Orbán, a megközelíthetetlen

Hogy egy kormányfőt nem lehet bárhol, bármikor mikrofonvégre kapni, az érthető. Az már kevésbé, hogy úton-útfélen megtagadja azt, hogy nyilatkozzon. Pedig Orbán Viktornak bőven lenne miről beszélnie a nyilvánosság előtt. Mégsem teszi. Pedig ezzel a választóinak is tartozik. A Miniszterelnöki sajtóiroda vezetője, Havasi Bertalan ma is megakadályozta, hogy az RTL kérdezhessen egy sajtóeseményen a kormányfőtől. Az index.hu is próbálkozott, de ők is lepattantak. Igaz, annyira közel kerültek Orbán Viktorhoz, hogy föltehették a kérdésüket, nevezetesen, hogy mikor ad az Indexnek interjút, de még erre sem kaptak választ. Valami furcsa mosoly terült el az országot vezető ember arcán.

Orbán Viktor beszédet mond. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az Index azt írja: nyolc éve nem állt velük szóba a Fidesz elnöke. Ilyen szempontból a Külföldi Tudósítók Magyarországi Egyesülete (HIPA) egész jó helyzetben van: 2008-ban jött el hozzánk, ellenzéki politikusként Azóta hiába próbálkozik a HIPA, nem jár sikerrel. Az ARD (német közszolgálati média) is próbálkozott, de persze hiába. A Miniszterelnökség azt szereti, ha a külföldi médiumoknak nem a Magyarországon dolgozó munkatársai készítik az interjút (ha netán valami csoda folytán ad a miniszterelnök). Ennek egyszerű oka van: aki nem itt él, hiába készül föl alaposan, sok mindent nem tud, mi az ami az országban téma, fontos kérdés, mi mivel függ össze.

Egy normálisan működő országban nehezen elképzelhető, hogy a kormányfő ennyire elzárkózzon a nyilvánosság elől. Hogy csak nyilatkozatokat legyen hajlandó tenni, és legfeljebb a baráti médiumoknak, vagy az állami rádiónak, tévének beszélni (mint pl ma, Az Estének). Hiszen ott nem kap valódi kérdéseket, nincs mitől tartania, a kényes témákat még véletlenül sem meri senki elővenni. Jó ideje nincsenek olyan sajtóesemények, ahol a kormányfőt el lehet érni, ahol kérdéseket lehetne neki feltenni. Mintha azt gondolná: amiről nem beszél, az nincs is. Akárhogy is nézzük, ez teljesen kontraproduktív. Orbán Viktor jó szónok (vagy csak volt?), egyszerűen tud fogalmazni, úgy, hogy azt bárki megértse. Ezért is érthetetlen, miért nem lehet a közelébe férkőzni. Nem egy kezdő, zöldfülű politikus, aki lámpalázas lesz már két mikrofontól is.  

Nem szereti a sajtót? Szíve joga. Nem is kell szeretnie, de attól még szóba kell állnia a nyilvánossággal, ha már miniszterelnök. Ez az arrogáns hozzáállás, a sajtó baráti és ellenségesre való felosztása már minden tárcánál érezhető. Ugyanakkor rém praktikus is lehet: hiszen így könnyebb fönntartani a "harci hevületet", mert a kormány folyamatosan valami, valaki ellen harcol. Mindig kell valami ellenségkép, akire rá lehet mutatni: na, ők a hibásak. Mert a sajtó ferdít. L.Simon László is már megmondta, hogy az újságírást is a kormánnak kellene csinálnia. No, de akkor kire lehetne fogni, hogy hazudnak?

Sajtóelhárítók - akár a testükkel is védik a nemnyilatkozó közszereplőt

Mintha új trend kezdene meghonosodni a kormányzati kommunikációban. Eddig sem volt könnyű interjút, nyilatkozatot szerezni a miniszterektől. A sajtósok igazi elhárítóként feküdtek keresztbe a kérelmek előtt. Most már azonban nem csak virtuálisan értendő a keresztbe fekvés. Ahogy az a 444.hu össtefoglaló cikkéből  is kiderül: a gazdasági miniszter sajtósai, ha kell, testükkel akadályozzák meg, hogy újságíró a tárcavezető közelébe kerülhessen. Hiába próbálkozott áttörni az ATV munkatársa, nem sikerült neki. Majd az RTL-es kolléga is hasonlóval próbálkozott: először pont ott és akkor lett vége a sajtájnak, ahol és amikor az RTL kérdezett volna, majd a következő eseményen szekrénynyi emberek állták el a riporter útját.

Eddig legalább arra vették a fáradtságot a politikusok, hogy ha nem más, semmitmondó, netán sablonszöveget mondtak a föltett kérdésre. Aztán elkezdett terjedni a "csak írásban válaszolunk". Most meg már a kérdéseket sem akarják meghallgatni, még kevésbé megválaszolni. Pedig ők, a miniszterek, politikusok, államtitkárok közszereplők, akik az adófizetők pénzéből élnek. Igenis válaszolniuk kell a feltett kérdésekre, még akkor is, ha az –szerintük – netán kínos is. A választóikat, a szavazókat veszik ezzel semmibe. Inkább a sajtósokat küldik rá az emberre, tartsa távol a kérdezőket. És nem valami zaftos, botrányról, hanem egyszerű, az emberek mindennapi életét érintő kérdésekről van szó.

A magyar politikus kezd megközelíthetetlen lenni. Pontosabban: csak a baráti, benyalós kérdéseket föltevőknek elérhetőek. Nemrég, egy mangalicafarm átadására csak a kiválasztottak, azaz az állami média és a kormány.hu mehetett be. Persze, mi érdekes van egy malacfarmon? Hát, ha azt a miniszterelnök adja át, akkor sok. Lehet mindenféle mondvacsinált indokokkal magyarázni a miérteket, hogyanokat, de az ember látja, hogy kilóg a lóláb. Nem kicsit, nagyon.

A kormányoldal politikusai továbbra sem akarnak a külföldi tudósítók szervezetéhez (HIPA) eljönni. A nemzetközi szóvivőn kívül hiába hívunk bárkit is. És újabban már válasz sem érkezik a kérésre. A Norvég Alap / KEHI vizsgálattal kapcsolatban két hónapja ígérgetnek, vagyis ígérgettek, hogy az államtitkár jön, a HIPA rendelkezésére áll. De most már válasz sincs arra, hogy mégis mikor. Közben meg azt nehezményezik, hogy a külföldi sajtó elfogult, egyoldalú. De ha nincs kitől kérdezni? Nem kéne azoktól a fránya kérdésektől így félni. 

         

Nincs itt semmiféle hallanivaló! Az állami rádió és a tüntetés

Mintha azt gondolná a közrádió, pardon: állami rádió, hogy amiről nem beszélnek, az nincs is. Mert a reggeli csúcsban miért is kellene azzal megzavarni szerencsétlen elfoglalt, munkábaigyekvő hallgatókat azzal, hogy kedden tüntetés volt. Ès nem csak Budapesten, hanem a nagyvárosokban is. A comment.com szerint egyedül a fél nyolcas hírekben emlékztek meg a Kossuthon a dologról.

Később keltem, félfüllel hallgattam, de mintha misem történt volna. Pedig több tízezernyi adófizető vonult tegnap az utcákra, azok, akiknek a pénzéből az állami rádió is üzemel. Az a minimum, hogy erről be kell számolni. Lehetőleg nem valahova a hírblokk végére eldugva, hanem az elején, uram bocsá ´ a legeslegelején. De a szerkesztési elvek mindenhol másak.

Miért nem érzik ezt cikinek? Hogy az adófizetők pénzéből müködve pont az adófizetők tízezreit megmozgató eseményrő nem (vagyis alig) számolnak be? Mindenhonnan a tüntetés híre dől, egyértelmü, hogy nagyon fontos eseményről van szó. Igaz, ahogy azt egy kommentelő megjegyezte: a tüntetésnek sincs Kossuth - díja, ergo, nem kell beszámolni róla...

Mintha a hitelesség látszatát is kerülni igyekeznék az állami médiánál, mert nem most van először, hogy valamiről nem, vagy csak alig, mellékesen számolnak be. Pedig attól még az van, hogy ők elhallgatják. Ès szerencsére (még) más forrásból is lehet tájékozódni. A ´90-es években a szerbiai média volt ilyen: ömlött a központilag elrendelt propagandafolyam. Csak akkor még nem Volt Internet, így az ország belsejében élők, ahova nem jutottak el külföldi adók, vagy az a néhány belgrádi ellenzéki adó müsora, nos, azok csak szépet és jót halhattak Milosevicről.

Persze az egészen senki sem lepődik már meg. Lassan az lesz a csoda, ha az állami rádió, az állami média valamiről úgy számol be, hogy az nem propagandaanyag. Az embereknek van persze nagyobb gondjuk is, mint az, hogy az állami média hogyan dolgozik. Pedig azt az ő, a mi pénzünkből teszi. Hatalmas összegből gazdálkodhat, jövőre több mint 80 milliárdból. Csak épp a feladatát, a köz közszolgálati informálását nem látja el. Propagandaanyagok hírként való bemutatását nem lehet annak nevezni.

 

"Eh"? He?

Mintha a Hírcsárda elevenedett volna meg a nemzetközi kormányszóvivő, Kovács Zoltán twitter oldalán. Parázs kis vita alakult ki az amerikai ügyvivővel, André Goodfrienddel a mikroblogon. Eleve az a hangnem lepett meg, ahogy a szóvivő, a magyar kormány nemzetközi arca az internetadó elleni tüntetésen résztvevő diplomatához szólt. Az egyik posztját nemes egyszerűséggel csak annyival zárta "Eh"? He? - ötlött bennem fel azonnal.  Meg az elefánt meg a porcelánbolt hasonlata is.

André Goodfriend sajtótájékoztatón

Amerika és Magyarország viszonya nem a legrózsásabb. És ezen egy ilyen beszólás nem sokat javít. A twitteres vita is megmutatta ki a profi, ki a diplomata. Higgadtan, tényszerűen Goodfriend tudott válaszolni, Kovács tweetjeiből sütött a forrongó indulat. Hiába egy mikroblog, ma már ez is a kommunikáció egyik - fontos - csatornája. Mint akinek nem volt gyerekszobája, olyan ez az "Eh?". Teszem hozzá: egy szövetséges (ahogy Lázár János többször is kiemelte: baráti) ország képviselőjének írt ilyet a magyar kormány nemzetközi arca. Nem mintha egy nem baráti, nem szövetséges állam diplomatájának lehetne.

