kipusztulóban vannak, vagy borzalmasan rossz termés várható, akkor nem éppen ideális, ha valaki csokigyárat akar indítani. De ahhoz, hogy ezzel tisztában legyen, figyelni kell a világ dolgaira. Hogy a hazai közéletbe sokan belefásultak, meg tudom érteni. Az viszont rossz, ha ha mi itt bezárkózunk a kis világunkba, megelégszünk annyival, hogy éppen ki nagyobbíttatta meg a mellét.

Régebben fajsúlyos volt idehaza a külpolitika. Nem csak a botrányos esetek voltak bemutatva és nem csak felületesen. Igaz, aláírom, külpolitikát jól csinálni nem olcsó mulatság. Az a legjobb, ha a stáb, az újságíró a helyszínre mehet, maga kutat a dolgok, az események után, mert ő az, aki a magyar szempontból tudja elemezni a dolgokat. A nagy hírügynökségektől persze könnyebb és olcsóbb beszerezni a képet, hangot, infót. De az meg olyan, mint a konzervpörkölt a bográcson főtthöz képest. Ehhez képest alig van már olyan magyar szerkesztőség, akinek van külföldi tudósítója. Úgyhogy egyelőre marad a konzerv...

Szóvivő, aki nem a szavak embere?

Elhűlve néztem ma egy híradóbejátszást, egy szinkront. Egy szóvivőnek kellett volna flottul, frappánsan, összeszedetten elmondania, hogy mi is volt a galiba oka, és egyúttal az sem ártott volna, ha megpróbálja megnyugtatni a kedélyeket. Ehelyett maga a rémület volt a képernyőn, hogy úristen, vesz a kamera, el kell mondanom, te jó ég... és mindezt még tetézte az is, hogy a kezében tartott lapról próbálta felolvasni a mondandóját. Ez több mint kínos.

Mert a szóvivő a cég arca. Őt látják a nézők, hallják a hallgatók. Mit lehet gondolni egy ilyen vállalat tevékenységéről, termékéről, szolgáltatásának minőségéről, ha a szóvivője ennyire rossz? Az szerintem teljesen hiteltelenné teszi, hogy papírból próbálja felolvasni, ráadásul ez a nem szakmabelieknek is szembeötlő. Kínos. Amatőr. Mert nem a Sufni Bt. kommunikációját látja el. Bár teljességgel mindegy, hogy mekkora cég szavát viszi, őt azért tették oda, hogy jól csinálja, profin. Nehogy már három összetett mondatot ne tudjon elmondani papír nélkül egy szóvivő... Ha meg nem megy, akkor nem szóvivőnek való. Lehet, hogy fantasztikus közleményeket ír, jól irányít egy csapatot, stratégiákat dolgoz ki, de ha egy szál kamerával és mikrofonnal nem bír el, akkor nem neki való a feladat. A legrutinosabbakkal is van olyan, hogy, amit mondani akar, nem jön össze elsőre - mert fáj a feje, vagy nem aludt, vagy bármi (teszem hozzá: minél rutinosabb, minél jobb szakember valaki, annál kisebb erre az esély) -  de akkor jön az, hogy álljunk le, vegyük újra.

Tudom, hogy nem könnyű a szóvivők dolga. Éppen ezért kell ezt is tanulni. És gyakorolni. A gyakorlás persze nem ugyanaz, mint egy éles helyzet, de magabiztosságot ad, van fogódzó, amihez nyúlni lehet. Ahogy van újságíró gyakornok, gondolom van szóvivő gyakornok is. Nem könnyű dolog a szereplés, de ő ezért kapja a fizetését. Mi lenne vele egy nemzetközi sajtótájékoztatón?  Nem a szóvivőn kell spórolni. Hogy Icuka fia olyan talpraesett, meg jólfésült, az oviban is szépen szavalt, úgyse lesz semmi gubanc, ellesz ő itt a cégnél. Ha egy vállalat komolyan veszi magát, akkor nem így nevez ki valakit a posztra. Lehet, hogy a ma látott fiatalemberből majd jó szóvivő lesz, de az egyértelmű volt, hogy ma erre a feladatra nem állt készen. (Igaz, a cége sem arra, amire létrehozták).

Eddigi munkám során (rádiósként) volt olyanhoz szerencsém, hogy a riportalany (miután a sajtósai kiköveteltek egy kérdéslistát - erről ebben a posztban már írtam) papírról olvasta föl a válaszokat. Először nem hittem a fülemnek. A "baj" akkor jött, amikor visszakérdeztem. Volt, hogy folyékonyan válaszolt, és utána belátta, hogy nem kell neki a papír, de egyszer volt (amit szintén már írtam), hogy az interjúalany azt mondta: ez a kérdés nem szerepel az előre elküldöttek között...

Szóval papírból soha, senki ne olvasson. Tudom, hogy vannak izgulós emberek, akik rettegnek a szerepléstől. Őket is fel lehet készíteni - és az a riporter feladata is, hogy ilyen esetben olyan hangulatot teremtsen, hogy a beszélgetőpartner a szakterületére koncentrálhasson, ne mással foglalkozzon. Ha valaki minden áron papírt akar a kezébe, legvégső esetben egy pontokba szedett, párszavas emlékeztetőt tudok elképzelni. De ahol kamera van, azt sem.