2014. január 24., péntek

Scheppele: "nem látom, hogy a választás hogyan lesz fair és szabad" Magyarországon

"Az új választási törvényt úgy alkották meg, hogy az a mostani kormányerőknek kedvezzen. (...) Nem látom, hogyan lesz az idei választás fair és szabad. (..) Az ellenzék, úgy tűnik, nem tudja megnyerni a választásokat" - ezt mondta ma külföldi tudósítóknak a neves amerikai alkotmányjogász, politológus Kim Lane Scheppele.

Kim Lane Scheppele Budapesten HIPA-tagoknak beszél
A szavainak súlya van: a professzor asszony a rendszerváltás óta figyeli, tanulmányozza Magyarországot, kutatott nálunk, és alaposan beleásta magát a kérdésbe. A legmeglepőbbnek azt tartja, hogy az ellenzéki pártok, és a magyar sajtó szinte alig írt az új választási törvény visszásságairól. Azt mondta: olyan érzése van, mintha az ellenzéki politikusok maguk sem lennének tisztában azzal, hogy a szabályok mennyire a kormányerőknek kedveznek. Vagyis a pálya lejt, mégpedig nagyon. El is gondolkodtam, hogy miért érezheti úgy, hogy a hazai sajtó nem foglalkozott eleget vagy eléggé a kérdéssel. De őszintén szólva én magam sem mélyedtem el a témában. Talán mert nem tudatosult bennem, hogy most TÉNYLEG teljesen más szabályok jönnek, hogy azok TÉNYLEG ennyire a kormánynak kedveznek, hogy az ellenzéknek nehéz labdába rúgnia. De még nem késő, hogy ezen változtassunk.

De miket is mondott Scheppele? (pár szóban, hogy ki is ő, a bejegyzés alján lehet olvasni).

Scheppele szerint az új törvény első ránézésre, a felszínen demokratikus. Vagyis annak tűnik. De minél jobban beleássa magát az ember, annál több ellentmondást, furcsaságot talál. Neki a legigazságtalanabbnak az tűnik, hogy a győztesnek is járnak a töredékszavazatok. Az eddigi rendszerben ezt a vesztesek közt osztották szét. Most viszont a győztes további mandátumokhoz juthat a töredékvoksoknak köszönhetően. A kormány erre azt mondja: de hát erre van példa Európában. Ami igaz is: Olaszországban van ilyen rendszer, amelyet Silvio Berlusconiék találtak ki.Szerintem az ellenzék pont azt felejtette el elmagyarázni a szavazóinak, hogy azért kell ekkora összeborulás, "mindentbele" szövetség, mert különben elvesznek a voksok, a kormányoldal még több töredékszavazatot, így még több képviselői helyet kap. A győztesnek külön kedvező rendszer miatt egy töredezett ellenzék mégannyira sem rúghat labdába, mintha összebútoroznak. Csak kissé jobban meg kellene ezt világítani, érthetőbben.

A határon túliak voksolását is aggályosnak tartja. Pontosabban azt, hogy ellenőrizhetetlen valójában ki voksol. Az adja-e le a szavazatot aki regisztrált, illetve, valóban az regisztrált-e, akinek a neve a jegyzékbe bekerül. Azt mondja: megvan a csalás lehetősége, miután nincsen aki ellenőrizze az adatok valóságát. Hivatalosan a határon túli szavazókat akarják így védeni: Szlovákiában és Ukrajnában nem tilos a kettős állampolgárság. Hogy nincs szigorú regisztrációhoz kötve a voksolás, ezzel nekik akarnak segíteni, hogy szavazhassanak, anélkül, hogy a szlovák vagy ukrán állampolgárságuktól megfosszák őket. De itt a másik kérdés akkor: a külföldön dolgozó vendégmunkás magyarok miért nem szavazhatnak ugyanígy? Mert nekik bizony csak a követségeken, konzulátusokon van erre lehetőségük. Scheppele azt is elmondta: az elmúlt évtizedekben sosem találkozott azzal, hogy a magyar külképviseletek ennyire aktívan a kormánynak kampányoljanak, mint most. Úgy látja: az ellenzék teljesen el van vágva a külföldön élőktől, és a határon túliaktól. Ami azért is fontos, mert többszázezer voksról van szó.

