Tüntetésnek álcázott sajtótájékoztató - titkos üzenet

Újságírói, tudósítói szemmel nézve a tegnap esti tüntetés technikai szempontból jó volt. Volt külön pulpitus a kameráknak, fotósoknak, központi hang, a színpad jól meg volt világítva. A sajtó munkatársainak volt helyük dolgozni: a pulpitusok tövében volt egy kis elkerített hely erre, hogy ne a tömegben lökdösődve kelljen írni, jegyzetelni. Egyedül a tüntetés előtti üvöltő zene volt nekem egy kicsit zavaró: a nép hangját bömbölő muzsika mellett nem a legegyszerűbb rögzíteni. Példás volt a szereplők föl- és lekonferálása is. Ez nem mindig szokott menni.

De aztán... De aztán a várakozásokkal teli tömeget azonnal le is hűtötte Várady Zsolt, hogy tulajdonképpen nem is azért jöttek, amiért. Hogy nincs itt az ideje még, se szervezet, se pénz. Páran be is kiabálták: "összedobjuk rá a pénzt." Kommunikációs szempontból nézve ezzel ki is lett végezve a tüntetés. Amelynek sokkal inkább egy sajtótájékoztató jellege volt - csak épp nagyszínpadon. A rossz idő ellenére, akik eljöttek, nem sokszor lettek bevonva. Nem nagyon volt alkalmuk kiélni magukat a kormányellenes szlogenek skandálásában sem.

 
Az elhangzott beszédek között néhány nagyon hosszú volt. És alig volt olyan, amely egyszerű, könnyen megérthető üzenetet hordozott volna. Sokszor elvont, nyakatekert dolgokról beszéltek a színpadon. Ami rendben is van egy értelmiségi fórumon, de ha tömegekhez akarnak szólni, sok embert maguk mellé állítani (bár a kérdés egyelőre jogos: minek?), akkor sokkal egyszerűbb, kézzelfoghatóbb dogokról kell beszélniük. Közérthetően.

Egy munkanélkülit, közmunkást, hajléktalant nem hiszem, hogy elsősorban a demokrácia állapota izgatná a legjobban. A demokráciát nm lehet megenni, nem lehet belőle sárga csekket, lakbért fizetni. A gyereknek sem lesz belőle télikabátja. Szlogenekben, témákban sokkal jobb a Fidesz: eddig senki sem tudott a csodafegyverre, a "rezsicsökkentésre" hasonlóan frappáns választ adni. Márpedig amíg nincs ilyen, amely mögé sokan oda tudnak állni, addig az ilyen demokráciadeficit taglaló nagygyűlések, demonstrációk inkább úri huncutságok maradnak. Ahonnan a tömeg majd elmaradozik. Mert ha nem érti miről szövegelnek odafönt, vagy ha olyan dolgokról beszélnek, amelyek őt (érzése szerint) nem érintik, vagy nem érdeklik, vagy nem az égető szükségleteire ad választ, akkor nem megy el. Majd megnézi a tévében. Ott legalább összefoglalják, és talán le is fordítják emberi nyelvre, miről volt szó. Valahogy a meghirdetett cím, az új országot építünk, nem találkozott a megvalósított tartalommal. Mintha egy gusztusos krémesből kihagyták volna a cukrot...

Ha a színpadon nem is, a tömegben voltak frappáns megoldások. Zseniális transzparensek, feliratok, installációk voltak a tüntetőknél. Jól látható ezekből, hogy a tömeget mi foglalkoztatja, mi érdekli, mi háborítja föl. Ezeket valaki ha átnézné, talán lehetne rittyenteni valami kommunikációs stratégiát. Jól értelmezhető, egyszerű hívószavakkal, amelyek közé be lehet csempészni pár elvontabb dolgot is. Mert az édeskevés és sehova sem vezet, vagy nem hosszútávon, hogy akkor "közösen utáljuk a kormányt." Na, puff. De mit kínálnak helyette? Vágó Gábornak a fölszólalásában nagyon is igaza volt. Csak épp a demonstráció elején már lelőtték a demonstrációt. Az sem annyira szerencsés, szerintem, hogy a felszólalók papírból olvassák föl a mondanivalójukat. Egy szónok sokkal hatásosabb.

 

A civil báj kezd kevés lenni a vérprofi kormánygépezettel szemben.

