2017. július 23., vasárnap

Gyűlöletpropaganda

Nem kellemes érzés, amikor az embernek, a szülővárosában behúznak egyet, miközben a magyar anyját szidják. És tudja, hogy akkor jár a legjobban, ha hazamegy, nem szól senkinek, a vérző orrát valahogy jegeli, hiszen a rendőrségtől nem sok jóra számíthat, legfeljebb további vegzálásra. Az se kellemes érzés, ha az ember a szülővárosában olyan falfirkákat lát, hogy halál a magyarokra, vagy, hogy mint a disznókat levágjuk a magyarokat és horvátokat, Szerbia a szerbeké...Ez persze nem most volt, és nem is Magyarországon, hanem a délszláv háború idején a Vajdaságban. Ahogy szétesett Jugoszlávia, úgy erősödött mindenhol a nacionalizmus. És a gyűlölet minden, mindenki ellen, aki, ami nem szerb.

Milosevic jugoszláv elnökként '99-ben hívei körében. Forrás: http://www.upi.com/topic/Slobodan_Milosevic/
A maradék országban óriási volt a munkanélküliség, a gazdaság alig működött, hiszen a korábbi piacok elvesztek, az embargó miatt külföldre szállítani nem lehetett. Zuhant az életszínvonal, a háborút pedig finanszírozni kellett. Az egészségügy romokban hevert: ha valakit műteni kellett, fertőtlenítőt, fecskendőt, érzéstelenítőt, kötszert kellett vinnie. Meg persze ételt is. Az infláció száguldott. A devizabetéteket az állam egyszerűen elvette. Pontosabban befagyasztotta. Havonta minimális összeget vehettek fel a számlatulajdonosok, de csak dinárban, hivatalos árfolyamon, ami a feketepiacinak a töredéke volt. Hogy az emberek mégse a valós gondokkal foglalkozzanak, Slobodan Milosevic, akkori szerb elnök csúcsra pörgette a nacionalizmust. Mindenki ellenség volt, aki nem Kis-Jugoszlávia, azaz a belgrádi vezetés szája íze szerint cselekedett. Szerbiát áldozatnak állította be, aki ellen az egész világ összeesküdött. Az állami tévé, rádió, az újságok mind-mind a kormánypropagandát szajkózták. Elvétve akadt ellenzéki lap - az embargó miatt hiány volt a papír. Így könnyű volt kordában tartani a kritikus lapokat. Nekik valahogy pont nem jutott alapanyag. A szórakoztatóipar is beszállt: egymást érték a hazafias műnépdalok, előkerültek a régi, nacionalista nóták is. A hadsereg tisztogatásairól a tévé úgy számolt be, hogy a jugoszláv néphadsereg milyen hősiesen harcolt, védte meg a szerbeket. Odahaza mi a magyar adót néztük. Meg a németet, és a CNN-t, hála a kábeltévének. De a tömegekhez ez nem jutott el, az emberek nem beszéltek nyelveket. Akiknek más forrásuk is volt az állami médiumokon kívül, nem igazán értettük, hogy tudnak lelkesen tapsolni Milosevic politikájának, miért fogadják önkívületben tömegek? De akihez csak az államilag ellenőrzött hírek jutottak el, neki az volt a valóság. A kormánypropaganda világossá tette ki a felelős a gondokért, bajokért, kik azok akik a nép, pontosabban a mennyei nép (nebeski narod, merthát ilyenek is elhangzottak, megjelentek ám akkoriban) szenvedéseiért felelősek. Nem szabad elfelejteni: akkor még nem volt internet, közösségi média.És persze a jogász végzettségű Milosevic jó szónok volt, karizmatikus. A szerbség megmentője. Merthogy mindenki csak el akarja tiporni őket.
Hiperinfláció: 500 milliárd dináros bankjegy '93-ból 

És jöttek a menekültek. Szerbek Horvátországból, majd Boszniából (ez már egy másik, hosszú történet a mocskos balkáni háborúkról, ahol mindkét oldalon embertelen gaztetteket hajtottak végre a civil lakosság ellen...). A legtöbbjüket a Vajdaságba telepítették- ez kapóra jött Belgrádnak, hogy a sokszínű, soknyelvű tartomány etnikai összetételén változtasson. A magyarok arról suttogtak, hogy állítólag el fognak minket zavarni otthonról. Merthogy a házakat a szerb menekülteknek fogják adni. Arról is csak suttogva mertek beszélni, hogy sok frissen érkezett szerb úgy tudja: a Vajdaságban élő magyarok 1956-ban, Magyarországról menekültek át, azaz semmi keresnivalójuk már Szerbiában.

