Szélsőjobb - a média feladata

A tapolcai időközi választás óta folyik a diskurzus arról, hogy ki tehet a szélsőjobb megerősödéséről. Természetesen vagy szőnyegalásöprés van, vagy a másikra mutogatás. Egyik sem visz viszont előrébb. Arról eddig nem sok szó esett, hogy mi lehet(-ett volna) a média szerepe az egészben. Merthát nekünk, újságíróknak igenis fontos szerepünk lenne.

2009-ben egy újságíró ösztöndíjjal voltam három hónapot Berlinben. Volt egy szemináriumunk, ahol pont a szélsőségesekről való tudósításról beszélt nekünk egy német kolléga.

Az persze világos, hogy a német és a magyar helyzet nem ugyanaz, mások a körülmények, de a módszer, az elv, ahogy a kinti kollégák dolgoznak, idehaza is átvehető.

Forrás:http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Antifa.png

A szélsőjobbnak minden médiaszereplés hasznos, hiszen eljutnak a potenciális szavazókhoz. Akár rossz, akár nem annyira rossz színben tüntetik őket fel, fontos a hírverés nekik. Mindegy hogy mi, csak beszéljenek róluk, minél több fórumon. A német kollégák szerint  ezért csak felkészülten lehet jól tudósítani róluk. Nem szabad tartani, félni tőlük, vagy démonizálni őket.  Nagyon alaposan meg kell ismerni a politikájukat, programjukat, figyelni mit mondanak, mit tesznek. Ezeket számon kell kérni tőlük. Frank Jansen, aki a csoportunknak akkor beszélt, a Tagesspiegel munkatársa - évtizedek óta a szélsőjobbal foglalkozik. Azt mondta, hogy provokatívan kell a szélsőjobbos politikusokkal beszélni. Szembesíteni állításaikkal, és azok cáfolatával. Nem arról kell kérdezni őket, amiről beszélni akarnak, amivel polgáribb arcukat mutatják, hanem a számukra kellemetlen, társadalmilag nem elfogadott nézeteikről.  Ami Németországban is probléma, hogy az NPD (Nationaldemokratische Partei Deutschlands - szélsőjobbos párt) megpróbál polgárinak látszani, olyan dolgokat hangoztatni, amelyeket az emberek hallani akarnak. Lózungokat hangoztatnak, egy meglévő problémára nem valós, csak látszatmegoldást kínálnak.

A kérdésekkel az újságíró feladata az, hogy megmutassa milyen is valójában a párt. Tematizálni kell: az összes politikai erőtől olyanokat kérdezni, amely dolgok a demokratikus értékeken alapulnak és nem cinkos összekacsintáson, amolyan „értitek, ugye, miről beszélek” alapon. Az interjúban el kell vinni arrafele a politikust, amerre a számára már a necces témák vannak. Ehhez azonban tényleg alaposan kell ismerni a szélsőjobbos párt, szervezet érveit, kedvenc szólamait, kampánymondatait, és az adatokat (gazdasági és bűnügyi statisztikákat), amelyekkel "dobálózik." Nem arra kell "rámenni", hogy neonáci, hanem a programra, az ellentmondásokra. Mert azzal lehet rávilágítani az álságos dolgokra, a hazugságokra. 

Az áldozatok bemutatásával is föl lehet hívni a figyelmet a szélsőjobb milyenségére. Németországban a bevándorlókat érik legtöbbször támadások. Ott például bemutatják, hogy mit tettek a szélsőjobbosok a bevándorlóval csak azért, mert bevándorló, mert más a bőrszíne, anyanyelve. Jansen szerint fontos azt is bemutatni, hogy a szélsőjobbos nem csak egy buta náci, hanem, hogy valójában milyen a szociális háttere, hogyan él.  Nem szabad csak klisékkel bemutatni a szélsőjobbot: nem mindenki jár bakancsban, borotvált fejjel. Gyakran nagyon is polgári külső rejt neonácit.

