Amikor a sajtót meghívják nemtudósítani

Az érlelődő gondolatból ma valóság lett. Gondolkodtam már egy ideje, hogy írok az újságírásról. A munkánkról. Hogy mi az amit élvezni lehet benne és mi az, amitől a legtöbb kollégának égnek áll a haja. A pontot az i-re egy konferencia tette ma föl. Mert hát olykor ilyenre is el kell mennünk, tudósítani kell róla. 

A dolog teljesen sablonosan indult. Meghívó, megjelölve a témát, a helyszínt, dátumot, időpontot. Nagy izgalmakra nem is számítottam. Főleg "az archívumba jó lesz" típusú esemény volt a Corvinus egyetemen. Ahol előtte persze regisztrálni is kellett. A könnyed unalom azonban nem sokáig tartott. A konferencia levezetője meglátva a mikrofonomat közölte, hogy itt semmiféle hang- és/vagy képrögzítés nem történhet. Az érv, miszerint ők hívták ide a sajtót, ergo talán mégsem kellene a munkánkat ellehetetleníteni, nem hatotta meg. Értetlenül álltam, a hozzám irányított munkatárssal sem jutottam sokkal előbbre. Vállát vonogatta, hogy erre ők nem is gondoltak, hogy itt bárki is hangot és/vagy képet is rögzítene.

Talán ideje lenne egy jó médiatréninget szervezni nekik. Bár szerintem az mindenkinek világos, ha meghívja a sajtót, és el is mennek a kollégák, akkor azt nem azért teszik, hogy csendesen végigüljék, elmélkedjenek a hallottakon, hanem, hogy dolgozzanak, dolgozzunk. Szerintem még mindig nem értik, miért nem értettem meg: a konferencián nem készülhet hangfelvétel. Hiába ők hívtak.