MÁV - sajtó, az elérhetetlen

Egy ideje nem volt már dolgom a MÁV -val és sajtóosztályával. Legutolsó emlékeim szerint, noha állami mamutvállalatról van szó, az, hogy az ügyes bajos dolgokkal kapcsolatban szóra lehetett bírni mindig valakit. Főleg a szóvivőt. Eme boldog békeidők úgy látszik elmúltak. Ma 13 óra előtt nemsokkal interjúért fölhívtam a MÁV sajtóosztályát. Ahol rögtön azzal indítottak, hogy írásban válaszolnak. Küldjem el a kérdéseimet. A német kollégák kicsit csodálkoztak, amikor mondtam, hogy jó pár órát igénybe vehet, mire válaszolnak. Azt sem teljesen értették, hogy miért csak írásban teszik ezt meg.

Forrás: MÁV sajtó

Három, egyáltalán nem bonyolult kérdést tettem föl, a menekülteket lezárt vagonban szállító hír kapcsán. Jött is az e-mailemre az automata válasz, miszerint: "lehető legrövidebb idő alatt megkezdjük az email feldolgozását és amennyiben szükséges, az illetékeseknek történő továbbítását. Szíves türelmét kérjük, amíg munkatársaink válaszolnak megkeresésére.

Köszönjük megértését!"

A szíves türelmem még két órával később is kitartott, de gondoltam: fölhívom a szóvivőt a honlapon szereplő mobilszámon, hogy megtudjam: mikorra várható a válasz. Nem vette föl. A sajtóosztály vezetékes száma foglalt volt. Jó jel, dolgoznak - gondoltam én. A következő próbálkozásnál, pár perc múlva már kicsöngött a vezetékes szám is. Egy óra múlva ismét próbálkoztam, sikertelenül. Többször hívtam mindkét számot. Végül újabb e-mailt írtam, amelyben arról érdeklődtem, hogy a három, órákkal korábban föltett kérdésemre mikor érkezik válasz - előreláthatólag. A fenti automataüzenettel lettem ismét gazdagabb. Ezután rutinból 15 - 20 percenként megpróbáltam a sajtósszámokat fölhívni. Nulla sikerrel. Fél hétkor föladtam, mert programom volt. Meg persze már korábban sejteni lehetett: nem kapok választ. De azért legalább ennyit mondhattak volna, hamár a tegnap az RTL-nek megküldött semmitmondó választ nem tudták egy kis fazonigazítás után megküldeni.

A sajtóelhárítást elegánsabban és profibban is lehetne csinálni, hamár ennyire hallgatni akarnak a kínos ügyről. 

A számok tükrében - hogy jól lehessen a menekültekkel államilag riogatni.

A csütörtöki miniszteri próbakerítés - látogatásra alaposan fölkészültek a sajtósok. Angol- és magyar nyelvű közleményekkel, színes infografikákkal. Mindezt azért, hogy a sajtóanyaggal is alátámasszák a kormány által folyamatosan szajkózott, az illegális bevándorlókat potenciális veszélyforrásnak beállító propagandáját. A papírok hivatottak igazolni a szerb határra tervezett kerítés létjogosultságát. Persze azért rafináltan fogalmaznak - "a 2015. évben eddig 81333 határsértőt fogtak el, közülük 80724 érkezett a szerb határon keresztül." Szép, nagy számok. A kormánypárti politikusok is folyamatosan ilyen nagy számokkal dobálóznak, hogy ezt az emberáradatot Magyarország nem tudja egyedül ellátni, ehhez a 10 milliós ország ereje kevés. (Abban mondjuk speciel igaza van a kormánynak, hogy ez nem csupán magyar kérdés. Hanem összeurópai, és közösen kell föllépni, és cselekedni, a baj csak az, hogy akkor nem a látszat- és álmegoldásokkal kellene foglalkozni, hanem a valódi okokkal. Ha az embernek a foga fáj, el kell menni megjavíttatni. Mert fájdalomcsillapítóval el lehet valameddig húzni a dolgot, de a lukat nem lehet vele betömni).

A politikusok és a közlemény is azonban szemérmesen hallgat arról, hogy a több mint nyolcvanezer ideérkezőből alig valaki marad itt. Ennyi embert elhelyezni sem tudnának hol. A meglévő táborok így is csúcsra vannak járatva, van, ahol kétszer annyian vannak összezsúfolva, mint ahány emberre a tábort tervezték. De még így is csupán párezer emberről beszélhetünk, akik nálunk, Magyarországon várják kérelmük elbírálását.