A kisebbségi voksolást visszásnak, érthetetlennek tartja. Egy csomó megválaszolatlan kérdés van szerinte: például, hogy aki föliratkozott a listára, leiratkozhat-e. Furcsának találta, hogy az ellenzék szinte teljesen elsiklott efelett, alig-alig kritizálta.

De nem csak bírált. Azt mondta: jó dolog, hogy kisebb lesz a parlament (ezt korábban is akarták a pártok), hogy a pártfinanszírozás végre átláthatóbb lett, és, hogy a választókörzetek mérete is kiegyensúlyozottabb lett. Itt persze jó sok bajt is talált: például, hogy az új határokat úgy húzták meg, hogy az a jobboldalnak kedvezzen, hogy az ellenzéket nem vonták be a kerületek kialakításába, hogy a választókerületeket senki sem bírálhatja felül, vagy, hogy a választókerületek nagysága közti különbség +- 15% százalék lehet - nemzetközi gyakorlat +- 10%-ot fogad el.

A professzort meglepte, hogy múlt pénteken gyorsan újabb előírást hoztak: nevezetesen, hogy a pártok oszlopokon, villanypóznákon nem hirdethetnek. Az óriásplakát piacot pedig ki uralja...? Vagy itt vannak a politikai reklámok: három közszolgálati adón összesen 600 percben, arányosan felosztva szólhatnak a kampányfilmek. Ingyen. No, de ki néz ma köztévét? Persze, a kereskedelmi tévék is sugározhatnak politikai reklámot - az eredeti tiltáson úgy változtattak, hogy a végeredmény valószínűleg az lesz, hogy nem lesznek politikai reklámok. Az adóknak ugyanis 50 nappal a voksolás előtt jelezniük kell: akarnak ilyen reklámot sugározni. Viszont ezért pénzt nem kérhetnek. Jó, mi? Ki lesz az, aki értékes reklámidőt csak úgy odadob? Ha meg éjjel megy, azt alig látja valaki. Az újságok egy fokkal jobban jártak, ők pénzért közölhetnek hirdetéseket, igaz, azt is előre be kell jelenteniük, hogy mennyit kérnek érte.

---------------------------------------------

Kim Lane Scheppele amerikai alkotmányjogász, politológus a neves Princeton egyetemen tanít. Jól ismeri Magyarországot, évekig itt élt, kutatott, és az alkotmánybíróságot is segítette. Többször bírálta a Fidesz-kormányt (ahogy itt, a hvg cikkeiből) is kitűnik. Így nem is meglepő, hogy kormányoldalon nem szeretik a professzor asszonyt. Nemrég, egy vacsorán azt mesélte a külföldi tudósítóknak, hogy gyakran kap e-mailben fenyegetéseket. Ezektől alapjában nem tart, de azért elővigyázatos. 

2013. december 30., hétfő

Kolbászból a kerítés? Persze, hogy nem...

Nemrég a Kreatív konferenciáján beszélhettem arról PR-osoknak, hogy milyen Budapestről egy külföldi, közszolgálati médiumnak dolgozni. Az előadásra készülve több minden is eszembe jutott, hogy melyek a legnagyobb különbségek. Mert bőven van különbség. Az evidens, hogy a pénzeket, lehetőségeket nem igazán lehet összemérni. Teljesen mást kínál egy alsó hangon is a magyarnál nyolcszor nagyobb piac (amihez még hozzávehetjük az osztrákot, és a svájcit is). Persze tévét, rádiót majdnem mindenhol ugyanolyan, vagy hasonló eszközökkel lehet jól csinálni. De ami nekem nagyon szembetűnik, az nem is a technika, vagy az anyagi lehetőségek közti különbségek. Hanem a hozzáállás. Barokkos túlzásnak tűnhet, de tényleg ég és föld. Közelebbről két német szerkesztőséget ismertem meg, illetve a Bosch-ösztöndíjasként több newsroomba is bejutottam a kollégákkal.