A kormányt, a propagandagépezetet nem érdekelték a tények. Bármit bemondtak, ha felülről jött az utasítás. A spindoctorok szorgosan dolgoztak a jólcsengő, a nemzeti érzést erősítő szlogeneken. Máig a fülembe cseng az a rádió- és tévéreklám (ma úgy mondanánk: társadalmi célú hirdetés), hogy "Srbija saginjati nikad nece" - azaz Szerbia sosem fog meghajolni. A hatalommal kritikus népnyelv persze rögtön hozzáköltötte: persze, hogy nem fog, mert már térden csúszik. Tinédzserként az egész politika nem nagyon érdekelt. Azt tudtam, hogy nehezebben és rosszabbul élünk, mint korábban, hogy amit a belgrádi tévé mond, az szinte biztos, hogy nem úgy van, meg, hogy nem feltétlen jó hangosan magyarul beszélni az utcán.

A hatalmon lévők persze jól éltek, nem nélkülöztek. Ahogyan a csókosok sem, a kiválasztott kevesek. Vagyonokat lehetett keresni üzemanyag- vagy cigarettacsempészéssel. Mivel mindenből hiány volt, bármit el lehetett adni. De csak valutáért. Közben persze mindenhonnan ömlött, hogy mindenkit utálni kell, és ha nem állunk a sarkunkra, akkor eltipornak minket. Mindenkinek világos volt, miről mit kell gondolni, mondani. Kritikának, bírálatnak helye nem volt.

Az sem javított sokat a helyzeten, hogy a vajdasági magyarok (és többi kisebbség sem) nem akartak részt venni az öldöklésben. Megszökött. aki tudott. A szülők suttogva beszéltek arról, hogy a magyar kiskatonákat azonnal a frontra küldik golyófogónak.

Sokan voltak, akiknek ez a vérgőzös nacionalizmus, a háború nem tetszett. Nem csak a vajdasági kisebbségeknek, hanem szerbeknek sem, akik átláttak a hazug szólamokon. Aki tudott, elment az országból. Ami nem volt egyszerű, hiszen a jugoszláv útlevéllel akkor szinte sehova sem lehetett vízum nélkül menni. Magyarországra át lehetett jönni.

Ha valaki 1994-ben, amikor átjöttem tanulni, azt mondja, hogy 20 év múlva a milosevici propagandához hasonló gyűlöletkampányokkal találkozom Magyarországon, kinevetem. Akkor az ország előre ment, nem pedig bezárkózott a múltjába. Voltak persze gondok, nehézségek, de a saját zsebek megtömésén kívül más célok is voltak. Jó volt akkor érezni azt egyetemistaként, hogy itt van párbeszéd, lehet vitatkozni, észérvekkel, ha valaki mást gondol, nem kiáltják ki ellenségnek. Jó lenne, ha megint így lenne. 

2017. június 16., péntek

Látlelet a magyar kormány médiaképéről - Lázár, kormányinfó, német közmédia

Megdöbbentő dolgokat mondott Lázár János kancelláriaminiszter a csütörtöki, 92. kormányinfón. Márami a sajtót, sajtószabadságot illeti. A maratoni tájékoztatón szóba került a német közmédia és a Süddeutsche Zeitung közös tényfeltáró riportja , amely szerint a Parndorfnál megtalált halálkamion katasztrófája megelőzhető lett volna. A fideszes politikus szerint ezzel a tudósítással (is) a német közmédia lejárató kampányt folytat Magyarország ellen. "Fogalmam sincs, kinek a tanácsára, kérésére, remélem nem a német kormány biztatására" - fogalmazott. Majd hozzátette, hogy szerinte eme médiatámadásnak az az oka, hogy Magyarország nem akar menekülteket befogadni. Mint mondta: a német média kőkeményen kampányol az ország ellen. Majd azt is közölte, miről illene végre a német médiának beszámolnia: nevezetesen, hogy Németországban még több menekült lenne, ha nem lenne a kerítés és a jogi határzár.