Azért érdekelne, mekkora szemeket meresztett az üzenetre az amerikai diplomata...Akinek azért bírnia kell a gyűrődést itt, a baráti Budapesten. Hiszen a Fidesz EP - képviselője, Deutsch Tamás ezúttal a Facebookon  osztotta meg véleményét a tüntetésről, az amerikai diplomatát pedig egyszerűen "ötödvonalbeli CIA ügynöknek" bírta nevezni. Kész szerencse, hogy szövetséges, baráti országok vagyunk, különben mit kaphatott volna.






 

InterNYET?

Estére elszabadultak az indulatok a neten: a tervezett internetadó miatt. Egy giga után 150 forint. Nem sok szalonképes kommentet láttam. Elsőre még nem is hangzik akkora érvágásnak, ha arra gondolok: mobildíjcsomagomhoz havi 1GB adatmennyiség jár, és nem is mindig merítem le. De hát a mobilon nézett tartalmak mobilra vannak optimalizálva. És nem azon dolgozom, nem a mobilomon olvasom, nézem a híreket, csak ha útközben vagyok. És lehet, hogy a 150 forint nem annyira sok első ránézésre, de egy családban, ahol több telefon, mobilnet is van, kemény ezresekkel kellhet majd többet fizetni már akkor is, ha nem töltenek le filmeket, videókat, hanem csak informálódnak.

Az 1 giga végképp nem túl sok egy asztali gépen, laptopon. Most nem si arról akarok írni, hogy az itthon használt GPS-hez jó ha van net, vagyhogy mennyi minden internetalapon működik...hanem arról, hogy ennek milyen hatása lehet a sajtóra? Mert egyértelmű, hogy lesz, és nem túl jó! Újabb szájkosár, regula. Egy újabb valami, amivel megnehezítik az információhoz jutást.

Mert mindenki árérzékeny. Ha tudja az ember, hogy 2 giga után már plusz 300 forint, és három előfizetés után is kell fizetni havonta, nos akkor nagyon meggondolja, mire fog kattintani. Mire "pazarolja" el azt az egy gigát a világhálón. Mi lesz, lehet így az internetes portálokkal? Jó kis facebookos megosztások, híradók hírvideóinak megnézése, továbbküldése.... Hiába nem hatalmas összegről van szó, maga a tudat, hogy oda KELL figyelni, nehogy átcsússzunk egy újabb 150 forintos sávba, nem hat kellemesen, az ember inkább nem kockáztat, inkább nem kattint. Pedig mennyien hozzászoktunk ahhoz, hogy a nap bármely szakában információhoz, hírhez jutok, amelyet akár azonnal, meg is oszthatok másokkal.Az első internetelőfizetésnél még, ha jól emlékszem, olyan volt a díjszabás, hogy késő délután lehetett napi 1-2 órácskát használni, hoyg az embernek ne menjen rá a gatyája is.

Sokan nem is tévéznek már - a neten elérhető tartalmakat, videókat nézik. Nagyon úgy tűnik, hogy ez luxus lesz. Az információhoz szabadon az tud majd hozzájutni, akinek van pénze, aki megengedheti magának. A kormányfő által példaképnek tekintett Kínában az internetet cenzúrázzák. Nálunk megfizettetik majd.

Ami eddig normális volt, hogy az ember végigböngészi a dolgokat, nem lesz az. Rá merünk-e majd kattintani egy noltv videóra? Vagy visszanézzük-e majd az RTL híradót online? Vagy a Hír TV tudósítását? Vagy hallgatjuk-e majd a laptopon, on-line bármelyik rádiót is?

Azt hiszem, ezután a szomszédba kell mennünk olcsó netért. És majd nagy, közösségi netezéseket rendezünk. Ha valóban így, a megjelent tervek szerint vezetik be...



 

Néplélek - cigányozás élő adásban

Nagyon megdöbbentem, amikor ma reggel, indulás előtt azt olvastam, hogy az ATV műsorvezetője élő adásban, egy gázolásos baleset miatt "cigány néplélekről" beszélt azt LMP-s Osztolykán Ágnessel. Nem egyszer, nem kétszer csámcsogott ezen a szón, hanem többször is. Mert ha egyszer mond ilyet, talán azt is lehet mondani: a kényes téma miatt szerencsétlenül, rosszul fogalmazott (ami persze nem mentség). De itt következetesen "néplelkezett". Pedig nem kezdő műsorvezető - riporterről van szó, és nem is olyanról, aki a szélsőjobb eszméket propagálná. Az első kérdés bennem az volt: egy épeszű ember hogyan kérdezhet ilyet? A második pedig az: mi lett volna ha a köztévén mondott volna ilyet egy műsorvezető? Hörgött volna minden megmondóember, hogy micsoda rasszizmus. Most meg sunyítás van. Az nagyon riasztó lenne, ha a csatorna nem értené, nem érezné, miért volt vállalhatatlan a kérdés.

Aztán eszembe jutott a beszélgetés meghallgatása és több cikk elolvasása után az is, hogy jobb helyeken aki ilyet tesz, azt felállítják, bocsánatot kérnek, megkövetik a megsértetteket. A normálisabb helyeken maga a műsorvezető áll fel és kér bocsánatot. És a normális helyeken ilyen elő sem fordulna. Szó se róla, fontos kérdésről van szó, mert az, ami ott, a gázolásánál történt, egy súlyos és mély probléma előtörő tünete. Ahogy azt Osztolykán Ágnes is próbálta elmondani, megmagyarázni. Le a kalappal előtte, hogy a kérdés után nem borította föl az asztalt. Embereket így megsérteni, megalázni, ez méltatlan minden sajtóorgánumhoz.

Mintha a műsorvezetőt arról kérdezte volna egy külföldi kolléga: magyarázza már meg: miért lopnak annyit a magyarok?

Igen, kényes, érzékeny témáról van szó. Meg kellene tanulnunk erről beszélni. De úgy, hogy közben ne alázzuk meg a másikat. Előítélet van mind a két oldalon, mindenkinek van tennivalója, hogy a helyzet jobb legyen. A cserdi polgármester, Bogdán László tud erről beszélni. Nem kímél senkit sem, amikor a véleményét mondja. De ő is meghallgatja az ellenvéleményeket, mégha azok sarkosak is. Cserdiben a polgármester úgy épített közösséget, hogy a sokaknak egyszerű, alapvetőnek tűnő dolgokat is megtanította, elmagyarázta, azoknak, akik kevésbé szerencsés környezetben nőttek föl, és  nem tudták azokat. Ez a párbeszéd hiányzik.

Meg az, hogy valaki ezért az otrombaságért bocsánatot kérjen. 

Nem értik a német politikusok: miért hagyja ezt a magyar sajtó?

A háttérbeszélgetések nagy előnye, hogy ott mindenki szabadabban beszél. Persze itt sem érdemes olyat mondani, amit aztán nem szívesen látnánk vissza nyomtatásban. Egy német delegációval ebéd közben diskurálhattunk. Európáról, az ukrán válságról, ők pedig kíváncsiak voltak a magyar médiahelyzetre. Már amennyire szóhoz jutottak tőlünk.

Két kanál csirkepaprikás között egy érdekes kérdést tett föl egy az egyikük, ha már a magyar média helyzete, a reklámadó szóba került az asztalnál. Az nem fért a fejébe, és a kollégáiéba sem, hogy ilyet, mint a reklámadó, hogyan lehet ilyen könnyen lenyomni a magyar szerkesztőségek torkán? Merthogy Németországban, ahol a sajtó a negyedik hatalmi ág, hatalmas felzúdulás fogadná ezt. Mondtuk ugyan, hogy az itt is volt, meg tiltakozás, elsötétült képernyők...No, de miért nem fognak össze ellene? - jött a következő, logikus kérdés. Merthogy Németországban, ha ilyen, vagy ehhez hasonló támadás éri a sajtót, vagy a sajtópaletta bármelyik tagját a hatalom meg akarja regulázni, mert neki nem tetsző dolgokat merészel írni, akkor a szerkesztőségek egyemberként állnak ki, és verik vissza a támadást. Nem számít, ki melyik oldallal szimpatizál, ha bajba kerül a szerkesztőségi függetlenség. Igen, ott még számít a szakma. És a szerkesztőségek sincsenek ennyire a politika zsebében.

A júniusi reklámadó-ellenes tiltakozás

Ügyesen ki van idehaza találva a rendszer: mindenki függ valakitől - anyagilag. Mindenki tisztában van vele mit és hogyan írhat le, hogyan mutathat be. És tisztában van mindenki azzal, hogyha másként tesz, akkor annak következményei lesznek. Nem jön a hirdető. Meg a másik sem. És aztán le lehet húzni a rolót. Ezt a kialakult rendszert el lehet mondani egy németnek, de nem fogja megérteni. Mert számára evidencia, hogy a sajtót nem jó így kötőféken tartani, és számára az lenne a normális, hogy ilyen esetben összefognak a szerkesztőségek.

Mert valóban, egységben az erő. Ha minden szereplő közösen lép föl, akkor el lehet érni eredményeket.  De a hazai sajtó szétforgácsolt az érdekek mentén (is): az oszd meg és uralkodj elve érvényesül, és a legegyszerűbb dolgokban sem képesek egységesen fellépni a szerkesztőségek. Pedig mindenkinek ez lenne az érdeke. Csak épp hosszútávon – ezzel pedig errefelé nem szokás számolni.

Csak informálisan izenték: nem ad interjút

Újabb próbát tettünk, hátha a Páneurópai Piknik 25. éves évfordulóján ad egy interjút a német közszolgálati rádiónak és tévének a magyar miniszterelnök. Szóltam, ahol kell: a két stáb, rádió és tévé, rögzítene egy beszélgetést, ha már Orbán Viktor úgyis előad a piknik emlékhelyén. Először kis türelmet kértek, majd, jött, hogy akkor pénteken válaszolnak, majd az, hogy még nincs válasz,de majd hétfőn. Eljött a hétfő, és annyit tudtam meg, hogy tulajdonképpen az interjúkérelemre nem is válaszoltak, de ez informális nemnek vehető. Meg sem lepődök már lassan az ilyeneken. A sajtó csak zavaró tényező, hátmég, ha külföldi is....