A közvéleményben pedig szépen rögzülnek a nagy számok, meg hogy folyamatosan egyre csak jönnek és jönnek. Mit jönnek: özönlenek, áramlanak, feltartóztathatatlanul. Mindez a veszélyességi faktorral megspékelve jó kis rettegnivalót biztosít a tömegeknek, akik felületesen, vagy alig foglalkoznak a dolgokkal.

Nekünk, újságíróknak is van tennivalónk, hogy ne a rettegés, riogatás terjedjen. Tenni kell azért, hogy a közvélemény fejében az is benne legyen: több mint 80 ezren jöttek át a határon, de szinte mindenki tovább is állt Nyugatra. Nincs az országban egy kisvárosnyi menekült. Nincs itt 80 ezer ellátásra szoruló ember, aki a zöldhatáron át érkezett hozzánk. Hogy akár lehetne ennyi is HA visszaküldenék őket? Ez spekuláció. Riogatás. A mostani kormánypártok hogy fújtak a kettős állampolgárságról szóló, 2004-es népszavazás idején az MSZP-re, SZDSZ-re, akik "23 millió román munkavállaló" beözönlésével riogatott idehaza. Kampányfogás volt a javából.  Ha tényleg valós veszély a 80 ezer menekült visszatoloncolása, akkor pedig arra kellene készülni idehaza, hogy emberi körülményeket lehessen nekik biztosítani. Közben pedig a többi tagállammal együtt megoldáson, közös föllépésen dolgozni.

Itt jegyzem meg, hogy a felemagyarországnyi Libanonban már tavaly több mint egymillió szír menekült élt. Nem annyi ment át rajtuk, hanem annyian voltak az országban. Nem négyezer, nem 80 ezer, hanem 1.000.000-an .Egy olyan országban, ahol most is pattanásig feszült a helyzet a felekezetek között, és alig négymillióan lakják.

A megtekintés

Két miniszter is megtekintette az épülő határzárat. Mondhatnám: megtekintésre került a próbakerítés. Talán ez adja vissza az egész esemény hangulatát. Panaszra nem lehet ok, flottul meg lett szervezve a sajtótájékoztató: busz vitte az újságírókat, hangosítás, hangdoboz, pulpitus, víz is volt. Igaz, a magyarul nem tudó kollégáknak nem volt tolmács, igaz, ők aztán angolul kérdezhettek, a kormányszóvivő fordított. Merthogy kérdezni is lehetett, és nem csak az állami és a kormánynak kedves média faggatózhatott. A két miniszter meg a kormányszóvivő volt amúgy a legrosszabb helyzetben, ők a napon izzadtak, mi, újságírók valamennyire árnyékba tudtunk húzódni. Késés sem nagyon volt.


A kivezényelt rendőrök megpróbáltak minket, újságírókat kordában tartani, hogy az ott munkaterület, nem lehet odamenni. Hát, akkor nem kellett volna odaszervezni a sajtótájékoztatót. Igaz, eleinte csak pár meredező oszlopot lehetett fotózni.

A miniszterek pontosan érkeztek. A sajtót félretolták, a kollégám mikrofonját és jól arrébb lökték. A miniszterek ezután MEGTEKINTETTEK. Nincs rá jobb szó. Elvonultak a kamerák, kattogó fényképezőgépek előtt, valaki mellettük bőszen magyarázott, közben serény munka folyt, a tárcavezetők pedig ellépdeltek, valószínűleg hümmögtek is. Majd fölmentek a pulpitusra tájékoztatni a sajtót.

Valahogy szürreális volt nekem, hogy amíg beszéltek, a háttérben serény munka folyt. Mint a 30 méteren. Alig 20 perccel korábban még csak a fémoszlopok meredeztek. A sajtótájékoztató végére 20-30 méternyi kerítést (próbakerítést!) fölszereltek. Teátrális volt, és inkább zavaró, mint komoly. A kérdezz - feleleket olykor a szögbelövő éles hangja szakította meg. A katonák csendben dolgoztak. Majd amikor a miniszterek elmentek, a sajtó is rászabadulhatott a kerítésre. Hiába volt munkaterület. Kicsit arrébb pengés drótot próbáltak "beüzemelni" a katonák. Az ott lábatlankodó újságírók miatt nem volt egyszerű dolguk. Valahogy fura volt a semmi közepén oszlopokat, félkész dróthálót látni. Értelme sem sok van, de ez más kérdés. A próbakerítést ráadásul nem is ott, kinn fogják próbálgatni. Hogy ki, hol, mikor, azt egyik miniszter sem árulta el.