Lázár János miniszter
Forrás: kormany.hu 
De térjünk vissza az elejére. Az mindent elmond a magyar kormány sajtóról való gondolkodásáról, hogy a német közmédia lejáratókampányt folytat Magyarország ellen. Mondanám, hogy nem saját magából kéne kiindulniuk a kormánytagoknak, kormánypárti politikusoknak. Mert igen, idehaza az állami média, és a bekebelezett és kormánypropagandaszócsővé tett sajtóorgánumok valóban lejáratnak amit és akit felülről kijelölnek. Lázár János azt mondta: fogalma sincs kinek a tanácsára teszi ezt a német média. Merthogy idehaza, ugye, nem lehet önálló gondolata a kormánybefolyás alá tartozó szerkesztőségeknek. Az is riasztó, hogy megrendeli, miről szeretne végre tudósítást látni. Az itthon megszokott kézivezérlés a Lajtától nyugatra nem szokás. Amúgy megjegyzem, több német politikus is elismerte már, a német médiumok is leírták: igen, Nyugaton profitálnak a magyar kerítésből, jogi határzárból. De ez a poszt most nem erről szól.


ARD logó
Talán a kormánynak furcsa lehet, hogy egy szerkesztőség úgy dolgozik, hogy nem a pártszékházból vár utasítást, vagy kész anyagot, szöveget: mit kell megjeleníteni. A sajtó szerepe az, hogy a visszásságokra, hibára, túlkapásokra felhívja a figyelmet. Miért lenne célja egy médiumnak egy egész országot lejáratni? Egyáltalán: maga a gondolat is bizarr, hogy egy szerkesztőség ilyet akarna. Mármint Magyarországon kívül...Ráadásul mindezt valakinek a tanácsára...Csak szólok, hogy a németek nagyon háklisak a sajtószabadságra. Ha valaki meg akarja mondani, merre van előre. Az ott nem működik. És ott van kollegialitás is.

Soros György ezúttal kimaradt a konteó elméletből. Lehet, hogy most majd a külföldi sajtó lép elő a legfőbb gonosszá? 

2017. április 1., szombat

CEU - profi kommunikáció

Amikor a magyar kormány nekiment a CEU-nak , önkéntelenül is felötlött bennem a magyar tapasztalatok alapján: nem lesz egyszerű tudósítani az egészről, ismerve a hazai egyetemek lassú, nehézkes kommunikációját. Kár volt aggódnom. A CEU-n ugyanis profin csinálják. Ezt is.
A CEU Nádor utcai épülete Budapesten

A törvénytervezet késő este jelent meg az országgyűlés honlapján. Kora reggel már az emailfiókomban volt a CEU közleménye, egy sajtótájékoztató - meghívóval együtt. Nem ehhez vagyunk itthon szokva. Jó, persze, egyértelmű: a CEU nem függ költségvetési pénzektől, mint más magyar egyetemek, a szellemisége pedig végképp nem olyan, hogy behódoljon, vagy semmitmondó közleményekkel takarózzon.

A sajtótájékoztató megszervezése gyors és profi volt. Tolmácsgép kikészítve, akinek kell, beengedés gördülékeny. A rektor és két prorektor pedig a rövid bevezető után válaszolt a kérdésekre. MINDEN kérdésre. Aki ott volt, kérdezhetett. Michael Ignatieff rektor fölkészült volt, nem csak az általa, fél éve vezetett intézetet ismerte, hanem a magyar jogszabályokat is. Így nem lehetett zavarba hozni, mint mondjuk a magyar politikusokat, akiknek sokszor lövésük sincs a dolgokról, de kiállnak, elmondják, amit leírtak nekik, és annyi. Az persze látszott, hogy mi az amit el akar mondani és mit nem. Mégsem volt az embernek hiányérzete. Üdítő volt Magyarországon olyan sajtóeseményen részt venni,ahol fölkészült embereket lehetett kérdezni.
Ignatieff rektor (középen) a pro-rektorokkal sajtótájékoztat

Furcsa volt, de jó is, idehaza látni, ami amúgy normális lenne, hogy az intézményvezető ki mer állni saját igazáért. Ki merte mondani, hogy amit a kormány állít, nem igaz. Nem mismásolt, nem finomkodott, nem próbálta elkenni, mint azt idehaza sokszor tapasztaljuk. Állításait tényekkel is alátámasztotta. Kérdés, hogy az érvek, tények számítanak-e ma Budapesten.