 

Orbán, a megközelíthetetlen

Hogy egy kormányfőt nem lehet bárhol, bármikor mikrofonvégre kapni, az érthető. Az már kevésbé, hogy úton-útfélen megtagadja azt, hogy nyilatkozzon. Pedig Orbán Viktornak bőven lenne miről beszélnie a nyilvánosság előtt. Mégsem teszi. Pedig ezzel a választóinak is tartozik. A Miniszterelnöki sajtóiroda vezetője, Havasi Bertalan ma is megakadályozta, hogy az RTL kérdezhessen egy sajtóeseményen a kormányfőtől. Az index.hu is próbálkozott, de ők is lepattantak. Igaz, annyira közel kerültek Orbán Viktorhoz, hogy föltehették a kérdésüket, nevezetesen, hogy mikor ad az Indexnek interjút, de még erre sem kaptak választ. Valami furcsa mosoly terült el az országot vezető ember arcán.

Orbán Viktor beszédet mond. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az Index azt írja: nyolc éve nem állt velük szóba a Fidesz elnöke. Ilyen szempontból a Külföldi Tudósítók Magyarországi Egyesülete (HIPA) egész jó helyzetben van: 2008-ban jött el hozzánk, ellenzéki politikusként Azóta hiába próbálkozik a HIPA, nem jár sikerrel. Az ARD (német közszolgálati média) is próbálkozott, de persze hiába. A Miniszterelnökség azt szereti, ha a külföldi médiumoknak nem a Magyarországon dolgozó munkatársai készítik az interjút (ha netán valami csoda folytán ad a miniszterelnök). Ennek egyszerű oka van: aki nem itt él, hiába készül föl alaposan, sok mindent nem tud, mi az ami az országban téma, fontos kérdés, mi mivel függ össze.

Egy normálisan működő országban nehezen elképzelhető, hogy a kormányfő ennyire elzárkózzon a nyilvánosság elől. Hogy csak nyilatkozatokat legyen hajlandó tenni, és legfeljebb a baráti médiumoknak, vagy az állami rádiónak, tévének beszélni (mint pl ma, Az Estének). Hiszen ott nem kap valódi kérdéseket, nincs mitől tartania, a kényes témákat még véletlenül sem meri senki elővenni. Jó ideje nincsenek olyan sajtóesemények, ahol a kormányfőt el lehet érni, ahol kérdéseket lehetne neki feltenni. Mintha azt gondolná: amiről nem beszél, az nincs is. Akárhogy is nézzük, ez teljesen kontraproduktív. Orbán Viktor jó szónok (vagy csak volt?), egyszerűen tud fogalmazni, úgy, hogy azt bárki megértse. Ezért is érthetetlen, miért nem lehet a közelébe férkőzni. Nem egy kezdő, zöldfülű politikus, aki lámpalázas lesz már két mikrofontól is.  

Nem szereti a sajtót? Szíve joga. Nem is kell szeretnie, de attól még szóba kell állnia a nyilvánossággal, ha már miniszterelnök. Ez az arrogáns hozzáállás, a sajtó baráti és ellenségesre való felosztása már minden tárcánál érezhető. Ugyanakkor rém praktikus is lehet: hiszen így könnyebb fönntartani a "harci hevületet", mert a kormány folyamatosan valami, valaki ellen harcol. Mindig kell valami ellenségkép, akire rá lehet mutatni: na, ők a hibásak. Mert a sajtó ferdít. L.Simon László is már megmondta, hogy az újságírást is a kormánnak kellene csinálnia. No, de akkor kire lehetne fogni, hogy hazudnak?

Sajtóelhárítók - akár a testükkel is védik a nemnyilatkozó közszereplőt

Mintha új trend kezdene meghonosodni a kormányzati kommunikációban. Eddig sem volt könnyű interjút, nyilatkozatot szerezni a miniszterektől. A sajtósok igazi elhárítóként feküdtek keresztbe a kérelmek előtt. Most már azonban nem csak virtuálisan értendő a keresztbe fekvés. Ahogy az a 444.hu össtefoglaló cikkéből  is kiderül: a gazdasági miniszter sajtósai, ha kell, testükkel akadályozzák meg, hogy újságíró a tárcavezető közelébe kerülhessen. Hiába próbálkozott áttörni az ATV munkatársa, nem sikerült neki. Majd az RTL-es kolléga is hasonlóval próbálkozott: először pont ott és akkor lett vége a sajtájnak, ahol és amikor az RTL kérdezett volna, majd a következő eseményen szekrénynyi emberek állták el a riporter útját.

Eddig legalább arra vették a fáradtságot a politikusok, hogy ha nem más, semmitmondó, netán sablonszöveget mondtak a föltett kérdésre. Aztán elkezdett terjedni a "csak írásban válaszolunk". Most meg már a kérdéseket sem akarják meghallgatni, még kevésbé megválaszolni. Pedig ők, a miniszterek, politikusok, államtitkárok közszereplők, akik az adófizetők pénzéből élnek. Igenis válaszolniuk kell a feltett kérdésekre, még akkor is, ha az –szerintük – netán kínos is. A választóikat, a szavazókat veszik ezzel semmibe. Inkább a sajtósokat küldik rá az emberre, tartsa távol a kérdezőket. És nem valami zaftos, botrányról, hanem egyszerű, az emberek mindennapi életét érintő kérdésekről van szó.