Sopronpusztán persze elszabadult minden, amikor a miniszterelnök befutott. Világsztároknak kijáró tömeg fogadta: rajongók, minden mennyiségben, majd egymást és a tapsikolókat taposó fotósok, operatőrök, tudósítók, no meg persze a testőrök...Színes egy kavalkád volt. A széléről néztem, mi is történik.

Orbán Viktor rajongók és a sajtó gyűrűjében Sopronpuszta

Mivel a miniszterelnök csak a lakájmédiájának hajlandó interjút adni, egyértelmű volt, hogy aki ott, az emlékhelyen kinn van, megpróbál a közelébe férkőzni és kérdezni. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár alaposan kivette a részét (ismét) a sajtó távoltartásában: ahogy a 444.hu videóján is látszik, testével fogta föl a kérdezni próbáló holland rádióst. Aki aztán, elvesztve önuralmát, megpróbált Havasi fejére ütni a mikrofonnal. Szerintem ez a jelenet mindent elmond...A német és osztrák politikusokhoz oda lehetett férni, lehetett interjút készíteni velük. A türingiai miniszterelnökasszonyt az utcán sétálva "kapcsoltuk" le: kedvesen mosolygott, és a testőrei sem akartak leteperni, a sajtósa nem lökdösött arrébb minket. Arra figyeltek, hogy a politikus biztonságban legyen mi pedig dolgozni tudjunk. Jó, persze, biztos, mert tartományi választásokra készül...  

Visszatérve a sátorra, ahol Orbán Viktor tartott volna másfélórás előadást: nos, a rendezvény jó húszperces késéssel indult. Sehol egy szervező, aki elmondta volna: hamarosan kezdünk, a miniszterelnök épp ezt és ezt csinál. Semmi. Kész szerencse, hogy nem volt tűző nap, a sátorban így is meleg volt. Negyedórás várakozás után, a rajongótábor már kezdte elveszíteni a türelmét, páran tapsolni kezdtek, de csak nem jött be a kormányfő. Késés ide vagy oda: tapsvihar fogadta. Alig több mint egyórás volt végül a pódiumcsevegés. Rákay Philipnek a felolvasó szerepe jutott: egyszer - kétszer riadtan közbesuttogot, amikor pl. Orbán '89 helyett '69-et mondott. Nem volt igazi diskurzus: egy kormányfő mondta el azt, most hogyan emlékszik arra. Az igazi talán az lett volna, ha Németh Miklóst is meghívják, és ők ketten beszélgetnek. Persze Rákay nélkül. Annak lett volna értelme. 

A közmédia nem a közé

Át kellene gondolni ezt a "közmédia" elnevezést. Szerintem sokkal pontosabb megfogalmazása az MTVA-nak az állami, pontosabban állampárti média. Hiszen a működése nagyon is a szocializmusban bevett működési gyakorlatot idézi. Hiszen mindent az állami apparátus megrendelésére, szája íze szerint készítenek - központilag. Igaz, közpénzből, a mi befizetett adónkból.

Viszont a köztájékoztatást legjobb esetben is gyatrán látják el. Ellenzéki reagálások a kormányzati intézkedésekre szinte nincsenek is. A kormányt, vagy a kormánypártot érintő kínosabb témák elő sem kerülnek (vagy csak napokkal később, mint a Schmitt Pál doktorija körüli botrány). Az ellenzéket cincáló anyagok viszont példásan alaposak, olykor már a szar-szappan-szalámi elve is érvényesül: mindent bele. Vagy ott van a nemkívánatosnak mondott személyek kitakarása, a miniszterelnöki beszédet kísérő füttykoncert lehalkítása. A kilógó lóláb, úgy látszik senkit sem zavar. A szakmaiatlanság meg már régóta nem.

Szóval a közmédiától az ember a hiteles és elfogulatlan tájékoztatást várná el. Ha csak az MTVA műsorait nézi, hallgatja, olvassa az ember, nem tudja meg valójában mi is történik az országban. Nem tudom mit érezhet egy állástalan devizahiteles, vagy egy közmunkás, vagy egy pedagógus a győzelmi jelentések hallatán.

De aztán nem csak a politikával van baj az állami csatornákon. Parázs vita volt nemrég, hogy Bajor Imre halálhíre nem került bele az állami tévé híradójába. A magyarázat erre az volt, hogy nem volt Kossuth - díja. Kínos egy érvelés. Bajort nagyon sokan ismerték és szerették, arról nem is beszélve, hogy egy MTV-s sorozat tette itthon, és a Kárpát-medencében is ismertté (mert, uyge, az állami médiának a magyar lakta területek is fontosak).

Forrás: listal.com

Aztán ma reggel olvasom, hogy az Oscar-díjas színész, Robin Williams halálhíre sem hír az állami tévében. Remélem a déli vagy az esti adásba azért bekerül.



. 

Havasi szerint az támadás, ha a sajtó kérdez

Kormányfő és a kormány nem áll szóba a külföldi tudósítókkal - erről ma az RTL Klub Híradója anyagot is készített. Korábban már én is írtam arról, hogy hiába a megkeresések, sokszor még választ sem kap az ember, miért nem ad interjút a miniszterelnök, vagy valamelyik minisztere. Közben meg teli szájjal szidják a külföldi sajtót, hogy mennyire elfogult, azzal vádaskodnak, hogy elfogultak vagyunk. No, de kérem: abból főzünk, amink van. Ha nem hajlandóak interjút adni, válaszolni a kérdésekre, csupán semmitmondó, üres, lózungos propagandaanyagokat küldözgetnek, mégis mire számítanak?

Havasi Bertalan. Forrás: www.eu2011.hu

De nem is igazán ezen akadt meg a szemem, hanem Havasi Bertalan közleményén. Mert az RTL hiába kereste (ismét) az ország miniszterelnökét, ő elérhetetlen maradt. Ezúttal is, akárcsak tegnap, Havasi Bertalan, a miniszterelnöki sajtóirodát vezető helyettes államtitkár küldött közleményt a Híradónak (miért nem mer telefoninterjút adni? Ja, mert ott kérdeznek...). Amelyben az áll, hogy  "A beszéd kapcsán megindult hazai és nemzetközi  támadások kapcsán annyit érdemes ismételten leszögezni(...)".  Támadások? Megártott neki a kánikula? Mióta támadás az, ha az újságíró kérdez? Az a dolgunk. Ha valami nem világos, nem egyértelmű, tisztázásra szorul, akkor arra rákérdezünk, hogy értelmezni tudjuk. Mitől lenne ez támadás? Komoly bajok lehetnek ott, ahol ezt gondolják.

Egy héttel a nagy port kavart beszéd után sem állt ki a kormányfő. Jó lenne tudni, miért. Netán nyaral? Vagy azon gondolkodik, hogyan tehetné rendbe, amit a fura nyilatkozatával elrontott? Vagy nem is érzi ezt aggasztanónak, annak ellenére, hogy kül- és belföldről egyaránt ennyi bírálat, és megannyi kérdőjel van a beszéde kapcsán? Nem tudom elképzelni azt, hogy egy nyugati, felelős vezető, hasonló helyzetben ne állna ki azonnal és adna számot a tettéről.

De hová tűnt Orbán Viktor?!?!?!?

Egy hete mondta el az azóta világot bejáró beszédét a magyar miniszterelnök. Illiberális államról, olyan példaképekről beszélt, mint Törökország vagy Oroszország. Először csak idehaza hördültek föl az elemzők, politikusok, de most már külföldön is kongatják a vészharangokat. A New York Times már szankciókat, az ország uniós szavazati jogának fölfüggesztését szorgalmazza. Egy hete folyik a szavak magyarázása, a találgatás, hogy mit is jelent, jelenthet ez majd nekünk. Merthogy senki sem tudja pontosan. Rengeteg a kérdőjel, az aggasztó felvetés.

Orbán Tusványoson. Forrás: MTI / Beliczay László

Ehhez képest Orbán Viktort mintha a föld nyelte volna el. Pénteki rádióinterjú sem volt, visszanézve az MTI híreit Tusványos óta hallgat a miniszterelnök. Pedig egy ilyen beszéd után fontos lenne kiállnia, és felelni a kérdésekre. Persze azt tudjuk, hogy nem szereti a valódi kérdéseket, az alákérdezésekhez van már szokva régóta. Hogy miért is lenne fontos minél előbb tisztába tenni a dolgokat? Ha másért nem, elég az ország gazdasági érdekeit szem előtt tartani.Az elmúlt hónapokban egymás után zártak be a multik, vagy döntöttek leépítések mellett (Danone, Douwe Egberts, Nokia, stb.). Ki lesz az az épeszű befektető, aki egy olyan országba hozná a pénzét, ahol megkérdőjelezik az Európai Unió értékeit? Azét az EU-ét, amelynek tagságáért az ország hosszú éveken át dolgozott. Eddig sem volt túl kiszámítható a magyar gazdaságpolitika, de az "illiberális" állammá válás belengetésével tovább nőhetnek az aggodalmak. Oroszország, mint példa? A Jukosz olajvállalatot egyszercsak bekebelezte az állam. Volt Jukosz, nincs Jukosz. A főrészvényest, Hodorkovszkíjt börtönbe küldték. Vagy Törökország: ahol a miniszterelnök-helyettes szerint a nők, ha erényesen akarnak viselkedni, jobb, ha nyilvánosan nem nevetnek. Szép kilátások...

Szóval Orbán Viktor nincs, és hallgat, miközben a világ vezető sajtóorgánumai egyre szélesebb terjedelemben foglalkoznak vele. Nagy hiba ennyire semmibe venni a sajtót. És nem ártana néhány oylan kommunikációs szakembert is beszerezni, akik a hajbókoláson, sajtóelhárításon kívül mást is tudnak. Az RTL Híradója is kereste a kormányfőt, a sajtósa küldött valami értelmezhetetlen, semmitmondó, de nemzetieskedő közleményt. Amelyben valami oylasmi állt, hogy a miniszterelnök mindig a magyar emberek érdekét nézi. Hát, akkor végső ideje lenne kiállni, és végre válaszolni a kérdésekre. Nem csak a baráti sajtó "kérdéseire."