Szóval most Mórahalom mellett néhány tízméteren áll valami.

Vajon állami avatünnepség is lesz, netán föl is szentelik?

Bevándorlók? Menekültek? Migránsok? Határsértők? Csak emberek!

Két napon át forgattam brit tévésekkel azokról az emberekről, akik a zöldhatáron át Nyugatra igyekeznek. Azokról, akikről az állami média csak mint illegális bevándorlókról, határsértőkről, migránsokról, szemetet hátrahagyó külföldiekről beszél. Nem egyszerű a helyzet, az tény. És valóban zavaró lehet, ha valakinek letapossák a veteményesét, üres palackokat, ételmaradékot, kekszes dobozokat hagynak szét. Az ásotthalmi polgármester egyenesen azt mondja, hogy miattuk, a menekülők miatt nem tud a települése fejlődni. Merthogy elmaradnak a turisták (eddig biztos özönlöttek) meg a befektetők is miattuk. Csak épp azt nem lenne szabad elfelejteni, hogy emberekről van szó, akik nem hobbiból indultak útnak. A keresztényi erényeket oly nagyon hangoztató magyar kormány pedig ahelyett hogy segítene, vagy valós megoldást keresne, látszatintézkedéseket tesz, olyanokat, amelyek sokba kerülnek és nem érnek semmit. Közben persze igyekszik megrémíteni mindenkit.

Az egykori téglagyár Szabadkán

Mert riogatásból nincs hiány. Az újdonságra nem túl nyitott embereket nem nehéz arról meggyőzni, hogy mekkora veszélyt jelentenek a határon átslisszolók. Még óriásplakátokon is üzen nekik a kormány. Magyarul. Ezt a brit kollégák nem tudták megérteni. Ahogy azt sem: miért akar Magyarország kerítést építeni a határra. Egyikük, az ördög ügyvédjét játszva azt mondta: tulajdonképpen az érthető is lenne, ha az ország meg akarja védeni a határát. De  biztos, hogy ez a módja neki?

A szerb határ felé haladva, az ásotthalmi átkelőtől pár száz méterre nyolc vagy kilenc férfi ült az árok szélén. Két lovasrendőr vigyázott rájuk. A fiatal nő azt mondta: nem tudja honnan jöhettek, mert egyikük sem beszél angolul. Pedig a határövezetben, lóval kell járőrözniük. Társa igen ideges és ellenséges lett a kamera láttán. Az állását féltette. Nehogy fölvegyük, nem nyilatkozhat. A rendőröket várták, hogy a kiscsoportot elvigyék a gyűjtőpontra. A férfiak pakisztániak voltak. Nyugatra akarnak menni. Tört angolsággal mesélte az egyik, hogy odahaza nincs semmilyen munka, nem tud enni adni a családjának. Azért akar Európába menni, hogy pénzt keressen és segítse az otthoniakat. Két hónapja gyalogol, és a harmadik cipőjét taposta szét. Megkérdezte, hogy van-e esetleg vizünk? Nem volt.