A CEU-s sajtáj előtt pár órával az oktatási államtitkár is tartott egyet. Tőle is lehetett kérdezni, sőt, az angolul feltett kérdésre angolul is válaszolt. Néhány semmitmondó panel vissza-vissza tért, de derekasan állta a sarat. Aztán egyszercsak elfogyott a kérdésekre szánt idő. Politikusoknál előfordul.

A CEU nem csak a sajtóval kommunikál, hanem a diákjaival, munkatársaival. Elsősorban velük. És jó ezt látni. Használják a közösségi médiát, úgy tudnak kommunikálni, hogy a hallgatók is megértsék. A rektor ma például videóüzenetet tett közzé. Amelyben leszögezi: nem csak magukért, hanem a teljes magyar felsőoktatásért küzdenek. A kormány és a Fidesz elképesztő mennyiségű sajtájt képes egy-egy számukra fontos témában tartani. Ahol ugyan lehet kérdezni, de valódi válaszok nincsenek. Csak a leírt frázisokat szokták ismételgetni. Amivel nem jutunk előrébb. De persze ki lehet pipálni, hogy megvolt a sajtáj, kérdésekkel.

Idézet a CEU folyosóján






2016. október 9., vasárnap

Milosevic és az ellenzéki sajtó

A milosevici-propagandáról, Jugoszlávia széteséséről itt már korábban írtam. Most, a Népszabadság felfüggesztése miatt megint eszembe jutottak azok a 90-es évek. Milosevic Belgrádból kézivezérelt. Központosított volt minden. De főleg az, hogy mit KELL a dolgokról gondolni, mondani. 

A nemzetközi szankciók miatt szinte mindenből hiány volt. A feketepiacon persze mindent be lehetett szerezni drágán, kemény valutáért. Dübörgött a háborús propaganda rendesen: kormánykritikus hangokat, rendszert, hatalmat bíráló véleményt szinte nem is lehetett hallani. Az akkori vajdasági magyar sajtó rendszerkritikus volt. meg is lett ennek a böjtje. 

Slobodan Milosevic Forrás: rs.n1info.com


Merthogy az embargó miatt a papír, az újságpapír is hiánycikk volt. És valahogy mindig pont az ellenzéki lapoknál fogyott el, vagy jutott nekik nagyon kevés. A kormánypropagandát harsogó termékek gond nélkül megjelentek. És persze így azt is el lehetett mondani, hogy a gaz Nyugat miatt, akik az embargót (persze igazságtalanul) kis-Jugoszláviára mérték, ellehetetlenítik a sajtót. Pedig hát a belgrádi vezetés tényleg, meg nagyon, meg különben is. 

Így a lapok sosem tudhatták, megjelenhetnek-e. Vagy hány példányban, vagy, hogy milyen terjedelemben. Akkoriban nem volt elterjedve az internet internet, így hírportálok se voltak. Emlékszem, apu volt, hogy kölcsönadta a kiolvasott lapokat, máskor neki hoztak újságokat, ha valamelyiket nem tudta megszerezni. 

 


2016. július 26., kedd

Elhagyatva a delegációs teremben, kancellárra, miniszterelnökre várva

Christian Kern és Orbán Viktor a Parlamentben
Ausztria kormányával nem felhőtlen a viszonya a magyar kormánynak. A menekültválság kezdetekor, és később is üzengettek egymásnak. Ennek persze az is oka, hogy az ottani miniszterelnök szociáldemokrata, a mienk meg a konzervatív oldalon áll.  Ha a politikusok leülnek tárgyalni, benne van a pakliban, hogy a megbeszélések elhúzódnak valamiért. Tegyük azért hozzá: aki munkalátogatásra érkezik, annak azért eléggé elsimították az útját, a nehezét az előző napokban, hetekben letárgyalták már alsóbb szinteken.