Annyira kínos, hogy sunnyogni kell? Senki nem tud semmit az átadásról

Ez az egész megszállási emlékmű körüli mizéria nagyon úgy néz ki, hogy az púp a kormány hátán. Legalábbis a jelek, szerintem, mindenképp erre mutatnak. Máskülönben miért az éj leple alatt, titokban szállították a Szabadság térre a még hiányzó darabokat? Ha ez egy vállalható, konszenzuson alapuló alkotás, akkor arra sajtót szerveznek, még, ha nem is magáról a felavatási ünnepségről van szó. Hiszen fontos esemény az, hogy a helyükre kerülnek egy emlékmű elemei. Ez egy olyan dolog, amelyen a politikusok villogni, meg nyilatkozni, meg fotózkodni szeretnek. Mármint, ha vállalható dologról van szó. Mert a mostani hozzáállásból ítélve a kiötlőknek sem igazán vállalható dolog.

Az emlékmű május 27-i állapotában

Különben miért  hagytak ki egy ilyen zaftos PR-lehetőséget, ahol pózolni lehet a kamerák, fotósok, újságírók előtt például a nehéz elemek beemelésénél segédkezve, akár mondjuk az emelő karjaival babrálni, vagy leemelni a rögzítőköteleket, miegymás. Mindezt annak fényében, hogy hamarosan még nagyob csinnadratta lesz, amikor átadják. Ahol majd lehet szalagot vágni és egymás hátát lapogatni a jól végzett munka örömére. Pár hónap, és itt az önkormányzati választás, egy ilyen elem-helyrerakást normál esetben senki ki nem hagyna, a kerületi vezetés biztos ott topogott volna talpig elegánsba öltözve, ha a dologból pozitívan jöhetnek ki. A Várkertbazárt is hogy átadták, pedig még csak kész sem volt. Igaz, majd az önkormányzati választás előtt megint átadják. Vagy, emlékszem, amikor a Mátyás templom harangjait vitték felújítani, majd hozták vissza, olyan médiaeseményt rittyentettek belőle, hogy csak nu! Nem csak az egyház, de a kerület prominensei is ott feszítettek. Bizony, megújult a Mátyás templom hangja, akkor azon ott kell lenni, szép, nemes esemény. És aztán a helyére emelés után jöhetett volna az igazán nagy truváj, az emlékmű felavatása, beszédekkel, dísz- és VIP-vendégekkel. Újabb remek lehetőség a politikusoknak arra, hogy megmutatkozzanak a választóik előtt.

Budapest és az ország ma arra ébredt, hogy Gábriel meg a sas landolt a Szabadság téren. Éjjel. Suttyomban, sunyin. Ha ennyire kínos, talán hagyni kellett volna az egészet, nem pedig erőltetni. Ha az emlékmű oly kedves a hatalomnak, miért nem lett sajtóesemény belőle? Az atlatszo.hu volt az egyetlen, aki kamerával ott volt és megörökítette a nagy eseményt. Még, ha valamiért csak éjjel lehetett volna az egészet intézni, akkor is a tévék, fotósok, tudósítók kimentek volna. A hétvégén, éjjel is dolgozó politikusok meg feszíthettek volna védősisakban a kamerák és vakuk kereszttüzében. Ehhez képest kordonerdőt vontak a térre, erős rendőri biztosítás mellett emelték a helyére az emlékmű hiányzó darabjait. Az, hogy senkinek sem szóltak, azt jelenti: a lehető legkisebb nyilvánosságot akarják. De mégis hogy? A tér szélén ott meredezik egy több méter magas társadalmi feszültség... Mi lesz a szoborral, ha elbontják a kordonokat? Ha elbontják.... Az agyonhallgatás most nem működhet.

Azon már csak keserűen mosolyogtam, hogy amikor megpróbáltam a sajtósoktól megtudni, mikor várható az emlékmű átadása, annyit tudtak mondani: nem tudják, nincs információjuk. Úgy nekiindulni egy ekkora, és ilyen megosztó projektnek, hogy nincs kész kommunikációs stratégia, az érthetetlen. Az agyonhallgatást nem nevezhető stratégiának. És rém szánalmas is, arról nem is beszélve, hogy hiteltelenné és nevetségessé teszi az egészet. Mi várható azok után, hogy még egy emlékmű felavatásáról sem tud senki semmit - legalábbis hivatalosan? Május végén sem tudott senki semmit, ahogy azt meg is írtam.

Ha már belevágtak az egészbe, és így, "csakazért-is-az-lesz-amit-mondok"-módon vágtak bele, és már az elején kiderült, hogy nem lesz felhőtlen a fogadtatás, nos, akkor legalább próbálnák meg a lehető legjobbat kihozni az egészből. Az pedig az, hogy valaki kiáll, és elmondja mit, miért, ki, mennyiért, hogyan csinált és válaszol is a sajtó kérdéseire. A kínos kérdésekre is. Sunnyogással nem lehet dolgokat valóban megoldani. Amikor megszületett erről a döntés, ezzel tisztában kellett lenniük.

Szájkosár

Az, hogy az Orbán Viktor vezette kormány nem szereti a kérdéseket, már az előző ciklus elején kiderült. Hát, ha még kellemetlenek is azok, na azt végképp nem csípik. A kritikát, bírálatot személyes sértésnek, támadásnak veszik. Ha pedig a sajtó beszámol valamiről, és nem az ő, a kormányszájíze szerint tálalják a dolgokat, akkor máris jönnek a vádak. Pedig a sajtónak pont az a feladata, hogy tükröt tartson az elitnek, ha az valamiért éppen nem akarná észrevenni a hibákat. Persze az is egy megoldás, hogy a tükröt összetöröm, lefestem, kidobom, de a valóságon ez akkor sem változtat. Van is az a jó kis mese, a császár új ruhája....

Fotó: hunde-maulkorb-store.de

Nagyon úgy tűnik, hogy a kormány az összes jelentős magyar médiavállalatot meg akarja kaparintani. Nemrég pont Orbán beszélt erről, hogy a sajtó legyen magyar tulajdonban. Ez gondolom nála azt jelentené, hogy kormánypropagandát gondolkodás nélkül átvevő, szajkózó orgánumokat szeretne. De nagyon. Aztán ez persze nem mindig jön teljesen össze. Van, hogy a másoknál működő anyagi szájkosár nem elég nagy minden szereplőre, vagy hatástalan. Hát, akkor odacsapnak. Mondjuk reklámadóval. Évközben, úgy kalkulálva, hogy az a kritikus hangvételű híradót sugárzó csatornának fájjon. Nem fair, nagyon nem elegáns, és a vak is látja: szájkosárról van itt szó.

Mivel a kiszemelt csatorna úgy tűnik, fölvette a kesztyűt, jöhet az újabb riogatás, fenyegetés: a NAV. Rossz szájíze van ennek az egésznek. A sajtó megregulázása. Eleve agybajnak tartom, ha egy kormány, a hatalom meg akarja mondani, mit kell gondolni és mondani a dolgokról. Nem mellesleg, néhány évtizeden át pont ez volt a legnagyobb bajunk, hogy központilag mondták meg, mit kell gondolni. Legfeljebb a sorok között lehetett, kellett olvasni. Mintha most ez settenkedne valahogy vissza, hogy nem lehet leírni a valóságot, még a leghétköznapibbat sem, mert ha az a hatalomnak nem tetszik, komoly következményei lesznek.

Központi hírügynökség már van. Mindenki használja, nincs alternatívája. Aztán akinél van rá kapacitás/forrás, megpróbálhatja kiegészíteni, ellenőrizni mi és hogyan van valójában, vagy a propagandát más hangsúlyokkal elmondani.

A kritikát nem könnyű elviselni. De a bírálatokat nem meghallgatni, csak lesöpörni az asztalról, teljes mértékben őrültség. Azzal takarózni, hogy erre kaptak kétharmados felhatalmazást...Ezt már, ugye, ők sem hiszik el?

A '90-es években, az embargó sújtotta, Slobodan Milošević vezette Jugoszláviában nem sok jóra számíthatott a kicsit is kritikus sajtó. A '99-es NATO bombázáskor elsőként a külföldi tudósítókat utasították ki az országból. De előtte, amíg még dörögtek a fegyverek Horvátországban és Boszniában, sem volt ildomos a hatalmat bírálni. Nem is igazán lehetett. Az internet sehol sem volt még (mennyivel másként alakulhattak volna a dolgok, ha már akkor van...). Alig volt egy-két szerkesztőség, amelyik ellenvéleményt fogalmazott meg. A belgrádi B92 ilyen volt, de ők csak a fővárosban voltak elérhetők. Magyar nyelven a Napló jelent meg, és a Magyar Szó. A Vreme is közölt kritikus írásokat. Mivel embargó volt, sok mindent nem lehetett kapni, hiánycikk volt, csak a feketepiacon lehetett beszerezni. Egy idő után papírból is egyre kevesebb lett. Nem meglepő módon, valahogy mindig pont akkor fogytak el a készletek, amikor a kritikus lapoknak kellett volna szállítani. 

Távirányítónál nincs demokratikusabb dolog - kertévék mellé minőségi köztévé kell

A kormány alaposan belecsapott a lecsóba a reklámadóval. Már a látszatát sem akarja kerülni, hogy az RTL ellen veti ki. Persze közben olykor-olykor elhangzanak (ál)indokok. A kedvencem az, hogy a kereskedelmi média mennyire káros... De miért is lenne az? A kertévék feladata, hogy szórakoztatnak. Széles rétegnek kínál nézni valót, azt adnak, amit a legtöbben akarnak. Hiszen a hirdetők fizetik a műsorokat, a hirdetők meg egyszerre a lehető legtöbb emberhez akarnak eljutni. Folyamatosan figyelik, mi az, ami a közönségnek bejön, mi az, ami nem. Seperc alatt lekerül egy olyan műsor, amelyet nem néznek elegen.

A távirányítónál nincs demokratikusabb eszköz. A bírálók úgy beszélnek a kertévékről, mintha azokat KÖTELEZŐ lenne nézni. Egyáltalán nem az. Ott a választás lehetősége: átkapcsolni, keresni valami mást, ami érdekel. Sőt, tovább megyek: tévézni sem kötelező. Ha nem tetszik a műsor,tévé kikapcsol, és lehet színházba menni, olvasni, társasozni, baráti összeröffenést rendezni, rádiózni, stb. Hála a digitális televíziózásnak, már az on-demand műsorok is sok helyen elérhetők.