Akiknek nem sikerült - szír menekültek Ásotthalomnál

Szabadkán az egykori téglagyár mögötti susnyásban, "dzsungelben" tengődnek azok, akik az Unióba akarnak Magyarországon át bejutni. Csapvíz, áram nincs. Egy kútból mernek vizet. Akinek nincs pénze ásványvízre, abból iszik. Az illegális menekülttábor lakói mégsem ápolatlanok. Amennyire csak lehet, amennyire egáltalán ilyen nomád körülmények között lehet, adnak magukra. Egyikük sem büdös. Fák, bokrok alatt alszanak, rögtönzött sátrakban, vagy a szabad ég alatt.Gyerekek is vannak.Akik megpróbálnak gyerekek lenni. Van, aki a kamerát meglátva elbújik. Félti az otthonmaradott családtagjai életét. Mások szóba elegyednek velünk. Az Orvosok Határok Nélkül munkatársaival mentünk ki. Ők segítenek nekik. Gyógyszert, kötszert adnak, kezelik az apróbb bajokat. A régebbóta ottlakók már ismerik őket. Az  újak bizalmatlanok. Nyugatra, Európába akarnak menni, hogy dolgozzanak. Egy idősebb férfi gyönyörű angolsággal beszél - ügyész volt Afganisztánban. Mintha otthon lenne, hellyel kínált minket, és szabadkozott, hogy nem tud megvendégelni. Zakót vett föl az interjúhoz. A tálibok folyamatosan fenyegették, hát inkább eljött a feleségével és a két gyerekével. Nekik akar jövőt adni. Egy szír férfi azt mesélte, hogy két éve nem látta a feleségét és a gyerekeit. Egy kisebb gyára volt otthon, 50 munkással. Fiatal, mosolygós afgán srácok, akiket Magyarországról visszatoloncoltak Szerbiába azt mesélték, hogy a magyar rendőrök letálibozták őket. Miközben pont előlük, a szélsőségesek elől menekültek el otthonról, hátrahagyva családot, barátokat.

Varga Tibor, aki évek óta segít

A legmegdöbbentőbb találkozásom egy huszonéves fiatalemberrel volt. Folyékonyan beszélt angolul. Az afgán Tolo tévénél dolgozott. Ő is újságíró. Annál a tévénél, ahol az egyetlen afgán barátom is dolgozik. Akit ő is ismer, és csak annyit mondott: nagyon jó szakember, ügyesen vezeti a részleget, szeretett vele dolgozni. És most egy elhagyatott téglagyárban várakozik, hogy tovább mehessen.

Aztán szerencsére vannak akik segítenek. Varga Tibor négy éve jár ki. Vizet, élelmet visz nekik. Olykor ruhát, cipőt is sikerül beszereznie. Azt mondta: ha mindenki csak egy palack vizet, és egy vekni kenyeret tudna adományozni, már az hatalmas segítség lenne. Megint nem volt nálunk semmi. Az összes dinárt, ami nálam volt a kezébe nyomtam. Aznap több újságíró is kijött. A lelkész azt mondta: ha beszámolunk az áldatlan állapotokról, reméli, hogy többen segítenek majd, többen adakoznak majd.


Eddig sem volt jó olyan steril szavakat hallani, mint határsértő meg illegális bevándorló, amikor emberekről, s sorsukról számoltak be. Nem tudom mit érezhetett az a szír férfi, aki rendőrök gyűrűjében a legkisebb, sírdogáló lányát magához szorítva próbálta megnyugtatni. Felesége a háta mögött  állva kapaszkodott belé riadtan, az oldalán az anyja zokogott, két nagyobbacska gyerek a lábába csimpaszkodott.És aztán egyszercsak neki is megeredtek a könnyei.

Az ingyen - MTI-ben nincs hír az ír népszavazásról - a Hírcentrum rádiós hírblokkjában sincs nyoma

A világ vezető hírügynökségeinél, hírtévéinél előkelő, ha nem épp a legfontosabb hírek közt szerepel az ír népszavazás. A szigetországban arról tartanak referendumot, hogy a saját nemükhöz vonzódóak is házasodhassanak. Igen, a mélyen vallásos, nagyon katolikus írek erről voksoltak. A szigetországban 22 évvel ezelőtt még bűncselekménynek számított, hogy két nő, vagy két férfi szereti egymást. Mára meg eljutottak odáig, hogy a házasságukról szavaz az ország.

És a nyilvánosságra hozott adatok szerint az igenek elsöprő többségben vannak. Az ottani miniszterelnök is az igenek mellett kampányolt. Enda Kenny azt bírta mondai, hogy nem kell attól félni, ha valaki a szerelemre és az egyenlőségre szavaz. Mennyire más ez a hozzáállás, mint a Magyar kormányfőé, aki a homofóbia elleni világnapon legszívesebben viccelődöt volna az azonos neműeken. A vezető hírügynökségek, hírtévék címoldalon, vezető hírként, vagy legalábbis kiemelt helyen foglalkoznak a referendummal. A mai híradózásomhoz gondoltam megnézem mit ír az állami hírügynökség. Az ingyenesen elérhető MTI-be lépve azonban semmit sem adott ki a népszavazásról. Többféle módon kerestem, de semmi.