A kancellári vizithez persze nemzetközi sajtótájékoztató is dukál. Ezt szépen meg is hirdették. Kétszer is, mert a második levélben arról értesítettek, hogy nem fél kettőkor, hanem háromnegyed egykor kezdődik az esemény. A levélben minden részlet benne volt, mi kell az akkreditációhoz, hánytól, hol lehet bemenni.

Központi hang
Ígéretes kezdés volt. A delegációs terem, ahol a sajtótájékoztatót tartották, nem volt túlzsúfolt, a hangpult is könnyen elérhető volt. Wifi-kód kiírva...szóval le a kalappal. És még víz is volt a tikkasztó melegben. A kollégákkal, ahogy közeledett a meghirdetett időpont, találgatni kezdtünk, vajon mikor kezdődik majd valójában a sajtáj. Abban nem volt vita, hogy csúszás, na, az biztosan lesz. Alaphangon félóra- negyven percet tippeltek a legtöbben. Talán csak egy valaki volt, aki azt mondta: egy órát fog csúszni.

És neki lett igaza. Több mint egy órán át ácsorogtunk, ücsörögtünk a teremben, a folyosón. Ez idő alatt senki sem jött szólni, hogy némi csúszás van, kis türelmet kérnek. Vagy valami. Félidőben volt egy kis vaklárma, valaki azt hitte, hogy pár operatőr azért jött be a folyosóról, mert jön a kancellár meg a miniszterelnök. Hamar kiderült, hogy kár volt élesíteni a kamerákat, mikrofonokat.
Várakozó kollégák

A külföldi kollégák kissé tanácstalanul üldögéltek, nem mintha mi sokkal többet tudtunk volna. A találgatáson kívül más nem maradt. Sajtóst se nagyon láttam. A nemzetközi sajtóval foglalkozók akkor kerültek elő, amikor valaki szólt, hogy elindultak. Persze akár szólnak, akár nem, a várakozás nem lesz rövidebb, legfeljebb elviselhetőbb. Az infóhiányos helyzetnél nincs rosszabb egy újságírónak. Ilyenkor egy mondat, hogy némi késés van, csodákat tud tenni. A sajtótájékoztatót Havasi Bertalan, a miniszterelnöki sajtóiroda vezetője vezényelte le. Végig magyarul. (Igaz, tavaly a BBC-nek már kifejtette, hogy a magyar országházban tessenek már magyarul beszélni). Így kicsit furcsa volt, hogy amikor a kérdések jöttek (bizony! Volt pár kérdésre idő), akkor először az osztrákokhoz fordult, és szólt nekik magyarul, hogy lehet kérdezni. Jó, tolmácsgép volt rajtuk, de amikor a kormánszóvivő viszi az ilyen nemzetközi (!) sajtóeseményt, akkor ő azonnal két nyelven (angol - magyar) beszél.

És azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy noha két uniós tagállam vezetője tartotta a sajtótájékoztatót, egy fia EU-s zászló sem volt a teremben - ezúttal sem. Osztrák és magyar lobogó, a parlamenten pedig még a székely is kinn volt. Legutóbb akkor tettek ki uniós zászlót, amikor a bajor miniszterelnök volt itt.
Székely, osztrák és magyar zászló.


2016. május 17., kedd

Üzengetés Brüsszelnek - a magyar kormány szegénységi bizonyítványa

Újabb Brüsszelnek szóló kampányt indított a kormány. Jönnek az óriásplakátok megint, talán lesz tájékoztatófüzet is. Ha az eddigi riogatás nem lett volna elegendő. Hogy a kvótarendszerről megrendezendő népszavazás mennyire égető vagy fontos dolog, lehet vitázni. Szerintem azokat a milliárdokat jobb dolgokra is el lehet költeni. Az is egyértelmű, hogy az egész csak politikai cirkusz. Az ellenségképpel jól el lehet terelni a figyelmet a korrupcióról, vagy, hogy a propaganda ellenére a jobban tejesít legfeljebb a csókosok esetében igaz. Hiszen menekült mutatóban is alig akad. De kell a hisztéria...A '90-es években Milosevic Szerbiájában is dübörgött a propaganda. Ott is mindenki ellenség volt, aki más véleményt mert megfogalmazni.