Azt is mondják a bírálók, hogy mennyi mocskot zúdít az ember nyakába. De kinek mi a mocsok? Ami nekem nem tetszik, az másnak még tetszhet. Tömegműsorokról beszélünk - tömegek nézik, valamiért. És nem azért, mert nincs más. Aki ezt mondja, az hazudik. Vagy hülye. Vagy mindkettő. Amint hatalmas érdeklődés lesz a Bolsoj Balett előadásai iránt, a kertévéken is az megy majd főműsoridőben. És akkor a krimik szerelmesei panaszkodhatnak, hogy megint valami szar megy a tévében. Mert nekik a Hattyúk tava nem übereli a Castle-t. Szóba került a Mónika Show is - évek óta vége a műsornak. De mély nyomot hagyott, az biztos. Fikázni persze könnyű. Pedig, ha belegondolunk, a Mónika Showban fontos témákról beszélgettek, amelyek sok embert érintenek: szerelem, szex, konfliktusok, párkapcsolati nehézségek, gyász, stb. A megvalósításról lehet vitatkozni persze, mennyire volt jó/rossz. De akkor is meg kell jegyezni: olyan témák kerültek szóba, amelyeket sokan nem tudtak kivel megbeszélni, a show megoldást kínált nekik. És nem, nem akadémikusoknak készült, ezt sem szabad elfelejteni.  

A  kereskedelmi tévéknek más szerepük van, mint a közszolgálati televíziónak. Nyugaton is hasonló/ugyanaz megy az ottani kertévékben, mint nálunk. Mégse visítoznak a kormányok. A nagy különbség, hogy ott vannak jó, nézhető, minőségi közszolgálati médiumok is a kertévék mellé. Nagy is a verseny köztük, pl. Németországban. Az ARD, ZDF meghatározó szereplői a német médiapiacnak. De nem is kormányszócsőként, álszemérmes, vallási mázzal leöntött műsorpolitikával dolgoznak, mint idehaza (egy szekuláris országban!). A magyar köztévé propaganda tévé. Nézhetetlen, elfogult közéleti műsornak álcázott propagandaadások készülnek, rengeteg közpénzből. Ez a valóban káros. És szomorú.

Tragikomikusnak és nevetségesnek tartom, ahogy a kormány egy kereskedelmi adót úgy akar elhallgattatni, hogy mondvacsinált ürüggyel, új adót vet ki. Gondosan úgy alakítva a dolgokat, hogy a "jófiúk" (azaz a kormánybarát /seggnyaló/ médiumok) kevésbé vagy egyáltalán ne szenvedjenek kárt az új sarctól. Egy normális országban ez senkinek eszébe sem jutna, hogy a piacot így befolyásolja. Vagy, ha igen, akkor orvost hívnának hozzá. Vagy nem választanák újra.

Ez a fránya emlékmű.... - legalább annyit tudni, hogy senkihez sem tartozik

A Szabadság téren épülő emlékmű hónapok óta borzolja a kedélyeket. Áprilisban nem sikerült kormányzati megszólalót találnom (erről itt írtam), jóllehet, az V. kerület is a miniszterelnökséghez irányított. Ahol kioktatást és szerkesztési tanácsokat kéretlenül is kaptam, de riportalanyt nem. A helyzet azóta sem változott. Ezúttal a Magyarországon dolgozó külföldi tudósítók szervezete (HIPA) próbált egy találkozót összehozni. Valakivel, aki illetékes, valakivel, aki elmondja, megmagyarázza a kormányzati szándékot, álláspontot. Egyszerre, egy helyen sok újságíró, néhány követségi ember: ideális helyzet ahhoz, hogy valaki a kormánytól ezt megtegye. Mivel folyamatosan olyasmikkel vagdalózik a nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár(ság), hogy a külföldi sajtó állandóan félremagyaráz, félretájékoztat, reménykedtem, hogy ezúttal él valaki a lehetőséggel, és tisztázza a kérdéseket, vagy a (kormány szerinti) félreértéseket.

Mécs Imre tagelaz emlékműnél áprilisban

Nem meglepő módon nem így lett. Az derült ki, hogy tulajdonképpen az emlékműnek, a projektnek nincs "kifejezett felelőse" - állt a HIPA-nak küldött levélben. És az is kiderült, hogy a kormánybiztos tartalmi kérdésekben "nem tud nyilatkozni." A szobrász azt mondta még korábban, hogy az átadásig ő nem beszél. Azért valljuk be, igencsak fura egy dolog, hogy egy rakat közpénzből épül valami a belvárosban, hónapok óta, de nincs "kifejezett felelőse", aki a sajtót felvilágosítaná. Azon kívül, hogy a Miniszterelnökséghez tartozik, mást nem is tudni. Ezúttal is a "nem mondunk semmit, hátha elfelejtik" taktikát igyekeznek alkalmazni. Ha már megszületett a döntés, hogy ez a valami állni fog, ott és úgy, legalább arra is vegyék a fáradtságot, hogy a fölmerülő kérdések megválaszolására biztosítanak valakit. A látszat kedvéért, aki, ha nem mást, az előre leírt két mondatot ismételgeti.

Elvileg a hétvégéig kell, hogy átadják az emlékműt. Ma puhatolóztam, hogy mégis mikor. Nem tudni -jött a válasz. Csak az a biztos, hogy az előírások szerint május 31-ig kell landolnia Gábriel arkangyalnak és a birodalmi sasnak a téren. 

Emlékmű - a kormányoldal álláspontját nem sikerült megismerni, de szerkesztési tanácsokat azért kaptunk

Nem könnyű zöldágra vergődni a Miniszterelnökség Nemzetközi Kommunikációs Irodájával. Ők azok, akik a külföldi sajtóval kapcsolatos dolgokat intézik, ha valamelyik minisztériumtól egy külföldi tudósító interjút szeretne, hozzájuk kell fordulni. A héten az ARD egyik tévés munkatársával forgattam, a Szabadság téri emlékműről. Az előkészítésnél külön kérés volt, hogy a kormányzattól is legyen megszólaló, végtére is ők rendelték meg a sok vihart kavart szobrot. Mondják már el, miért pont így, miért pont ott, miért konzultáció nélkül.

Az épülő emlékműnél - Mécs Imre graffitizik 

Ez az az iroda, amely előszeretettel ostorozza a nemzetközi sajtót, amiért, szerinte, elfogultan, nem kiegyensúlyozottan, stb. tudósít Magyarországról (ilyesmiről korábban itt már írtam).

Annak rendje és módja szerint, még a múlt héten e-mailt írtam a kéréssel a Miniszterelnökségnek, témamegjelöléssel. Türelmet kértek. Négy nappal később ismételten e-mailben érdeklődtem a dolgok állásáról: kivel, hol, mikor. Akkor azt a választ kaptam: jövő héten térjünk vissza rá.

Húsvét után, kedden mielőtt a német kolléga megérkezett volna, érdeklődtem újra a Miniszterelnökségen: ki lesz az, aki elmondja nekünk a kormány álláspontját. Erre jött egy válasz e-mail. A helyettes államtitkártól személyesen. Régóta ismerjük egymást, ezért is lepett meg a számonkérő vehemenciája. A bécsi regionális központban lévő tévés és rádiós kollégám munkáját becsmérelte. Furcsának találta, hogy a múlt héten az ARD már forgatott az emlékműről, miért forgat megint? Nem tud egymásról a két produkció? És egyáltalán: indokolt-e a témáról egy héten belül két anyagot is készíteni? (Jut eszembe: napi három anyag a magyar közmédiában a rezsicsökkentésről indokolt?) Számonkérés is jött, hogy az ellenzék belső csörtéiről, vagy a Simon -Welsz - ügyről ugyan miért nem készülnek tudósítások? Például azért, jegyzem meg magamban, mert a német adásokat a német szerkesztők, a német közönség számára fontos szempontból szerkesztik. Arrafelé más témákra érzékenyek, máshol vannak a hangsúlyok. Ami Budapesten rém fontosnak tűnik, az Európa másik felén még mínuszos hírnek sem mindig elég. 

Amúgy a két ARD-s tévés anyag két teljesen más műsorba készül, illetve készült. A múlt heti tudósítás nem csak az emlékműről szólt. Amit most forgattunk, az csak arról. Vasárnap lesz adásban.

Ja, és hiába válaszoltam az e-mailre, semmi reakció nem jött. Nem tudtunk a kormánytól senkivel beszélni az emlékműről. Pedig a V. kerületi polgármesteri hivataltól is oda irányítottak, hogy az ügyben a Miniszterelnökség az illetékes. 

Már várom, hogy megint azt olvashassam valahol: egyoldalú volt a tájékoztatás az emlékműről. De az már nem fog ott szerepelni, hogy ők nem éltek a lehetőséggel, ők nem biztosítottak megszólalót, noha azt többször is kértük. 

Metróátadás: csak a kiválasztottaknak

Hosszú csúszás, és tetemes költségkeret túllépés után átadják a négyes metrót holnap. Alig több, mint egy héttel a választások előtt nem csoda, hogyha a kormányfő is ott akar lenni a szalagátvágásnál. Az sem csoda, hogy az újságíró ilyenkor ott akar lenni az eseményen. Ez a dolga. Beszámolni, elmondani, felidézni, megszólaltatni.... Nos, a városházán ezt másként gondolják. Arra számítottam, hogy nagy esemény lesz az átadás, csinnadratta, rengeteg újságíróval, fotóssal, operatőrrel. Nem így lesz. Legalábbis ami az újságírótömeget illeti.

A külföldi tudósítók szervezeténél (HIPA) panaszkodott az egyik kolléga, hogy hiába szerette volna akkreditáltatni magát az eseményre, a városháza sajtója ezt elutasította. Nosza, hívtam őket én is. Egy kedves hölgytől tudtam meg, hogy az akkreditáció tegnap, azaz szerdán lezárult. Kissé meghökkentem, mert erről nem hallottam.Így rá is kérdeztem: hol hirdették meg az akkreditációt, honnan lehetett erről tudni? Nem hirdették meg, hanem bizonyos sajtóorgánumokat meghívtak az eseményre - jött a meglepő válasz. A városházán kiválogatták, ki mehet és ki nem. Azt nem tudom, hogy ez mi alapján történt, milyen szempontoknak kellett megfelelni. Azt is elmondták asajtóosztályon, hogy kicsi a hely, és a biztonsági okok miatt (bármi legyen is az) vehet részt csak korlátozott számú újságíró. Állítólag külföldi kollégákat is meghívtak, "de csak nagyon keveset."

Megnyugtatásul közölte még velem a nő, hogy dél körül fenn lesz a honlapon a szabadon felhasználható képanyag és szöveg. Nem tudom, hogy ez mennyire vigasztalja majd a le- és kimaradt kollégákat. Persze nagy izgalmakra nem lehet számítani. De ez is egy alkalom, egy, a kampányban elhangzó kormányfői beszéd.

