Narancs lett a paradicsom

Negyedik kétharmados kormányzását kezdheti meg Orbán Viktor. Pedig sok közvéleménykutatás szoros eredményt vetített előre, sőt, néha úgyis tűnt, hogy akár még ellenzéki győzelem is lehet a voksolás vége, annak ellenére, hogy a pálya, azaz a választási szabályok, erősen a Fidesznek lejt. Aztán mégsem így lett. Az eredmény pedig egyáltalán nem lett szoros. Kényelmes kétharmada van az eddig kormányzó Fidesz-KDNP-nek. Most persze megy a találgatás, hogy miért alakult ez így, miért kapott újra ennyi szavazatot Orbán. Márki-Zay Péter vasárnap este azt mondta: a propaganda nyerte meg a választást. Kétségtelen, hogy  mindenhonnan azonos üzenet ömlött a választókra, és aki nem tudatos médiafogyasztó abban könnyen teljesen más kép alakulhatott ki, mint a tájékozott emberekben. 

Szavazólapok

Szerintem mindössze annyi történt, hogy a Fidesznél valaki felütött egy szociálpszichológia könyvet. És átlapozott, kijegyzetelt néhány fejezetet. Majd az abban foglaltakat alkalmazta. Például Susan T. Fiske vaskos, Társas alapmotívumok című művét. Ebben benne van az is, hogy egy amúgy csendes, jóravaló ember, miért képes arra, hogy egy focimeccsen törjön-zúzzon. Aki átlapozza a könyvet, megtudhatja miért működik az oszd meg és uralkodj, hogy miért van az, hogy a vezetők "ők" és "mi"-re osztják az embereket. Ahogy a kampányban láthattuk, Orbán saját táboráról csak jót és szépet mondott- szakszóval ez a glorifikáció. Az ellenfelet pedig ellenséggé tette, gonoszként rajzolta le, dehumanizálta az ellenzéket. És ez az egyik legfontosabb (és legaljasabb) mozzanat. Akit dehumanizálnak, arra nem emberként tekintenek. Akire nem mint ember néznek, azt már meg lehet semmisíteni, sőt, meg kell semmisíteni, mert a vesztünket akarja, el akar taposni minket. Az ölés, megsemmisítés elítélendő dolog, de ha egy gonosz erő ellen lépek fel így, akkor az elfogadható, hiszen magunkat védem. Gondoljunk a második világháborúra, vagy a náci propagandára, amely mint élősködő, gonosz lényeket ábrázolta a zsidóságot. 

Orbán a kampányban ki sem ejtette kihívója, Márki-Zay Péter nevét. Tudatosan tette ezt, hiszen ha valakinek van neve, akkor már nem démon, nem elpusztítandó ellenség, hanem ember. Olyan mint mi. Akit lehet kedvelni vagy nem kedvelni, de elpusztítani nem. Beszédeiben mindig csak utalt rá. Az ellenzéki összefogásra is a "baloldal" jelzőt használta. Nem azt, hogy egységes ellenzék, vagy Egységben Magyarországért. 

A szociálpszichológia könyvből az is kiderül, hogyha van egy ellenség, amelyik a közösséget fenyegeti, akkor a közösség tagjai összezárnak, félreteszik a belső nézeteltéréseket, és a vezér mögé sorakoznak fel. Ezért van az, hogy hosszú évek óta újabb és újabb ellenségképpel operál a hatalom. A fenyegetettség érzése miatt az emberek hajlandóak több mindenről lemondani, mert biztonságot akarnak. Ez természetes emberi vonás. És ezt jó alaposan ki is használta a kormányzó erő. 