Mint később, egy kollégától megtudtam, a külföldi hírügynökségek anyagaiból készülő tudósítások nem érhetőek el ingyenesen. /Ez valahol még érthető is, hiszen az MTI sem ingyen jut az AP, Reuters, stb anyagaihoz/. De a mezei fölhasználó honnan tudhatja azt: hol van és hol nincs az MTVA-nak tudósítója? Mert valóban, a honlapon szerepel, hogy csak azok a tudósítások ingyenesek, amelyeket saját forrásból, Magyar nyelven jelentet meg. Így meg csak az tűnik föl, hogy egy mindenhol szereplő hír az állami hírügynökség ingyenesen elérhető hírfolyamából hiányzik.

A Juventus rádión ugyanakkor az MTI Hírcentrum hírei hallhatóak, amelyeket az adó készen kap. Nos, az este 7-kor kezdődő blokkban sem volt egyetlen szó sem, hogy az írek népszavaznak. A csíksomlyói búcsúról, az ott nyilatkozó államfőről, meg a remek, sőt, szuper foglalkoztatottsági adatokról sikerült beszámolni. Pedig a Hírcentrum, gondolom én, a teljes hírmennyiségből meríthet.

Az a fránya sajtó....már megint

Kétszer kellett elolvasnom a minap a hírt, miszerint az RTL-es kollégákat azért tiltották ki a Parlamentből, merthogy kérdezni mertek. A miniszterelnöktől. Tették mindezt egy olyan folyosón, ahol tilos forgatni. Ahogy ezt a 444.hu is megírta.  A kérdezésért pedig kitiltás jár. Nem volt udvariatlan, nem volt útban a kolléganő, csak végezte a munkáját. Ahogy ezt máskor és mások is megtették.

Hát igen, rendnek kell lennie, mondhatnák erre. Ami tilos, az tilos. De ha az országnagy egy olyan vezetője van, akit nehéz, ha nem lehetetlen elérni, logikus, hogy az ember minden adandó alkalmat megragad. Például, ha a miniszterelnök épp egy folyosón vonul. Eddig nem hallottam olyanról, hogy más országban ilyen esetért bárkit is kitiltsanak. Szánalmas, piti lépés. Erőfitogtató. De már csak erre futja....

Aztán ma meg kiderült, hogy a kormány olyannyira haragszik Simicska Lajosra, és a médiájára, hogy nyilatkozni sem akarnak a sajtóorgánumoknak. És ezt már írásba is adják. Hogy azért nincs a belügy államtitkárától interjú, mert a "Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó média megsértette a miniszterelnök személyét." Nem, nem hírcsárda, hanem minisztériumi közlemény. Egy pozitívuma van: legalább őszinte volt, nem hablatyoltak elfoglalt politikusról, meg teli naptárról, stb. De ezt nem érzik kínosnak? Mint valami ovis homokozóban....És hol van a tájékoztatási kötelezettség?

Persze, el lehet dugni az összes kormánytagot a kérdések elől, ki lehet tiltani a sajtót a Parlament összes folyosójáról, az még nem oldja meg a bajokat. Mire mennek vele?  Már megszoktuk, hogy nem szeretik a kérdéseket, hogy nem kapunk valódi válaszokat, de ez a durcizás ... Mi jöhet még?  

Szélsőjobb - a média feladata

A tapolcai időközi választás óta folyik a diskurzus arról, hogy ki tehet a szélsőjobb megerősödéséről. Természetesen vagy szőnyegalásöprés van, vagy a másikra mutogatás. Egyik sem visz viszont előrébb. Arról eddig nem sok szó esett, hogy mi lehet(-ett volna) a média szerepe az egészben. Merthát nekünk, újságíróknak igenis fontos szerepünk lenne.

2009-ben egy újságíró ösztöndíjjal voltam három hónapot Berlinben. Volt egy szemináriumunk, ahol pont a szélsőségesekről való tudósításról beszélt nekünk egy német kolléga.

Az persze világos, hogy a német és a magyar helyzet nem ugyanaz, mások a körülmények, de a módszer, az elv, ahogy a kinti kollégák dolgoznak, idehaza is átvehető.