A magyar kormány most óriásplakátokon kiabál Brüsszelnek. Innen, Magyarországról. De miért? Ez ciki. De nagyon. Mert, ugye az összes tagállamnak, így nekünk is ott ülnek minden uniós döntéshozatali szervben a képviselőink. Minden döntésben részt veszünk. A magyar kormány álláspontját a Brüsszelben dolgozóknak kell képviselniük. Ja, hogy ez nem sikerül? Meg eléggé egyedül vagyunk vele? Ez bizony nem túl kellemes. Talán át is lehetne gondolni a dolgokat, hogy netán másként kellene csinálni ezt-azt.

Idehaza a nagy többségnek talán fel sem tűnik, hogy miért visszás ez az itthonról kiabálunk kifele, persze magyarul. Hiszen nem sokan értik/tudják, hogyan is működik az EU, milyen a döntéshozatali mechanizmus. A kormánynak ez jó. Mert a tömegek azt érthetik, hogy hej, de tökös is a vezetés! Csak megjegyzem: amikor tagjai lettünk a klubnak, voltak szabályok. Hogy ezeket a szabályokat lehetett volna kedvezőbben alakítani, más kérdés. Ésszel lehet rajtuk alakítani. Ésszel. De nem kiabálva, meg asztalt verve. Mármint ha valóban a változtatás lenne a cél. De így az egész sokkal kényelmesebb: van ellenségkép, van kire kenni a dolgokat. Csakhogy: ha ennyire Brüsszelre fújnak, akkor a kormány önmagára is fúj, hiszen ott volt, részt vett a döntéshozatalban. Ezt nem ártana tudni azért. Így az egész a kormány szegénységi bizonyítványa.

2016. február 24., szerda

Népszavazni, csak amiről a kormány engedi - demokráciával takaróznak

Lesz népszavazás - persze egyelőre nem a vasárnapi boltzárról. A parlamentben a kormányfő jelentette be, hogy referendumot írnak ki az Európai Unió kötelező betelepítési kvótája ellen. Drámai hangon mondta el, hogy csakis és egyedül az országgyűlés hivatott arról dönteni: betelepíthetnek-e az országba bárkit is.  A kormányülés szünetébe rántották össze a magyar- és a külföldi sajtót. Aztán olyat is mondott Orbán Viktor, hogy a népszavazás "európai dolog", meghogy része az európai politikai kultúrának.

Orbán Viktor bejelenti a kvótaellenes népszavazást a parlamentben
A közelemben ülő kollégák közül többen kuncogni kezdtek ezen. Hiszen alig egy nappal korábban tragikomikus jelenetek zajlottak nem is túl messze a parlamenttől. A vasárnapi boltzár miatt akart az MSZP újra népszavazási kezdeményezész beadni, de kopaszra borotvált fejű, nagydarab férfiak útját állták. Egy néninek segítettek, aki így beelőzött.  Az ezt firtató kérdésre (merthogy Orbán Viktortól kérdezni is lehetett, igaz, nem sokat, mert sietett vissza a kormányülésre) azt mondta: nem szabad összekeverni a szezont a fazonnal, mert a kvótarendszer a magyarság sorsa szempontjából jelentős.

A legjobb reakciót kétségkívül a külügyminiszter adta az egészre. Szijjártó Péter azt nyilatkozta az állami hírügynökségnek, hogy "demokráciában természetes, hogy az ország jövőjét meghatározó kérdésekben az emberek mondanak véleményt, és döntenek." Bár egyelőre úgy tűnik, hogy csak abban akarják kikérni az emberek véleményét, amihez a kormánynak fűlik a foga. A kommunikációs guruk mintha kissé elaludtak volna a Fidesznél meg a kormánynál. Egyelőre nagyon disszonáns az egész így - mondhatni kilóg a lóláb: a kormánynak kedves témában azonnal lehet népszavaztatni, a népnek fontos kérdésben meg hónapok óta megy a cirkuszolás. Kíváncsian várom, milyen remek ötlettel hidalják majd át ez az apró problémát, milyen kommunikációs bravúrral állnak elő....