A berlini ösztöndíj alatt is föltűnt, hogy kint kollégák vannak. Idehaza meg beosztottak. Ott együtt dolgozik a szerkesztő és a riporter. Meg lehet, sőt, meg kell beszélni a témát, amelyen dolgozik az ember, pont azért, hogy a lehető legjobb tudósítás szülessen. Szánnak rá időt, hogy ne a végén legyen fejfogás, hogy "nem is erre gondoltam"... De akkor meg miért nem mondta, amikor nem volt még késő? Erre a leggyakoribb válasz: azt hittem tudod. Mintha derogálna megbeszélni a riporterrel, merre induljon el, ha bizonytalan. Nem egyedül a riporter feladata, hogy egy infóból valamit kihozzon. Persze elengedhetetlen az önállóság, az ötletek, de a híradó csapatmunka. Simán van olyan, mindenki tudja, tapasztalta, hogy egy-egy téma valakinek nem fekszik, nem boldogul vele könnyen. Jó ilyenkor átbeszélni a témát, tanácsot kapni, merre érdemes elindulni, melyek lehetnek a súlypontok, mégpedig a szerkesztővel - hiszen ő tudja, milyen adást csinál, neki kell tisztában lennie azzal, hogy mit hoz ki a sztoriból. Ezért kapja a fizetését. És a saját dolgát könnyíti meg vele, hiszen nem a megírt szöveg átvételekor, adás előtt szembesül azzal: valami félrement. De ehhez az is kell, hogy a szerkesztő is készüljön, tisztában legyen a főbb pontokkal, tudjon részleteket. Az elmúlt csaknem másfél évtizedben, amióta újságírok, sokszor láttam azt, hogy fél-negyed infója volt valamiről egy-egy szerkesztőnek, és még csak nem is vette a fáradtságot, hogy utánanézzen pontosan a dolgoknak. Másnap, amikor valakitől bővebben hallott a sztoriról, vont kérdőre, hogy ezt meg ezt miért nem mondtuk el mi is...

Először kicsit meglepődtem, akikor egy egyszerűbb, ujjgyakorlatszerű témában átbeszélték velem, kik legyenek a megszólalók, melyek a téma súlypontjai, hogyan lehet könnyen, a legérthetőbben elmagyarázni a történetet. Kiderült: egyformán gondolkodtunk, de mégis jó volt egy megerősítés. Nem volt bennem az a rossz érzés, hogy nem felejtettem-e valakit, valamit ki?  Olyan nem fordult elő, ami idehaza hetente többször is, hogy a szerkesztő egyetlen szakmai segítsége annyi volt: "nem érdekel hogyan, oldd meg!" Rossz hozzáállás... Mert ezzel ugyan meg lehet mutatni, ki hol áll a ranglétrán, de kontraproduktív. Mindenkinek jobb, ha valóban együtt dolgozunk. Az ARD-nél sok segítséget kaptam, hogy mielőbb be tudjak illeszkedni az új csapatba. Először kicsit tartottam tőle, hogyan lesz ez lehetséges úgy, hogy tőlem 255 km-re, a bécsi regionális központban vannak a kollégáim, a főnök. De zökkenőmentes volt. Elmondták, megírták, hogyan dolgoznak, és azt is, hogy miért pont úgy. Könnyebb úgy beilleszkedni, hogy a "mert csak" magyarázat helyett tényleg megérted, mi miért van úgy, miért alakult ki a rendszer. És ez kétirányú út: mert engem is meghallgattak, megkérdeztek, mi a véleményem. És ez nagyon jó, hogy folyamatos visszajelzést kapok. Nem felejtenek el dicsérni sem, törődnek a kollégákkal.

Itthon a nyelvtudás csak akkor lesz hirtelen szempont, ha valamiért külföldet kell hívni: magyarokat ért baleset, vagy egy katasztrófában magyarok is érintettek, netán egy hozzánk érkező külföldi politikussal/íróval/énekessel/hírességgel/stb. kell interjút készíteni. Tőlünk nyugatabbra sokkal nagyobb becsben tartják a nyelvtudást.

Az is más, hogy kinn több idő van az anyag elkészítésére. Sokkal korábban kezdenek szervezni, és mindig van háttér, magyarázat. Elmondják, mi miért van, miért fontos ez a nézőnek. Persze más a feladata egy közszolgálati és más egy kereskedelmi médiumnak. De ennek ellenére: az infotainmentbe is bele kell férnie a magyarázatnak, hogy a néző/hallgató válaszokat kapjon a miértekre.