A szélsőjobb szeret az áldozat szerepében tetszelegni: hogy a többi párt megpróbálja démonizálni, hogy olyanokat mondanak rájuk, ami nem is igaz, a szélsőjobb szerint nem szabad elmondaniuk az "igazságot", mert azonnal rasszistának bélyegzik őket. Az NPD a kisember és német nép védelmezőjeként lép fel és kisajátítja a nagy tabudöntögető szerepét, hogy csak ők mernek olyan problémákat elővenni, amelyekről a többi párt mélyen hallgat.Ahogy idehaza is. Ezekre nehéz, vagyis inkább nem lehet felkészülés nélkül jól reagálni. Jansen azt tanácsolja, hogy nem szabad engedni, hogy a szélsőjobbos párt áldozatként jelenjen meg, hogy mindenki ellenük tör és le akarják járatni. Minden esetben konkrétumokra kell rákérdezni, ha valamit állítanak, akkor ki kell követelni, hogy mutassák be a bizonyítékot. Nem szabad a hallomásra alapozott féligazságokat annyiban hagyni. 

Ami 2009-ben aktuális volt idehaza, most méginkább az. És mivel a politikusok önmagukkal meg a másik ócsárolásával vannak elfoglalva, az újságírók és a civilek tehetnek sokat. 

Közpénzből állami propaganda - az új (?) M1

Pénz és paripa is adott, mégpedig bőségesen az állami médiának. Március 15-re időzítették a nagy átállást, amikor az eddigi M1 adóból hírcsatorna lett. BBC meg CNN normákról lehetett hallani, meg színvonalról is olvashattunk. Az állami média elmúlt évekbeli munkásságát, a hírhamisításokat, elhallgatásokat ismerve voltak kétségeim azzal kapcsolatban, mi minden vár majd a nézőkre. A nézőkre, akiknek az adójából finanszírozzák az egészet.

Meglepetés nem ért. 10 órakor a híradóban csak a nemzeti ünnepről volt szó. A képernyő alján is a várható programokról futott a szöveg. A hírolvasó, miután a kormány/állami ünnepségekről alaposan informálta az M1 a nézőket, elmondta, melyik párt hol tart ünnepséget, rendezvényt. Gondolom ez volt hivatott a látszatot biztosítani.

13 órakor is az ünnepség volt a fő téma (jó, március 15-én mi másról lenne szó?). A kormányfő beszédével indítottak, majd megtudhattuk, hogy milyen sokan eljöttek, hogy élőben követhessék. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy a lökdösődésről, verekedésről most számolnak-e be, vagy külön demóban. Hát, egyik sem. Ez nem hír az állami hírcsatornán.De egy VII. kerületi közlekedési balesetnél élőben kapcsolták a munkatársukat. Országos jelentőségű lehetett. Mindezt irdatlan mennyiségű közpénzből, a mi adónkból.

Bár megújulásról beszéltek, minden maradt a régiben. Szűrt hírek, elhallgatás. Ahogy eddig. Akkor. Amikor. De minek?

Vajon a délutáni demonstrációról hogyan számolnak be? Netán élőben közvetítik?

A Kossuthon nem hír, hogy Simicska szerint Orbán róla jelentett - a megújuló "közmédia"

Vasárnap este az internet újra Simicska Lajostól volt hangos. A kormányfő (egykori) bizalmasa, a Fidesz egykori pénztárosa ugyanis azt mondta a mandiner.hu-nak , hogy Orbán Viktor jelentett róla. Ezt aztán az ATV Szabad Szemmel című műsorában is elismételte. Az internetes portálokon is azonnal megjelent a hír. Érthető, hiszen az egykori bizalmas állt elő súlyos vádakkal. A miniszterelnökség egy 2012-es válasszal tudta le a dolgot.

Orbán Viktor 2014 áprilisában a parlamentben

A Kossuth Rádió késő esti krónikájába mindez nem fért bele. Se az elejére, se a közepére, se a végére. Sehova. Viszont a Buda Cash ügyről bőven lehetett hallani, főleg, mert Bajnai Gordon nevét is bele lehetett keverni. A krónika végén pedig egy önpromós anyag hangzott el arról, hogy eg hét múlva, március 15 - én reggel, 5 55-kor elindul az új, közszolgálati hírcsatorna. a tudósítás szerint már régóta készülnek a nagy napra. Talán ma pihenőnapot tarthatott mindenki a szerkesztőségben, hogyha az Orbán Viktort érintő kijelentések nem kerültek bele a híradásba. Ráadásul, ugye még kormányzati reakció is volt, nem lehetett azt mondani, hogy egyoldalú a történet.

Szóval az állami média, amely a mi befizetett adónkból működik, ismét szomorúan teljesített. A legnagyobb baj, hogy ezen már nem is csodálkozik senki. Persze van egy hetük, hogy felzárkózzanak a hangzatosan beígért BBC és CNN normáknak megfelelően. 