Akárhogy is nézzük: a metró egy fontos beruházás. Rengetegbe került, sok volt körülötte a vita. És akkor az egészet úgy átadni, hogy a sajtó ne nagyon férjen oda...hát, igen csak furcsa. A Kelenföldi végállomáson biztos lehetett volna olyan helyet, megoldást találni, ahol sokkal többen elférnek. Kivetítő? Hangosítás? Legalább az illúzió, hogy az ember a helyszínen van, meglenne. Mert gondolom kérdezni ezúttal sem lehet majd. Már aki egyáltalán bebocsátást nyerhetett.

Elkúrták - nem kicsit, nagyon. Egy szerkesztőségben sincs atlasz? Vagy google maps?

Egész délután attól hangos a magyar sajtó, hogy letartóztatták (UPDATE: jogos észrevétel, hibáztam: CSAK őrizetbe vették) Simon Gábort. Részletek is azonnal kiderültek, a többi között például az, hogy a volt szocialista politikusnak volt egy hamis útlevele. Az okmány, a híradások szerint, egy dél - afrikai állam papírjai. Majd mindenki Bissau Guineáról beszél/ír. Ami gáz.

Forrás: http://afrika.terkepek.net/terkep.html

Senkinek nem tűnt föl, hogy valami nem stimmel? Ha az útlevél Afrika egyik déli országáé, akkor az nem lehet Bissau Guinea, ha meg tényleg Bissau Guinea, akkor az meg nagyon nem Afrika déli része. Senki nem néz térképet, mielőtt leír, elmond valamit? Legalább a wikipédiát meg lehetne nézni, ahol a második sorban kiderül, ez egy NYUGAT -AFRIKAI ország.

Elszomorító ez az igénytelenség. Persze lehet rá legyinteni, hogy nem mindegy? Ott van valahol a kontinensen. Meg, hogy nem is ez az ügy lényege, meg, hogy lényegtelen, az eset szempontjából mellékes körülményekkel nem kell már szőrszálhasogatóan precízkedni.

Nekem a hiteles tájékoztatáshoz az apró részletek is hozzátartoznak. Hány szerkesztőn ment át így ez a szöveg...Ez is félelmetes. Persze, nem várható el, hogy mindenki tudja fejből a Föld országainak pontos elhelyezkedését, de egy kattintást azért érdemes ilyesmire is pazarolni. Mekkorákat röhögtünk azon az amerikai szőkeségen, aki életében nem hallott Magyarországról (Hungary), ámde pulyka nevű államról (Turkey - pulyka, és egyben Törökország angol neve) igen.

Hibázni persze nem bűn. De jó lenne kijavítani. A copy - paste, ebből is látszik, mennyire nem jó.

Fideszkommunikáció - rosszabbul teljesít

Nem először dühöngök a kormányzati, kormánypárti sajtósok munkája miatt. Az elmúlt másfél hétben újabb élményekkel lettem gazdagabb. Tulajdonképpen semmi egetrengető nem történt, mindössze néhány bosszantó apróság. De nem először.

Német kollégám jött a héten, hogy az április választásokról, előkészületekről csináljunk riportot. Volt emellett más téma is, persze. Időben kezdtem szervezni az eseményeket, interjúkat. Pártrendezvényekre is el akartunk menni, fórumokra, belenézni, megtapasztalni, melyik politikai erőnél hogyan is néz ez ki, melyek a fő témák, kik mennek el, mennyire teltházasak a politikusok "haknijai". Azt gondoltam, hogy az internet majd segítségemre lesz ebben...Nem teljesen így lett.

A legtöbb, legpontosabb kampányesemény-infót a Jobbik honlapján találtam. Kereső is van, képviselő szerint, vagy dátum alapján is lehet szűkíteni a kínálatot. Az Együtt - PM honlapján is fenn vannak a fórumidőpontok, igaz, ott kb. csak egy hétre előre szerepelnek csak az események. Telefonon kértem és kaptam tőlük segítséget, amikor még nem látszott az oldalukon, hogy ezen az aktuális héten ki és hol kampányol majd. A Fidesz honlapján viszont sehol sem találtam semmiféle kampányeseményt, időpontot. Mintha nem is volna. Hívtam az egyik pártsajtóst - a kollegina azzal akart lepöccinteni azonnal, hogy az események benne vannak az MTI tükörben. Mondtam, hogy az az ingyenes MTI változatból nem érhető el, előfizetéses meg nincs, mert akkora összeget kértek érte, hogy az nem érné meg. Mondtam is, hogy pont emiatt hívtam a párt sajtósát, mondjon néhány időpontot, helyszínt, ahova elmehetünk. Jó, majd e-mailben küld. Nem küldött. Csaknem egy héttel később, amikor már igencsak sürgető volt, ismét fölhívtam... Mondtam, hogy nemrég ígérte: küld néhány helyszínt. Nem, ő nem azt ígérte, hanem, hogy utánanéz, van-e valamilyen kampányesemény (hurrá, tehát nem azért nem jelentkezett, mert elfelejtette volna)... De majd mindjárt. Majd visszahív. Nos, azóta is hív. Nem korrekt dolog így eljárni, nem betartani az ígéretet. Mondtam, hogy vidéki esemény is érdekel, bármi. Nem más, elküld két lehetetlen helyszínt és időpontot, ezzel letudja az egészet, teljesítette az ígéretet, én pedig nem mondhatom azt, hogy nem kaptam infót. Jó, persze, a sajtóst ott nem azért tartják, hogy segítsen - legalábbis egyre inkább ez az érzésem.

Külföldi kollégák is panaszkodtak arra, hogy sehonnan nem tudnak információt szerezni arról: hol, hogyan kampányol a Fidesz. Mindenki szeretne elmenni egy ilyenre, hogy a kormánypárt választási hajráját is bemutassák, ne csak az ellenzékét. Viszont, ha nem tudnak elmenni, akkor megint majd azt lehet a fejünkhöz vágni: bezzeg a külföldi sajtó elfogult, csak az ellenzék eseményeiről számol be. Hát, számolnánk mi másról is, ha megkapnánk az infókat és nem rejtegetnék azokat, ha a pártsajtósok nem sajtóelhárítóként üzemelnének a Fidesznél.

Kezdtem azt hinni, hogy nem is kampányol a legnagyobb kormánypárt.... De ma, a postaládában találtam egy szórólapot, miszerint március 12-én, a kerületben lesz FÓRUM! A választási körzet jelöltje, Tarlós Istvánnal megerősítve. Ezek szerint mégiscsak vannak Fideszes kampányrendezvények....

...és akkor most mi van a sajtószabadsággal?!?!?! Gyurcsány kirakta a Hír TV-t

Nem hittem volna, hogy ilyet még olvasni fogok: hogy egy politikai rendezvényről kitiltsanak újságírókat. Pedig ma ez történt. Kétszer kellett elolvasnom a hvg.hu cikkét és címét, először annyira szürreálisnak tűnt. Mert 2014-ben, egy uniós országban, szerintem, nem lehet egy rendezvényről csak úgy kirakni egy újságírót, vagy stábot csak azért, mert egy adott orgánumot képvisel. Neki az a dolga, hogy ott legyen, hogy megírja, elmondja, mi az ami ott történt. Hogy ez az adott pártnak esetleg nincs ínyére, vagy nem úgy van ínyére? Arról lehet vitatkozni, nemtetszésnek hangot adni, hogy az adott médium elfogultan, torzítva számol be...De valakit elküldeni?!?!!? Ráadásul pont Gyurcsány Ferenc volt az, aki korábban állandóan a sajtószabadság nagy védelmezőjének szerepében tetszelgett, kongatta a vészharangot, hogy veszélyben az újságírás. Most meg azt mondta, hogy senki se adjon át felvételt a Hír TV-nek, se a közmédiának.

Forrás: Gyurcsány Ferenc facebook oldala

Hol élünk? Hova süllyedtünk? Ilyet akkor sem engedhet magának egy magát demokratának tartó párt, ember, szervezet, ha az adott médium (szerinte) elfogult, vagy netán csúnyákat mond róla. A dolognak ezt a részét máshol, máshogy kell lemeccselni. A sajtó dolga a tájékoztatás - normális helyeken, senkinek sem jut eszébe, hogy ebben korlátozza az újságírókat.

Aztán persze az is fölmerült bennem, hogy ilyenkor hol a szolidaritás? Ha egyszer össze lehetne úgy fogni, hogy akkor ha titeket kiraktak, megyünk mi is. És senki, de senki nem számol be az adott eseményről. Ezzel kicsit vissza lehetne adni valamit a sajtó valódi szerepéből. De persze tudom, hogy ez eléggé hiú ábránd, utópia. Mert mindig van valaki, aki marad. És akkor az egész nem ér semmit. Ideje lenne, hogy kiálljunk egymásért is, meg egy kicsit elgondolkozzunk azon: milyen lett a szakma, ezért lettünk-e újságírók.

De visszatérve a tévések kitessékelésére: megdöbbent ez az amatörizmus. PR szempontból ennél nagyobb öngól kevés van. A kvázi "ellenségesnek" kikiáltott Hír TV-t a lehető legrosszabb dolog elküldeni. Újabb "győzelmet" könyvelhetnek el, be tudják mutatni, hogy lám - lám, a Demokratikus Koalíció rendezvényén hogyan is tombol a demokrácia....kitiltanak egy stábot, nem hagyják dolgozni az újságírókat. A pártnak pont az lenne az érdeke, hogy az üzenete a másik oldalon állókhoz eljusson, hátha ott annyira megtetszik valakinek, hogy inkább rájuk szavaz.

"Élő közvetítés - Jelenleg nincs élő közvetítés."

Eljött hát a nagy nap, az évértékelőé. Mivel rém közvetlen e-maillel "népszerűsítette" a miniszterelnöki hivatal sajtóosztálya a rendezvényt, amelyről ITT ÍRTAM, úgy gondoltam, hogy a vasárnapot inkább itthon töltöm, itthon fogom meghallgatni az évértékelőt. Főleg, hogy az e-mailben külön felhívták a külföldi tudósítók figyelmét arra, hogy  "The speech can also be followed on kormany.hu, in Hungarian." Azaz, a beszéd a kormany.hu-n magyarul követhető. Izgalom egy szál se, gondoltam én. Bekapcsolom a kormany.hu-t, rögzítem a beszédet, elkortyolgatok egy jó kávét. 