A konferencián a legnagyobb bólogatás akkor volt, amikor arról beszéltem: tőlünk nyugatra a feltételeket is biztosítják a követelményekhez. Nem csak elvárások vannak.

2013. november 27., szerda

Sajtáj rántotthússzagban - I need your Love

A Benczúr hotel már látom, hogy nem lesz a kedvenc sajtóeseményes helyem. Az első alkalommal sem volt felhőtlen a találkozás, igaz, akkor végül megoldódott a dolog. Erről itt írtam. Most nemzetközi sajtáj volt meghirdetve, egy könyvbemutató. Külföldi médiumoknak dolgozó kollégák, és követségek munkatársai voltak meghívva. Ehhez képest a hotelba lépve mellbevágó volt az agyonhasznált olajszag. Az aulát, és a termet is belengte az olcsó rántotthússzag. Visszataszító volt és kellemetlen. Nem szívesen megyek be olyan helyre, ahonnan, ha kijövök, olajra szaglok. Igen, tudom, rém finnyás vagyok.

Forrás:
 http://commons.wikimedia.org
Eikus89 
A sajtótájékoztatón üde színfolt volt, amikor a résztvevők épp a könyvről beszéltek (angolul), a háttérben pedig megszólalt egy kis aláfestő zene: Calvin Harris feat. Ellie Goulding: I need your loveI...Mit is mondjak...Bizarr volt eléggé. Rántotthússzagban ülni, a magyar maffiaállamról angolul beszélő szerzőket hallgatni, közben egy top 10-es dal szól diszkréten a hangszórókból. Aztán valaki észrevehette, és szólt. Minden esetre a sajtáj végéig több dal nem volt már. Mögöttem pont az orosz követség két munkatársa ült, a dalra is összesúgtak, meg amikor posztszovjeteztek, akkor kissé felhorkantak.

Nem is emlékszem, voltam-e olyan helyen sajtótájékoztatón, ahol ennyire kellemetlen szag lett volna. Nagyon nem szerencsés így mellbe vágni az embert valami penetráns szaggal. OK, ha a szeméttelepen, vagy festékgyárba szól a meghívó, akkor ott sejteni lehet, hogy nem kölnivíz lengi majd körül az embert. Remélem legközelebb erre is figyel majd valaki. Mondjuk eleve ciki, ha egy hotelba belép az ember, és ott egy csúcsra járatott fritőzszag fogadja.

2013. november 10., vasárnap

Malőr

Nemrég egy szép, zöld lapot hozott a posta. Ebben arra kértek, hogy legyek már oly kedves megosztani tévézési szokásaimat a Nielsennel. A napokban a munkatársaik meglátogatnak. Oké, gondoltam én, legyen. Amúgy is érdekel, hogyan működik ez. Egy hétig se híre se hamva nem volt a kérdezőbiztosnak. Így hát betelefonáltam, mi van. Egy udvarias fiatalember azt mondta, hogy a kolléganői, ha megadom a számot, egyeztetnek velem egy időpontot. A pontos címem is azért még egyszer felírta. Majd jött a telefon, időpontegyeztetés mára.

Két mosolygós fiatal nő állított be. Még egy doboz teát is hoztak. Elkezdődött az adatfelvétel, meg kérdőívkitöltés, amely aztán hamvában holt. Mivel mellesleg megkérdezték, hogy ugye sem én, sem a háztartásban élők nem dolgozbak tv-nél, médiumnál, pr - vagy marketingcégnél. Mondtam, hogy de. Egyperces lefagyás, majd mondták, hogy akkor sajna, ennyi volt, a kutatásban olyanok nem vehetnek részt, akik az említett helyeken dolgoznak. Az egyik lány kicsit be is gurult, hogy, ha már betelefonáltam, akkor ott ezt az apróságot miért nem kérdezték meg... Mondjuk ők sem kérdezték, amikor időpontot egyeztettünk. És ez hiba.