ARD tv - nyet! Putyin - látogatás és a sajtó

Értetlenül állnak a külföldi (és persze belföldi) kollégák is a Putyin - vizit sajtószervezése előtt. Ahogy nemrég megírtam, az akkreditáció kezdete sem volt teljesen egyértelmű. Külföldi kollégáim is tanácstalanul érdeklődtek a HIPA-nál (Magyarországon dolgozó tudósítók szerveete): ki mit tud a dologról. Aztán ígéretes folytatás jött, hiszen érkeztek az e-mailek, hogy hamarosan, nemsokára, csak kis türelmet még. Ezúttal válasz is jött, hog megkapták az akkreditációs kérelmet.

A hidegzuhany hétfőn késődélután ért: jött a telefon, hogy a kolléganőm és az én akkreditációs kérelmem közül csak az egyiket fogadták el, hely- és biztonsági megfontolások miatt. Mindezt pár órával az esemény előtt. Kolléganőm elhűlve nézett rám, hogy ugye most viccelek? Hiszen a bécsi regionális központból csak ezért utazott ide. Mondtam, hogy nem, nem vicc. Az ilyen diplomáciai eseményeknél mindig így van: a tudósító az ARD helyi emberével megy a rendezvényre.

Aztán reggel beszéltem a német közszolgálati tévés kollégákkal -ők hívtak föl azzal, hogy az akkreditációs kérelmüket visszautasították. Az ARD televízió nem mehet be a Putyin - Orbán sajtájra. A belgrádi Putyin - látogatáson ott lehettek, a tavalyi bécsin is gond nélkül dolgozhattak. És nem, ők sem értik miért nem. És gondolom vannak még más társaságok is így.

A parlamentből kiszorultak az igazságügyi minisztériumban kialakított sajtóteremben követhetik az országházi eseményeket. Sovány vigasz. Nem ugyanaz ott lenni a teremben, átérezni a hangulatot, mint egy dróton jövő képet nézni.

A HIPA- tagok is folyamatosan e-mailben érdeklődnek egymástól: kinek milyen információja van, hogy és hova kell/lehet menni? Miért nem mehetnek be a parlamentbe, és egyáltalán: mi a napirend, a program? Persze, lehet mindenfélére hivatkozni, hogy miért nincs információ, hogy még vannak változások, meg biztonsági intézkedések....De az nagyon nem elfogadható, hogy minden az utolsó percben derül ki. Amikor George Bush amerikai elnök Budapesten volt, a legfontosabb dolgokat időben lehetett tudni, a sajtó, a stábok föl tudtak készülni a tudósításra.

Hogy Putyin budapesti látogatása világesemény, semmi kétség. A vasárnapi tűzszünet (?) után nem is kérdés, hogy mindenki kíváncsi az orosz elnökre. Putyint az utóbbi időben nem fogadta egyetlen uniós állam- vagy kormányfő sem. Fura dolog helyhiányra hivatkozni egy akkora épületben, mint a parlament - ráadásul minden bejárata alkalmas a biztonsági átvizsgálásra. Afelől sincs kétségem, hogy sajtónyilatkozat lesz a sajtótájékoztatónak meghirdetett esemény. Maximum két, előre leegyeztetett "kérdés" ha helyet kap, a látszat kedvéért. Gorbacsov is járt nálunk, akkor is hatalmas újságírótömeget kellett kiszolgálni, meg lehetett oldani.

A kollégák dühösek. És ezt meg is fogják írni, meg is fogják mutatni.  

UPDATE - Putyin látogatás - fölébredtek

Úgy tűnik, valami változóban a Miniszterelnökségen. Üdítő volt reggel arra bekapcsolni a gépet, hogy a tegnap elküldött akkreditációs kérelmemre ezúttal jött válasz. A Merkel - látogatásnál nem volt ilyen. Tegnap pont azon dohogtam, hogy mennyire semmit sem tudni az egészről, véletlen derült ki, hogy akár már lehet akkreditáltatni is.

Aztán jött egy újabb e-mail, amelyben előzetes - regisztrációra (pre - registration, ammegmi?) kérik az újságírókat, felhívva a figyelmet arra is, hogyha ezt már megtettük, akkor nincs más teendőnk. És azt ígérik, hogy hétfőn küldik a hivatalos meghívót is. Talán abból az is kiderül, mi lesz Putyin keddi programja.