A magyar politikus kezd megközelíthetetlen lenni. Pontosabban: csak a baráti, benyalós kérdéseket föltevőknek elérhetőek. Nemrég, egy mangalicafarm átadására csak a kiválasztottak, azaz az állami média és a kormány.hu mehetett be. Persze, mi érdekes van egy malacfarmon? Hát, ha azt a miniszterelnök adja át, akkor sok. Lehet mindenféle mondvacsinált indokokkal magyarázni a miérteket, hogyanokat, de az ember látja, hogy kilóg a lóláb. Nem kicsit, nagyon.

A kormányoldal politikusai továbbra sem akarnak a külföldi tudósítók szervezetéhez (HIPA) eljönni. A nemzetközi szóvivőn kívül hiába hívunk bárkit is. És újabban már válasz sem érkezik a kérésre. A Norvég Alap / KEHI vizsgálattal kapcsolatban két hónapja ígérgetnek, vagyis ígérgettek, hogy az államtitkár jön, a HIPA rendelkezésére áll. De most már válasz sincs arra, hogy mégis mikor. Közben meg azt nehezményezik, hogy a külföldi sajtó elfogult, egyoldalú. De ha nincs kitől kérdezni? Nem kéne azoktól a fránya kérdésektől így félni. 

         

Nincs itt semmiféle hallanivaló! Az állami rádió és a tüntetés

Mintha azt gondolná a közrádió, pardon: állami rádió, hogy amiről nem beszélnek, az nincs is. Mert a reggeli csúcsban miért is kellene azzal megzavarni szerencsétlen elfoglalt, munkábaigyekvő hallgatókat azzal, hogy kedden tüntetés volt. Ès nem csak Budapesten, hanem a nagyvárosokban is. A comment.com szerint egyedül a fél nyolcas hírekben emlékztek meg a Kossuthon a dologról.

Később keltem, félfüllel hallgattam, de mintha misem történt volna. Pedig több tízezernyi adófizető vonult tegnap az utcákra, azok, akiknek a pénzéből az állami rádió is üzemel. Az a minimum, hogy erről be kell számolni. Lehetőleg nem valahova a hírblokk végére eldugva, hanem az elején, uram bocsá ´ a legeslegelején. De a szerkesztési elvek mindenhol másak.

Miért nem érzik ezt cikinek? Hogy az adófizetők pénzéből müködve pont az adófizetők tízezreit megmozgató eseményrő nem (vagyis alig) számolnak be? Mindenhonnan a tüntetés híre dől, egyértelmü, hogy nagyon fontos eseményről van szó. Igaz, ahogy azt egy kommentelő megjegyezte: a tüntetésnek sincs Kossuth - díja, ergo, nem kell beszámolni róla...

Mintha a hitelesség látszatát is kerülni igyekeznék az állami médiánál, mert nem most van először, hogy valamiről nem, vagy csak alig, mellékesen számolnak be. Pedig attól még az van, hogy ők elhallgatják. Ès szerencsére (még) más forrásból is lehet tájékozódni. A ´90-es években a szerbiai média volt ilyen: ömlött a központilag elrendelt propagandafolyam. Csak akkor még nem Volt Internet, így az ország belsejében élők, ahova nem jutottak el külföldi adók, vagy az a néhány belgrádi ellenzéki adó müsora, nos, azok csak szépet és jót halhattak Milosevicről.

Persze az egészen senki sem lepődik már meg. Lassan az lesz a csoda, ha az állami rádió, az állami média valamiről úgy számol be, hogy az nem propagandaanyag. Az embereknek van persze nagyobb gondjuk is, mint az, hogy az állami média hogyan dolgozik. Pedig azt az ő, a mi pénzünkből teszi. Hatalmas összegből gazdálkodhat, jövőre több mint 80 milliárdból. Csak épp a feladatát, a köz közszolgálati informálását nem látja el. Propagandaanyagok hírként való bemutatását nem lehet annak nevezni.

 

"Eh"? He?

Mintha a Hírcsárda elevenedett volna meg a nemzetközi kormányszóvivő, Kovács Zoltán twitter oldalán. Parázs kis vita alakult ki az amerikai ügyvivővel, André Goodfrienddel a mikroblogon. Eleve az a hangnem lepett meg, ahogy a szóvivő, a magyar kormány nemzetközi arca az internetadó elleni tüntetésen résztvevő diplomatához szólt. Az egyik posztját nemes egyszerűséggel csak annyival zárta "Eh"? He? - ötlött bennem fel azonnal.  Meg az elefánt meg a porcelánbolt hasonlata is.