Ha van egy ilyen kitétel, hogy kiket nem mérhetnek, akkor mindenkitől meg kell kérdezni ezt, még akkor is, ha viszonylag kicsi az esélye, hogy a több millió emberből pont ilyenbe futnak bele. Én jót mosolyogtam az egészen, a kérdezőbiztosok már nem voltak ilyen jókedvűek. Mert azért egy profitól az ember nem számít ilyen malőrre, vagy mellényúlásra.  Kár...pedig érdekelt volna a kérdőív...Nagyon szép kis kártyákat tartalmazó füzetük is volt!

2013. november 7., csütörtök

A gaz (külföldi) sajtó!

Mintha divat lenne nálunk ekézni a külföldi tudósítókat. Hogy hamis képet rajzolnak az országról, elfogultak, miegymás. Az persze nem jut senkinek az eszébe, hogy az itt élő, dolgozó, innen tudósító kollégák miért látják így az országot. Nem kitalált dolgokat írnak meg, hanem azt, amit ők tapasztalnak. Nekik így jön le Magyarország,így élik meg azt, amit mi kicsit másként.Nekik máshol vannak a hangsúlyok. És másként is lehet elmondani a dolgokat egy olyan közönségnek, akinek a nagy része annyit tud, hogy Magyarország valahol Kelet - Európában van. A nyugatról jött tudósítók nyugaton, nyugati normákkal szocializálódtak. Ahhoz tudnak viszonyítani, az ő élményeikhez képest tudják meghatározni, elmondani mi van nálunk. A tendenciákból, a folyamatokból pedig leszűrni, hova vezethetnek, vezethetnek azok. Nyugat-európai szemmel néznek minket, és talán azon csodálkoznak, hogy az eddigi világos nyugati beállítottság, mintha változna.

A külföldi tudósítók ekézése nem újkeletű nekem. Milosević ki is tiltatta az országból őket egy időre. Még Magyar Rádió tudósítójának is szóltak: jobb ha megy. A hazai, ellenzéki sajtót pedig szinte teljesen elhallgattatta. Mindenhonnan az ömlött, hogy szegény kicsi szerbek...meg a gaz nyugat, akik ártatlanul bántják őt és az országot (erről már szó volt ebben a bejegyzésben. Kényelmes megoldás bűnbaknak kikiáltani a sajtót: van min csámcsogni, elvonja a figyelmet a nagyobb gondokról, és a kevésbé tájékozott tömegeknek magyarázattal is szolgál a bajok "valódi" okairól.

Nemrég a volt szomszédasszonyunkkal találkoztam, aki arról panaszkodott, hogy a német média mennyi hazugsággal van tele az országról. Hogy nem az igazat írják meg, felnagyítják, eltúlozzák a dolgokat, a fontos eseményeket meg elhallgatják - mondta ő. De kinek mi a fontos? Ami idehaza lényeges, Berlinből, Londonból, Párizsból, vagy Washingtonból nézve marginális, lényegtelen. Ami őket érdekli az az, hogy Magyarország mitől más, mint a többi ország, vagy milyen új folyamatok, jelenségek mennek végbe, mit hoznak az új intézkedések, mi ez a hirtelen nagy változás, miért vannak a változások. És arról tudósítanak, ami eddig nem volt jellemző az országra, az új dolgokról, ahogyan ők, a tudósítók látják. És kérdeznek. Vagyis legtöbbször csak kérdeznének, ha lenne kitől. Nem, nem szóvivőktől akarnak, hanem attól, aki az adott területért felel. Hiszen ő a legkompetensebb benne. 

És nincsenek könnyű helyzetben. Magyartudás nélkül rendkívül nehéz boldogulni. Meg is lepődtem, milyen jól beszél, és mennyire jól ért a legtöbb külföldi kolléga a mi nehéz anyanyelvünkön. És képben is vannak, követik az eseményeket. Egy ember nem tud mindenhol persze ott lenni, így a magyar sajtóból kell tájékozódniuk - ehhez pedig érteni kell a nyelvet. Mert hiába beszélnek angolul, a hivatalokban hamar fennakadnak a sajtósokon, nem jutnak tovább. Kincset ér az a beszélgetőpartner, aki idegen nyelven is képes interjút adni. Hát még az, ha erre hajlandó is. 