Szóval lehet ezt jól is csinálni.

Putyin jön, csak épp semmit sem tudni róla - fű alatt megtudható, hogy tulajdonképpen lehet már akkreditálni

Nem volt zökkenőmentes Angela Merkel budapesti látogatásának sajtószervezése, és dolgozni sem volt egyszerű a zsúfolt parlamenti teremben. Persze azért csak megoldottuk a dolgot. Már akkor kíváncsi voltam, milyen lesz, amikor az orosz elnök, Vagyimir Putyin érkezik hozzánk. Hátha flottabbul kezelik majd a dolgokat.

Egyelőre úgy tűnik: nem.

Még a múlthéten írtam egy érdeklődő e-mailt, a Miniszterelnökség nemzetközi sajtóval foglalkozó irodájának - magyarul. Majd nemsokára jött egy semmitmondó, ámde udvarias válasz, angolul:

"Thank you for your accreditation request. We’ll send futher information on the upcoming visit shortly.

Thank you for your understanding and patience.

Kind regards(...)"

Putyin - plakát Kairóban. Fotó:MTI/Máté Bence

Nem tudom, hogy feléjük hány nap a "shortly", de hat nappal a mail megérkezése után sem jött semmiféle információ a tudnivalókról, akkreditációról. Valóban, keddig van még idő, de Putyinra rengetegen kíváncsiak, főleg így Minszk után. Kész szerencse, hogy ma egy sajtótájékoztatón összefutottam azzal a sajtós hölggyel, akihez a nemzetközi média tartozik. Meg is kérdeztem, van-e előzetes program, (nincs), és mi van az akkreditációval. Erre azt a választ kaptam, hogy tulajdonképpen a nemzetközi sajtóval foglalkozó miniszterelnökségi irodának elküldhetem az akkreditálni óhajtottak nevét és személyigazolvány- vagy útlevélszámát. 

De erről miért nem lehet kiküldeni egy e-mailt? És főleg: ha már ígérnek tájékoztatást, akkor azt is illik elküldeni, főleg, ha "shortly" ígérik. 

Kíváncsian várom, a keddet, vajon be tudunk-e német kolléganőmmel simán jutni a sajtótájékoztatóra, vagy megint a "nincs a listán" című darabot adják elő....

Infóhiányos szardíniásdoboz - Merkel - Orbán találkozó

Sokat próbált német kollégáim is nagyokat csodálkoztak ma azon, ahogyan a Merkel - Orbán találkozót próbálták levezényelni az arra hivatottak. Az előzmények után persze sima menetre nem is számíthattunk, de az ember mindig remél.

Az Andrássy Egyetem, ahol Angela Merkel előadást tartott, több mint egy héttel az esemény előtt kiküldte a kétnyelvű akkreditációs felhívást, külön felhívva a figyelmet arra: hol, meddig, kinél kell jelentkezni. És folyamatosan küldték az infót a tudnivalókról. A Miniszterelnökséggel, amely a tulajdonképpeni munkalátogatást vezényelte (volna) le, nem volt ilyen egyszerű a helyzet. Pedig a kezdet ígéretes volt: hat nappal a látogatás előtt jött az angol nyelvű e-mail, hogy hamarosan kiküldik az akkreditációs tudnivalókat, a napirendet, miegymást. Addig is megértést és türelmet kérnek. Pár nappal később telefonon érdeklődtem, akkor is türelmet, megértést és hamarosan kiküldést ígértek. Végül pénteken délelőtt telefonáltam újra, akkor azt a választ kaptam, hogy pont akkor küldték ki az e-mailt. Mivel negyed egykor sem jött meg semmi, bátorkodtam egy e-mailt írni. Nemsokára rá meg is jött a válasz, hogy akkor küldjem a neveket, miegymást. Megtettem, elküldtem a neveket, majd személyigazolvány/útlevélszámokat is. Erre már válasz nem is jött, német kollégáim csodálkoztak is, meg bizonytalankodtak is: vajon sikeres-e az akkreditációnk. Az első e-mailben ígért egyéb tudnivalók, valahol biztos elkeveredtek, azért nem kaptam meg. Több, Budapesten dolgozó külföldi kollégát is kérdeztem: tudják-e hányra kell/ajánlott menni. De senki sem kapott ilyen értesítést.