Nem így lett. Nem sokkal 15 óra előtt beléptem az oldalra. Rákattintottam az "Élő közvetítés" menüpontra. Ahol, legnagyobb meglepetésemre azt írta ki a rendszer, hogy jelenleg nincs élő közvetítés. És három után sem változott a helyzet, maradt a kiírás: Élő közvetítés - Jelenleg nincs élő közvetítés. Mit mondjak...Kissé ideges, meg mérges lettem, némi kapkodás után azért megoldódott a helyzet. Kész szerencse, hogy az Inforádió is élőben közvetítette, és a neten is hallgatható az adás. Persze az első pár perc így lemaradt.

Lehet, hogy akinek be kellett volna kapcsolni a netes közvetítést, nem ment be dolgozni? Vagy nem engedték be, mert elfogyott a sajtónak szánt hely? Mindegy is, a helyzeten nem változtat...Szerintem rém kínos, ha nem működik az élő közvetítés, miközben külön felhívták arra a figyelmet, hogy lesz, sőt, az újságírókat is arra biztatták: inkább el se jöjjenek, mert nem fér majd be mindenki a sajtótribünre. Amatőrebb a szervezés, mint az elsőre látszott. 

Évértékelő - amatőr sajtószervezéssel

Vasárnap, 16-án lesz a nagy nap. A kormányfő újabb évértékelőt tart. Egy hete jött erről az e-mail. Mivel külföldi médiumnak dolgozom, nekem az angol nyelvű tájékoztató jár. Amelyben arról tájékoztattak, hogy majd a későbbiekben még a részletekről tájékoztatnak. Hasznos olvasmány volt. Ma, kora délután írtam egy (magyar) nyelvű levelet a Miniszterelnöki Hivatal Sajtóosztályának, azt tudakolva: kell-e regisztrálniuk az újságíróknak, és milyen egyéb tudnivaló van az eseményről. Nem sokkal később jött egy újabb, kétnyelvű tájékoztatás. Mint kiderült, nem az én e-mailemre válasz, hanem eleve most küldték szét. (Nem sokra rá jött egy nekem, "Kedves Attila" megszólítású üzenet, miszerint Miniszterelnök úr hivatalos programjait Havasi Bertalan sajtófőnök jelenti be. Irodánk csak ezt követően tudja kiküldeni az angol nyelvű meghívót(...)).

A meghívó, vagy értesítés érdekes olvasmány. Akkreditáció nem kell vasárnapra. Azt írják, hogy a férőhelyek száma a sajtó részére korlátozott. De, hogy mennyire, az nem derül ki. Két ember? Huszonkét ember? Aztán azt írják: " A tényleges tudósítói tevékenységet végző tévéstábokat, rádiókat és fotósokat fogjuk tudni beengedni, azokat, akik országos médiumoknak dolgoznak. Közülük is ésszerű létszámú stábokat." Mi az ésszerű létszám? Mi van a külföldi tudósítókkal? Oda se menjünk? Izgulni persze nem kell, mert az interneten (is) lesz élő közvetítés, " így az sem marad le semmiről, aki esetleg nem jut be."  Hogy biztos ne legyen baj, mármint, hogy nekik ne kelljen a sajtóval sokat foglalkozniuk, zárásként azt írják:"A fentiekből adódó esetleges vitákért, kényelmetlenségekért előre is elnézést kérünk."

Elgondolkoztam, hogy ez mennyire amatőr. Nagyon. Mert amikor a kormányfő évértékel, pár héttel a választások előtt, az fontos esemény. De egy iylen szervezéssel nekem azt sugallja, hogy ez valami mínuszos akármi, nem bajlódunk az akkreditációval, jön, aki jön, lényegtelen.

Évértékelés a Millenárison. Forrás: mpee.hu

Annyival letudni a sajtót, hogy aki nem fér be, az kinn marad, nem elegáns, és szerintem pofátlanság is. Nem ők tesznek szívességet, nekik ez (lenne) a munkájuk. Az akkreditáció pont ezt könnyítené meg: fölmérni, hogy hányan akarnak jönni, mekkora hely kell. Ha a pódium tele, akkor az írott sajtónak pl. egy másik terem, kivetítővel (wifi) is elég. A rádióknak egy hangcsatlakozás. A teremben a képi sajtónak fontos ott lennie. Illetve nem neki fontos, hanem a kormányfőnek, mert ha nem engedik be, nem jut hely, az adott csatornán nem fog megjelenni.

Az, hogy neten, vagy élőben, a tv is közvetíti? Hurrá...De aki riportot készítene? Akinek fontos, hogy érezze a hangulatot, ki jön és hogyan...? Normálisabb helyeken igyekeznek olyan körülményeket teremteni, hogy a sajtó nyugodtan, zökkenőmentesen dolgozzon. A sajtósok meg azért vannak, hogy a felmerülő nehézségeken segítsenek úrrá lenni. Ezt nem helyettesíti az, hogy "előre elnézést kérünk" az esetleges vitákért. Nem először értékel évet a miniszterelnök. De a stábja, mintha először csinálná. Vagy ez már a jobban teljesítő változat?            

A botrány botrányos kommunikációja

Hogy vihar lesz, azt már szombaton lehetett sejteni. Igaz, akkor még csak annyi jelent meg, hogy feltehetően, meg valaki, meg magas rangú...Akkor még azon viccelődtünk, hogy ez meg már milyen hír, hogy semmi konkrétum nincs benne. Aztán kedden robbant -a nyilvánosság előtt - a bomba. A Magyar Nemzet megnevezte a szocialista elnökhelyettest, országgyűlési képviselőt, mint akinek Ausztriában több mint 200 millió forintja van. Kínos. A választások előtt végképp óriási pofon ez. Azért írtam, hogy a nyilvánosságnak  kedden robbant a bomba, mivel az ügyészség, illetve az érintett osztrák bank már korábban értesítette Simon Gábort. Volt, lett volna idő alaposan fölkészülni arra, amikor megjelenik a hír.

Jobb helyeken van válságkommunikációs terv. Ha nincs, valakit elő lehet rángatni, hogy azonnal csináljon valamit, mondja meg, hogyan lehet a legkisebb károkkal, a legjobban kijönni a slamasztikából. Nekem most olyan érzésem van, hogy teljesen amatőr módon kezelték a helyzetet, a lehető legrosszabban próbálták megoldani a dolgokat. Mintha egy civil dalárda próbálná menteni a menthetőt a félresiklott hakni után. 

Kívülről mi látszott? Káosz. Tanácstalanság. Amatörizmus. Titkolózás - fejvesztett titkolózás. Amikor ilyen horderejű ügy van, akkor nem a legjobb módszer a kormánytól átvenni a "nem mondunk semmit, nincs is semmi" taktikát (amelyről EBBEN a posztban írtam korábban), tankönyvi anyag, hogy rövid, gyorsan és hatékonyan kell lezárni az ilyen ügyeket. Mert ez újabb támadási felületet ad, hogy nem állnak ki, elsunnyogják a nyilvánosság, a közvélemény, a választók tájékoztatását. Kedd óta folyik a totojázás, a magyar sajtó az utcán, székház előtt, sajtórendezvényeken hajkurássza a szocialista politikusokat, mondjanak már valamit. Van, aki mond, van, aki heherészve elfut, más bőszen telefonál. Pártelnök külföldön, az érintett sehol. A háza előtt rá leselkedő kollégáknak annyi ígér, hogy csütörtökön nyilatkozik.

Mindez úgy, hogy legrosszabb esetben is napok óta tudni: valami kínos leleplezés jön. Amin csámcsogni fognak. Sokáig. Kampány előtt, mint egy falat kenyér, úgy kell az ellenfél lejáratásáról szóló eset. És erre a helyzetre nem készülnek fel? Vagy ha ez a felkészülés, az igen kínos... A nevet és pénzösszeget közzétevő cikk megjelenése után hosszú órák teltek el, mire késő délután megszületett egy vérszegény közlemény. Amely semmiről sem szólt. Arról nem is beszélve, hogy manapság egy-egy közleménynél azért több kell. Főleg, ha ilyen ügyről van szó. Talán érdemes lett volna, ha a pártelnök azonnal hazarepül. A botrány miatt keveseket fog érdekelni, hogy kivel pacsizott Washingtonban. Azt is hibának tartom, hogy a washingtoni MTI - tudósítónak ígért találkozót végül lemondta. Nem volt ott egy kamera, egy mobil, amellyel három csenevész mondatot valaki fölvesz, majd fölteszi az mszp.hu-ra meg a youtube-ra? Máris egy méregfoggal kevesebb: van megszólalás, mindenki azt használja, nincsenek kérdések (ahogy ezt a kormányzati portál videóinál már megszokhattuk). Minél tovább kerülik a nyilvánosságot, annál kínosabb és károsabb az egész.

Ma arról szólt a Jókai utcában a nap, hogy egy csomó újságíró ott topogott a hidegben, próbáltak infót, nyilatkozót, bármit szerezni. Arra is számítottunk, hogy Simon Gábor kiáll, és elmondja. Igen, ez egy kellemetlen lépés, fájdalmas, de csak rövid távon. Hosszú távon sokkal jobb húzás, védhetőbb, korrektebb. Meg persze a mi munkánk is egyszerűbb lenne így...Mesterházy Attila is csak azért nyilatkozott, mert másként nem tudott volna kijönni a székházból. Volt, hogy állt a forgalom az utcában, mindenféle infók terjengtek. Mindenkinek volt valami biztos fülese, tippje. Mire volt jó ez az egész? Csak még kínosabb lett az ügy, hogy senki sem állt ki és nézett szembe a sajtóval, rajtuk, rajtunk keresztül meg a választókkal. 

Délután három körül tudtam a székházhoz menni. Délelőtt a sajtósok még azt sem akarták megmondani, hogy hánykor kezdődik az üggyel foglalkozó ülés. Hű, mekkora titok...Jót mosolyogtam ezen. Csaknem másfél órát fagyoskodtam kint a többiekkel. És nem értettem, ez miért jó a pártnak, hogy kinn tolong a sajtó,  akadozik a forgalom, a székházba igyekvők és a gyalogosok alig tudják átvágni magukat a sajtón...Sunnyogás. Ez jutott az egészről eszembe. Aztán elunva a dolgot, fölhívtam az egyik sajtóst. Ő mondta, hogy most tették ki a közleményt. És, nem, nem lesz sajtáj, nem nyilatkoznak. De legalább valami infót szereztem. Azt kellett volna mondani, hogy délután ekkor és ekkor sajtájt tart a párt, miután az elnökség megvitatja a kialakult helyzetet (amiről már napok, ha nem hónapok óta tudnak). Pont. És akkor nincs ez a kínos herce - hurca, politikusvadászat, fagyoskodás. 