Hogy az országról festett kép nem mindenki szája ízének felel meg? Lehet...de nem biztos, hogy a tükörben van a hiba, ha túl kövérnek látom magam benne. Arról nem is beszélve, hogy vezető, valóban fajsúlyos politikusokhoz nehéz eljutni. Egy nemzetközi sajtószóvivő nem ugyanaz, mint a gazdasági miniszter, vagy a fejlesztési miniszter, vagy maga a miniszterelnök. A Magyarországon dolgozó külföldi tudósítók szövetségének, a HIPA-nak év eleje óta vagyok tagja. Érdekes és értékes találkozókat szerveznek. És épp a minap panaszkodtak arra, hogy az elmúlt három és fél (!) évben, a rengeteg megkeresés ellenére sem méltóztattak az említett miniszterek eljönni egy beszélgetésre. Legtöbbször válasz sem jött. Én is többször tapasztaltam, hogyha a kormányzat számára kényelmetlenebb témában kerestem volna interjúalanyt, valahogy az illetékes sosem ért rá, a szóvivője sem, vagy azóta is visszahívnak. Így aztán mindenki kénytelen abból főzni, amije van.




2013. október 23., szerda

Egyél szart, f*szfej - levelet kaptam, lájf! (+18 éven felülieknek)

Keresetlen szavakkal kereste meg a kormánypárti napilap brüsszeli munkatársa a minap a Magyarországon dolgozó külföldi tudósítókat. Már a felütés, a "Listen, Shitheads" (ami annyi tesz magyarul, figyeljetek faszfejek) sem volt mindennapi. Kétszer is elolvastam a néhány soros fröcsögést, hogy valóban az van-e odaírva, ami. A levél az itt dolgozó külföldi tudósítókat tömörítő egyesület titkárságának közvetítésével jött. A brüsszeli ember azt kérte, hogy küldjék szét a tagoknak. A levél minden itt dolgozó, külföldi médiumot tudósító kollégának szól, nemtagoknak is.

EXPLICIT LANGUAGE - kép: hotdog.hu

A legtöbben annyira meglepődtek az e-mail tartalmán és nyelvezetén, hogy néhányan föl is vetették: igazi-e a levél, valóban Lovas írta-e, vagy valaki visszaél a nevével, és hamisítvány. Aztán kiderült: tényleg ő írta. A többi közt szarevésre is felszólított mindenkit, miután közölte, hogy baszódjunk meg.

A biztosítékot az vágta ki nála, hogy -szerinte- a külföldi sajtóorgánumok megpróbálják elhallgatni a "szocialisták óriási botrányát", a bajai választás körüli video-gate-et. Illetve, hogy kollektíve agyonhallgatjuk Gyurcsány MSZP - pártfinanszírozást firtató kijelentéseit. ( A bajai választásról írt a Neue Züricher Zeitung és a Süddeutsche is. Bár országos üggyé fúvódott fel az ügy, ez mégiscsak lokális. Igaz, előre vetíti, hogy mi várható jövőre).

Nekem attól is pikáns ez az ügy, hogy olyantól érkezik bírálat, BRÜSSZELBŐL, aki maga is az ellen szónokol, Brüsszelből, hogy ne Brüsszelből mondják meg: itt, Magyarországon mit kell tenni és hogyan. Ahogyan ő is kiakadna azon, ha valamelyikünk kioktatná (ha nem is ilyen mocskolódó hangnemben): miről is kéne neki írnia, miért sunnyogja el a dolgokat. Hogy hol, mi jelenik meg, az csak az adott orgánum szerkesztőnek a dolga. Beleszólni legfeljebb rosszabb helyeken szokás vagy gyakorlat. Brüsszeli tudósítóként azt meg ő is tudhatja, hogy ami kinn forró téma, az idehaza még egy helykitöltő, mínuszos hírnek sem biztos, hogy kell. Az sem fér a fejembe, hogy egyáltalán miért lenne neki feladata a számonkérés? És egyáltalán: miért mer valaki a kollégáinak ilyen alpári, minősíthetetlen hangon írni? Hacsak azért nem, hogy végre foglalkozzon ővele valaki, hogy talán jó kis publicisztika születhessen belőle, tovább pocskondiázva a tudósítókat, immár nyilvánosan.


2013. október 21., hétfő

Tudósítók nélkül?