Orbán plakátja az orosz agresszióra utaló Z-vel

Az ukrajnai háború meglepetésként érte a kormányt. A legelején esetlenül kommunikáltak, de utána nagyon gyorsan ráéreztek, hogy mi kell a népnek, a szavazóknak. Béke és biztonság. Egy atomhatalom megtámadta a szomszédunkat - félelmetes kép. Mi másra vágyna az ember, mint békére és biztonságra. És Orbánék skrupulus nélkül elkezdték az ellenfél, vagyis inkább ellenség befeketítését. A dolgukat megkönnyítette, hogy Márki-Zay Péter gyakran szerencsétlenül fogalmazott, hosszú körmondatokban beszélt, amelyekből egy-egy részletet úgy lehetett kiragadni, hogy az a Fidesz narratíváját erősítse. A kormány megint a zsigeri félelmekre hatott. Ráadásul ügyesen sikerült elfedni azt, hogy néhány hete Orbán az Ukrajnát megtámadó Putyinnal mosolygott a képernyőn. Ez is egy zseniális húzás a Fidesztől: ha valamilyen számukra kellemetlen tény kerül elő, vagy esemény történik, akkor két dolgot tesznek- agyonhallgatják, majd gyorsan találnak valami nagyobbat, valami hangosabbat, ami eltereli a figyelmet. Az agyonhallgatásnál hiába kérdez bármit is a még megmaradt kevés nem kormányfüggő média, mert csupán semmitmondó paneleket kapnak válaszul, hogy Soros, Gyurcsány, Brüsszel. És persze az sem mellékes, hogy kormánypárti politikus közelébe alig juthat olyan újságíró, aki nem az állami- vagy kormányközeli médiumoknál dolgozik. Így annak a veszélye, hogy netán kényelmetlen kérdést kap a fideszes politikus, minimálisra csökken. A párthoz, kormányhoz hűséges médiamunkások pedig csakis a kormányzat számára megfelelő kérdéseket teszik föl. Az idei kampányban a fideszes kampányesemények, találkozók titokban voltak tartva. Szemben az ellenzékkel, amely a közösségi médiában is meghirdette a fórumait, rendezvényeit. 

Az ellenzék eleve hátrányból indult: hat párt, a kormányfőjelölt pedig egy hetedik ember. A koalíció is recsegve-ropogva állt össze. De végül csak sikerült. Viszont a Fidesznél meglévő pártfegyelem hiányzott. A központosítás a kormányoldalon nagyon hatékony: az van, amit központilag kitalálnak. És a pártfegyelem miatt föl sem merül, hogy ne úgy hajtsák azt végre. Az ellenzéknél ez nem így volt. Elég csak az államfő-jelölésre gondolni: Márki-Zay bedobta Iványi Gábor nevét. Majd a többi párt Róna Pétert jelölte. 

Ellenzéki plakát

De a mondanivalóval is baj volt. Az ellenzéknek nem volt faékegyszerűségű üzenete, mint a Fidesznek. Rezsicsökkentés. CSOK. 13. havi nyugdíj. Benzinstop. Árstop. Egyszavas kormányüzenetek, hatalmas tartalommal a pár betű mögött. Ha megnézzük, mindegyik a létfenntartáshoz, az élethez, a pénztárcákhoz kapcsolódik. Az emberek életét ez közvetlen, naponta érinti. A demokratikus elvek hangoztatása ellenzéki oldalról nem igazán versenyképesek ezekkel. Nem volt semmilyen jól megfogható, egyszerű, sokakat érintő üzenet. Azon kívül, hogy Orbánt le kell váltani. Persze ellenzékből nehéz olyasmivel előrukkolni, mint a rezsicsökkentés. De más, zsigeri félelemre, vagy emberi vágyra, ösztönre ható dolgokat lehetett volna találni. A budapesti kampányzárón el is hangzott ilyen: hogy a nagyszülők ne csak Skype-on lássák a külföldön megszületett unokájukat. 

Az ellenzék azt a lehetőséget is elszalasztotta, hogy Orbánt a háborúzó Putyinnal kössék össze. Volt néhány plakát, de központi, erős üzenet már nem. Ráadásul az emberek inkább békét és nyugalmat akarnak, meg biztonságot. Orbán nagyon gyorsan tudott reagálni az új helyzetre, az ellenzék meg mintha elaludt volna. Persze hat párt plusz a kormányfőjelölt között jóval nehezebb egyeztetni és dűlőre jutni.

Az ellenzék nem ment le arra a szintre mint Orbánék, nem dehumanizálta a kormányfőt, a kormányzópártot. Nem csinálták azt, amint Fidesz, hogy a cél elérése érdekében bármit bevetnek, bármit bevállalnak, mégha nem is igaz. Viszont könnyenérthető stratégiája sem volt az ellenzéknek. A "piros volt a paradicsom nem sárga" kampányba emelése, kommunikációs szempontból zseniális húzás volt a Fidesztől. Rengeteg emberhez eljutott, olyanokat is elért, akik hátat fordítanak a politikának. Így egy új csatorna nyílt meg az üzenetek eljuttatásához.

A kormányoldalon úgy tűnik csak addig lapozgatták a szociálpszichológia könyvet, amíg arról volt szó, hogyan lehet befolyásolni az embereket, mivel lehet rávenni őket valakinek a támogatására. Mert a félelmet, gyűlöletet elplántálni elég egyszerű dolog. Viszont ellene tenni, az árkokat felszámolni pokolian nehéz és hosszadalmas folyamat. Hiszen a két fél közötti megszűnt bizalmat kéne helyreállítani, a korábban dehumanizált, megsemmisítendőnek bélyegzetteket kéne integrálni.