Nagyonbizi! A választásokig nincs Orbán interjú a német közmédiának

A politikusok elfoglalt emberek. Egy miniszterelnök még inkább az. Főleg így, választások előtt. Jóllehet, hivatalosan még nem indult el a kampány, nincs kampányidőszak. Hivatalosan, persze. Az ARD, vagyis a német közszolgálati médium, rádió és tévé, közösen szeretett volna még a parlamenti választások előtt  interjút készíteni a magyar kormányfővel. A dolgok rendje és módja szerint bejelentkeztem az illetékeseknél telefonon, majd e-mailt küldtem. Gyors válaszra nem számítottam, de két nap után jött is a mail: "Miniszterelnök úr áprilisig, sűrű programjára tekintettel biztosan nem fog tudni interjút adni az ARD-nek." Vagyis az elkövetkező két (2!) hónapban nem tud ránk időt szakítani. Sajnálatos ugyan, de persze túl fogjuk élni.

Orbán Viktor kezel. Forrás: MTI fotó - Kovács Attila

Ugyanakkor nekem nagyon elgondolkodtató, hogy a magyar kormányfő, vagy annak csapata, két hónap alatt egyszer sem tud egy olyan időpontot mondani (akár egy vidéki kampányesemény szünetét, akár hajnali, késő esti vagy reptéri tranzitos javaslattal előállni), amikor 20 percet ránk tud szánni. Igaz, abban a 20 percben is lehet olyan kérdéseket feltenni, olyan témákat feszegetni, amelyek kényelmetlenek, amelyekről idehaza nem szoktak beszélni, vagy a kormánypárti lakájmédiának eszébe sem jut feltenni azokat. Vagy ha eszébe is jut valakinek, tisztában van vele, hogy nem teheti fel. A kormányzati kommunikáció ismét azt a taktikát választotta, hogy inkább nem beszélnek, mert amit nem mondanak ki, az nincs is, nem lehet kellemetlenkedni miatta.

A külföldi sajtót a mostani kormányzat szereti ekézni, ahogyan arról ITT már írtam. Az ARD-t is többször vádolták azzal, hogy egyoldalú. Ami alatt azt kell érteni, hogy nem a kormánypropagandát böfögi vissza. De kérdem én, ha elzárkózik a kormány, nem akar interjút adni, nem akar kérdésekre válaszolni, akkor mi sem tudjuk bemutatni azt, amiről ők nem beszélnek. Kicsit több, mint egy éve vagyok a rádiónál. Elődöm is próbálkozott Orbán - interjúval...hiába. 

Pedig egy fontos, befolyásos európai állam- amely nem mellesleg Magyarország egyik legfontosabb gazdasági partnere -  rádiójában és tévéjében szerepelni (nem elfelejtendő, hogy a német közmédiának van is nézettsége, hallgatósága, mivel hitelesnek tekintik, nem szócsőnek) jó lehetőség. Mert az ott elhangzottakat itthon is idézni fogják. De ezt fel kéne ismerni. És nem azzal foglalkozni, hogy, ja, azok a csúnyák rosszat mondtak rólunk, akkor most nem beszélünk velük. 

A levél végén, megnyugtatásként azért odaírták, hogy rajta vagyunk a listájukon, és amint lesz alkalmas időpont, szólnak. Alig várjuk!

Scheppele: "nem látom, hogy a választás hogyan lesz fair és szabad" Magyarországon

"Az új választási törvényt úgy alkották meg, hogy az a mostani kormányerőknek kedvezzen. (...) Nem látom, hogyan lesz az idei választás fair és szabad. (..) Az ellenzék, úgy tűnik, nem tudja megnyerni a választásokat" - ezt mondta ma külföldi tudósítóknak a neves amerikai alkotmányjogász, politológus Kim Lane Scheppele.

Kim Lane Scheppele Budapesten HIPA-tagoknak beszél

A szavainak súlya van: a professzor asszony a rendszerváltás óta figyeli, tanulmányozza Magyarországot, kutatott nálunk, és alaposan beleásta magát a kérdésbe. A legmeglepőbbnek azt tartja, hogy az ellenzéki pártok, és a magyar sajtó szinte alig írt az új választási törvény visszásságairól. Azt mondta: olyan érzése van, mintha az ellenzéki politikusok maguk sem lennének tisztában azzal, hogy a szabályok mennyire a kormányerőknek kedveznek. Vagyis a pálya lejt, mégpedig nagyon. El is gondolkodtam, hogy miért érezheti úgy, hogy a hazai sajtó nem foglalkozott eleget vagy eléggé a kérdéssel. De őszintén szólva én magam sem mélyedtem el a témában. Talán mert nem tudatosult bennem, hogy most TÉNYLEG teljesen más szabályok jönnek, hogy azok TÉNYLEG ennyire a kormánynak kedveznek, hogy az ellenzéknek nehéz labdába rúgnia. De még nem késő, hogy ezen változtassunk.

De miket is mondott Scheppele? (pár szóban, hogy ki is ő, a bejegyzés alján lehet olvasni).

Scheppele szerint az új törvény első ránézésre, a felszínen demokratikus. Vagyis annak tűnik. De minél jobban beleássa magát az ember, annál több ellentmondást, furcsaságot talál. Neki a legigazságtalanabbnak az tűnik, hogy a győztesnek is járnak a töredékszavazatok. Az eddigi rendszerben ezt a vesztesek közt osztották szét. Most viszont a győztes további mandátumokhoz juthat a töredékvoksoknak köszönhetően. A kormány erre azt mondja: de hát erre van példa Európában. Ami igaz is: Olaszországban van ilyen rendszer, amelyet Silvio Berlusconiék találtak ki.Szerintem az ellenzék pont azt felejtette el elmagyarázni a szavazóinak, hogy azért kell ekkora összeborulás, "mindentbele" szövetség, mert különben elvesznek a voksok, a kormányoldal még több töredékszavazatot, így még több képviselői helyet kap. A győztesnek külön kedvező rendszer miatt egy töredezett ellenzék mégannyira sem rúghat labdába, mintha összebútoroznak. Csak kissé jobban meg kellene ezt világítani, érthetőbben.

A határon túliak voksolását is aggályosnak tartja. Pontosabban azt, hogy ellenőrizhetetlen valójában ki voksol. Az adja-e le a szavazatot aki regisztrált, illetve, valóban az regisztrált-e, akinek a neve a jegyzékbe bekerül. Azt mondja: megvan a csalás lehetősége, miután nincsen aki ellenőrizze az adatok valóságát. Hivatalosan a határon túli szavazókat akarják így védeni: Szlovákiában és Ukrajnában nem tilos a kettős állampolgárság. Hogy nincs szigorú regisztrációhoz kötve a voksolás, ezzel nekik akarnak segíteni, hogy szavazhassanak, anélkül, hogy a szlovák vagy ukrán állampolgárságuktól megfosszák őket. De itt a másik kérdés akkor: a külföldön dolgozó vendégmunkás magyarok miért nem szavazhatnak ugyanígy? Mert nekik bizony csak a követségeken, konzulátusokon van erre lehetőségük. Scheppele azt is elmondta: az elmúlt évtizedekben sosem találkozott azzal, hogy a magyar külképviseletek ennyire aktívan a kormánynak kampányoljanak, mint most. Úgy látja: az ellenzék teljesen el van vágva a külföldön élőktől, és a határon túliaktól. Ami azért is fontos, mert többszázezer voksról van szó.

A kisebbségi voksolást visszásnak, érthetetlennek tartja. Egy csomó megválaszolatlan kérdés van szerinte: például, hogy aki föliratkozott a listára, leiratkozhat-e. Furcsának találta, hogy az ellenzék szinte teljesen elsiklott efelett, alig-alig kritizálta.

De nem csak bírált. Azt mondta: jó dolog, hogy kisebb lesz a parlament (ezt korábban is akarták a pártok), hogy a pártfinanszírozás végre átláthatóbb lett, és, hogy a választókörzetek mérete is kiegyensúlyozottabb lett. Itt persze jó sok bajt is talált: például, hogy az új határokat úgy húzták meg, hogy az a jobboldalnak kedvezzen, hogy az ellenzéket nem vonták be a kerületek kialakításába, hogy a választókerületeket senki sem bírálhatja felül, vagy, hogy a választókerületek nagysága közti különbség +- 15% százalék lehet - nemzetközi gyakorlat +- 10%-ot fogad el.

A professzort meglepte, hogy múlt pénteken gyorsan újabb előírást hoztak: nevezetesen, hogy a pártok oszlopokon, villanypóznákon nem hirdethetnek. Az óriásplakát piacot pedig ki uralja...? Vagy itt vannak a politikai reklámok: három közszolgálati adón összesen 600 percben, arányosan felosztva szólhatnak a kampányfilmek. Ingyen. No, de ki néz ma köztévét? Persze, a kereskedelmi tévék is sugározhatnak politikai reklámot - az eredeti tiltáson úgy változtattak, hogy a végeredmény valószínűleg az lesz, hogy nem lesznek politikai reklámok. Az adóknak ugyanis 50 nappal a voksolás előtt jelezniük kell: akarnak ilyen reklámot sugározni. Viszont ezért pénzt nem kérhetnek. Jó, mi? Ki lesz az, aki értékes reklámidőt csak úgy odadob? Ha meg éjjel megy, azt alig látja valaki. Az újságok egy fokkal jobban jártak, ők pénzért közölhetnek hirdetéseket, igaz, azt is előre be kell jelenteniük, hogy mennyit kérnek érte.

---------------------------------------------

Kim Lane Scheppele amerikai alkotmányjogász, politológus a neves Princeton egyetemen tanít. Jól ismeri Magyarországot, évekig itt élt, kutatott, és az alkotmánybíróságot is segítette. Többször bírálta a Fidesz-kormányt (ahogy itt, a hvg cikkeiből) is kitűnik. Így nem is meglepő, hogy kormányoldalon nem szeretik a professzor asszonyt. Nemrég, egy vacsorán azt mesélte a külföldi tudósítóknak, hogy gyakran kap e-mailben fenyegetéseket. Ezektől alapjában nem tart, de azért elővigyázatos.