Alig maradt mára olyan médium, amelyiknek van még külföldi tudósítója. Jó, persze MTI, meg MTVA... De máshol nincs nagyon. Legfeljebb olyan, aki úgyis kinn él, és külsősként bedolgozik. Ez is több, mint a semmi, igaz. De hagyományos, Magyarországról kiküldött, akkreditált kollégából szinte nem is maradt mára. Igen, drága dolog fenntartani egy irodát, fizetni a kinn tartózkodást, a technikát, felszerelést, és még fizetést is adni. Lehet azt mondani, hogy a híreket úgyis meg lehet szerezni az ügynökségektől, minek a drága munkatárs, aki biztos csak héderezne kinn. Való igaz, hogy a nagy ügynökségek ontják a híreket csak épp nem olyan hírt és nem úgy, ahogy az nekünk, idehaza kellene.

Mert mi is a feladata a külföldi tudósítónak? Hogy magyar szempontból elemezze, értékelje az állomáshelyén történteket. Kontextusba helyezze, elmagyarázza, hogy ami adott országban hír, az hogyan hat idehaza, milyen hatással lehet egy kinti gazdasági döntés nálunk, egyáltalán: miért is kell, hogy minket érdekeljen. Nem könnyű a feladat, de érdekes. A szerkesztőség pedig pont ebből profitálhat, hogy a helyszínen van egy embere, aki érti mi miért történik, otthon van a másik ország eseményeiben és a magyarra is figyel. Az ügynökségek leginkább amerikai, de legalábbis nyugati szempontból dolgozzák föl az eseményeket. Egy nagy generálszósz az egész. Egy McDoland's...vagyis McHír. Szemben a kézművessel. Ráadásul a generálszószból is lehetne valami jót, vagy jobbat kihozni: ahhoz azonban idehaza kellene értő külpolos, vagy legalább hagyni őket, hogy dolgozzanak a fontos témákon, ne a bébipandákról kelljen tudósítást rittyenteniük. A külpol hazai helyzetéről itt írtam korábban. És az, hogy ennyire nincsenek tudósítók, talán az ott leírt szemléletnek is betudható.

Nem mondom, hogy mindenhova kell ember, de van néhány központ, ahova igenis kellenek tudósítók. Brüsszel? Evidens. Ráadásul az ottani döntéseket nem kül- hanem inkább belpolnak kell(ene) kezelni. Mert nem az van, hogy nélkülünk döntenek, hanem a mi saját politikusaink, szakembereink, diplomatáink ülnek ott a többi 27 ország kollégáival. Aztán Berlin. Hogy miért? Mert a németek a legfontosabb gazdasági partnereink. Nem is beszélve arról, hogy a németek fokozottan figyelnek Magyarországra. Nekem is furcsa volt az érdeklődés először, és főleg az, hogy mennyire képben vannak. Fordítva ez nem mondható el. Jó, ha valaki tudja, ki a kancellár. Régebben idehaza is fontos esemény volt a német választás. Emlékszem, amikor '99-ben az MTV Híradójában kezdtem, mindig komoly anyagok voltak, bejelentkezés, stb. Németországban sok a magyar, és egyre többen mennek ki. Így a politikán kívül másról is lehet, kell beszámolni. A tudósító egyben kapocs is a két ország között. Aztán ugye Amerika: nem kell magyarázni, miért kell oda is egy ember. Igaz, talán az onnan érkező hírek tudják a legjobban kiváltani a tudósítót. Ázsia és Kína is egyre fontosabb. Igaz, ott nyelvtudás nélkül nehéz boldogulni. Kína jelentőségét mutatja, hogy pl. a német Bosch Alapítvány, az eddig a kelet-közép-európai régióra fókuszáló újságíróprogramját beszünteti, és Ázsia, főleg Kína felé nyit.

Nagy ritkán, nagy katasztrófáknál például, egy-egy tv, újság munkatársa kijut az amúgy nehezen elérhető helyekre. Számomra ezek a tudósítások sokkal érdekesebbek, értékesebbek, mint amelyek csupán a nagy ügynökségektől jönnek. Más a szempont, más történetet mesél el, máshogy. Jó lenne minél több ilyet látni!