Forrás:http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Antifa.png

A szélsőjobbnak minden médiaszereplés hasznos, hiszen eljutnak a potenciális szavazókhoz. Akár rossz, akár nem annyira rossz színben tüntetik őket fel, fontos a hírverés nekik. Mindegy hogy mi, csak beszéljenek róluk, minél több fórumon. A német kollégák szerint  ezért csak felkészülten lehet jól tudósítani róluk. Nem szabad tartani, félni tőlük, vagy démonizálni őket.  Nagyon alaposan meg kell ismerni a politikájukat, programjukat, figyelni mit mondanak, mit tesznek. Ezeket számon kell kérni tőlük. Frank Jansen, aki a csoportunknak akkor beszélt, a Tagesspiegel munkatársa - évtizedek óta a szélsőjobbal foglalkozik. Azt mondta, hogy provokatívan kell a szélsőjobbos politikusokkal beszélni. Szembesíteni állításaikkal, és azok cáfolatával. Nem arról kell kérdezni őket, amiről beszélni akarnak, amivel polgáribb arcukat mutatják, hanem a számukra kellemetlen, társadalmilag nem elfogadott nézeteikről.  Ami Németországban is probléma, hogy az NPD (Nationaldemokratische Partei Deutschlands - szélsőjobbos párt) megpróbál polgárinak látszani, olyan dolgokat hangoztatni, amelyeket az emberek hallani akarnak. Lózungokat hangoztatnak, egy meglévő problémára nem valós, csak látszatmegoldást kínálnak.

A kérdésekkel az újságíró feladata az, hogy megmutassa milyen is valójában a párt. Tematizálni kell: az összes politikai erőtől olyanokat kérdezni, amely dolgok a demokratikus értékeken alapulnak és nem cinkos összekacsintáson, amolyan „értitek, ugye, miről beszélek” alapon. Az interjúban el kell vinni arrafele a politikust, amerre a számára már a necces témák vannak. Ehhez azonban tényleg alaposan kell ismerni a szélsőjobbos párt, szervezet érveit, kedvenc szólamait, kampánymondatait, és az adatokat (gazdasági és bűnügyi statisztikákat), amelyekkel "dobálózik." Nem arra kell "rámenni", hogy neonáci, hanem a programra, az ellentmondásokra. Mert azzal lehet rávilágítani az álságos dolgokra, a hazugságokra. 

Az áldozatok bemutatásával is föl lehet hívni a figyelmet a szélsőjobb milyenségére. Németországban a bevándorlókat érik legtöbbször támadások. Ott például bemutatják, hogy mit tettek a szélsőjobbosok a bevándorlóval csak azért, mert bevándorló, mert más a bőrszíne, anyanyelve. Jansen szerint fontos azt is bemutatni, hogy a szélsőjobbos nem csak egy buta náci, hanem, hogy valójában milyen a szociális háttere, hogyan él.  Nem szabad csak klisékkel bemutatni a szélsőjobbot: nem mindenki jár bakancsban, borotvált fejjel. Gyakran nagyon is polgári külső rejt neonácit.

A szélsőjobb szeret az áldozat szerepében tetszelegni: hogy a többi párt megpróbálja démonizálni, hogy olyanokat mondanak rájuk, ami nem is igaz, a szélsőjobb szerint nem szabad elmondaniuk az "igazságot", mert azonnal rasszistának bélyegzik őket. Az NPD a kisember és német nép védelmezőjeként lép fel és kisajátítja a nagy tabudöntögető szerepét, hogy csak ők mernek olyan problémákat elővenni, amelyekről a többi párt mélyen hallgat.Ahogy idehaza is. Ezekre nehéz, vagyis inkább nem lehet felkészülés nélkül jól reagálni. Jansen azt tanácsolja, hogy nem szabad engedni, hogy a szélsőjobbos párt áldozatként jelenjen meg, hogy mindenki ellenük tör és le akarják járatni. Minden esetben konkrétumokra kell rákérdezni, ha valamit állítanak, akkor ki kell követelni, hogy mutassák be a bizonyítékot. Nem szabad a hallomásra alapozott féligazságokat annyiban hagyni. 

Ami 2009-ben aktuális volt idehaza, most méginkább az. És mivel a politikusok önmagukkal meg a másik ócsárolásával vannak elfoglalva, az újságírók és a civilek tehetnek sokat.