Angela Merkel és Orbán Viktor sajtótájékoztat

Reggel jött a hír, hogy a metró nem áll meg a parlamentnél.  Az is délelőtt derült ki, hogy a parlament környékét meg sem lehet közelíteni a rendőrsorfaltól. A sajtó  vértanúk terén várakozott. A külföldi kollégák nem sokra mentek a semmilyen idegen nyelvet nem beszélő rendőrökkel. Némi várakozás után közelebb juthattunk, némi ellenőrzés után a Kossuth tér sarkán nézhettük a megérkező konvojt, majd a bejárathoz, pontosabban a kerítéshez mehettünk. Festői összevisszaságban álldogáltunk a jeges szélben, az őrök össze-vissza vették el a személyiket, majd mikrofonba motyogva tudakolták, hogy az adott személyigazolvány szerepel-e a rendszerben. Ha nem találták, annyit mondtak: nincs a rendszerben. És ha az illető nem magyar volt, akkor is.

A fejetlenség és a káosz egyre nagyobb lett. A német követség sajtósai is negyedórát fagyoskodtak kinn, mire bejuthattak. A szlovén tévések azon háborogtak, hogy miért nem lehetett ezt előre megírni, hogy pontosan hova, hányra kell jönni, meg, hogy mennyi ellenőrzés van. Volt, hogy a stábok fele bemehetett, mert rajta voltak a listán, amelyet valahol, valaki benn az épületben, a mikrofonba elmotyogott adatok alapján ellenőrzött, míg a többiek nem szerepeltek a jegyzékben. Így jártunk mi is. Német kollégám mehetett, kolléganőmmel nem- mert nem voltunk rajta a listán. Pedig a neveket, adatokat egyetlen mailben küldtem el. Majdnem szakadt a cérna, így kissé emelt hangon hívtam a nemzetközi sajtóval foglalkozókat. Két lány hamarosan megjelent a listákkal, amelyeken rajta voltunk. Szegények nem tudták mi lehetett a gond, miért nem találták meg több kolléga nevét a rendszerben. Kínos. Végül az őr is hogy hogy nem, de ránk bukkant az éterben. Mehettünk. Persze találomra, mert útbaigazítás nem volt, kíséret sem. A biztonsági ellenőrzés után valami hátsó udvaron jutottunk be. A velünk lévők nem is tudták merre kell menni.

Tömegnyomor a teremben

A meglepetés a delegációs teremben ért minket: kis helyre rengeteg újságíró bepréselve, kordon mögé. Volt ugyan emelvény a tv- kameráknak, de el sem fértek rajta rendesen. Fotósok a pulpitus előtt nyomorogtak. Kinn jeges szél, benn jó meleg. Kabátakasztó? Alig....lépni nem lehetett. Ha jegyzetelnem kellett volna, nem tudtam volna. Az akkreditációkból valakinek csak leeshetett volna, hogy itt, ennyi ember, főleg így, kordon mögé szorítva nem fog rendesen elférni. Miért nem lehetett máshova vinni az egészet? Aki nem tudott magyarul, igencsak elveszett lehetett, vagy a magyarul tudó kollégák segítségére volt szorulva.

Elég sok diplomáciai eseményen voltam már, idehaza és külföldön is. A bevett gyakorlat, hogy a külföldieket pesztrálják, hogy az adott országban a fogadó fél sajtóstábja igyekszik információkat és mindenféle más segítséget megadni, helyet, feltételeket biztosítani a munkához. Bár most nem volt nagy csúszás, máskor, máshol ilyen esetben is jött valaki szólni: hamarosan kezdünk, de még nincs vége a megbeszélésnek. Itt ilyesmi nem volt. Bezsúfolva, egymáson taposva várhattuk a nagy eseményt. Kollégáim megkérdezték, hogy ez így a normális nálunk?

Pozitívum, hogy víz azért be volt készítve. Igaz, a tömegben nehezen lehetett megközelíteni.

Nagy meglepetésre, kérdésekre (!!!) is volt idő. Persze a kormánynak oly kedves MTVA kezdhette, majd a Die Welt (nem éppen kormánykritikus tudósítója) folytathatta, majd Reuters és a FAZ következett. Majd sietni kellett, hiszen zsúfolt a program.

Számomra a csúcs az volt, amikor a fontos emberek kimentek, egyszerűen ránk csukták a delegációs terem ajtaját, hogy ne lábatlankodjunk már....