André Goodfriend sajtótájékoztatón

Amerika és Magyarország viszonya nem a legrózsásabb. És ezen egy ilyen beszólás nem sokat javít. A twitteres vita is megmutatta ki a profi, ki a diplomata. Higgadtan, tényszerűen Goodfriend tudott válaszolni, Kovács tweetjeiből sütött a forrongó indulat. Hiába egy mikroblog, ma már ez is a kommunikáció egyik - fontos - csatornája. Mint akinek nem volt gyerekszobája, olyan ez az "Eh?". Teszem hozzá: egy szövetséges (ahogy Lázár János többször is kiemelte: baráti) ország képviselőjének írt ilyet a magyar kormány nemzetközi arca. Nem mintha egy nem baráti, nem szövetséges állam diplomatájának lehetne.

Azért érdekelne, mekkora szemeket meresztett az üzenetre az amerikai diplomata...Akinek azért bírnia kell a gyűrődést itt, a baráti Budapesten. Hiszen a Fidesz EP - képviselője, Deutsch Tamás ezúttal a Facebookon  osztotta meg véleményét a tüntetésről, az amerikai diplomatát pedig egyszerűen "ötödvonalbeli CIA ügynöknek" bírta nevezni. Kész szerencse, hogy szövetséges, baráti országok vagyunk, különben mit kaphatott volna.






 

InterNYET?

Estére elszabadultak az indulatok a neten: a tervezett internetadó miatt. Egy giga után 150 forint. Nem sok szalonképes kommentet láttam. Elsőre még nem is hangzik akkora érvágásnak, ha arra gondolok: mobildíjcsomagomhoz havi 1GB adatmennyiség jár, és nem is mindig merítem le. De hát a mobilon nézett tartalmak mobilra vannak optimalizálva. És nem azon dolgozom, nem a mobilomon olvasom, nézem a híreket, csak ha útközben vagyok. És lehet, hogy a 150 forint nem annyira sok első ránézésre, de egy családban, ahol több telefon, mobilnet is van, kemény ezresekkel kellhet majd többet fizetni már akkor is, ha nem töltenek le filmeket, videókat, hanem csak informálódnak.

Az 1 giga végképp nem túl sok egy asztali gépen, laptopon. Most nem si arról akarok írni, hogy az itthon használt GPS-hez jó ha van net, vagyhogy mennyi minden internetalapon működik...hanem arról, hogy ennek milyen hatása lehet a sajtóra? Mert egyértelmű, hogy lesz, és nem túl jó! Újabb szájkosár, regula. Egy újabb valami, amivel megnehezítik az információhoz jutást.

Mert mindenki árérzékeny. Ha tudja az ember, hogy 2 giga után már plusz 300 forint, és három előfizetés után is kell fizetni havonta, nos akkor nagyon meggondolja, mire fog kattintani. Mire "pazarolja" el azt az egy gigát a világhálón. Mi lesz, lehet így az internetes portálokkal? Jó kis facebookos megosztások, híradók hírvideóinak megnézése, továbbküldése.... Hiába nem hatalmas összegről van szó, maga a tudat, hogy oda KELL figyelni, nehogy átcsússzunk egy újabb 150 forintos sávba, nem hat kellemesen, az ember inkább nem kockáztat, inkább nem kattint. Pedig mennyien hozzászoktunk ahhoz, hogy a nap bármely szakában információhoz, hírhez jutok, amelyet akár azonnal, meg is oszthatok másokkal.Az első internetelőfizetésnél még, ha jól emlékszem, olyan volt a díjszabás, hogy késő délután lehetett napi 1-2 órácskát használni, hoyg az embernek ne menjen rá a gatyája is.

Sokan nem is tévéznek már - a neten elérhető tartalmakat, videókat nézik. Nagyon úgy tűnik, hogy ez luxus lesz. Az információhoz szabadon az tud majd hozzájutni, akinek van pénze, aki megengedheti magának. A kormányfő által példaképnek tekintett Kínában az internetet cenzúrázzák. Nálunk megfizettetik majd.

Ami eddig normális volt, hogy az ember végigböngészi a dolgokat, nem lesz az. Rá merünk-e majd kattintani egy noltv videóra? Vagy visszanézzük-e majd az RTL híradót online? Vagy a Hír TV tudósítását? Vagy hallgatjuk-e majd a laptopon, on-line bármelyik rádiót is?

Azt hiszem, ezután a szomszédba kell mennünk olcsó netért. És majd nagy, közösségi netezéseket rendezünk. Ha valóban így, a megjelent tervek szerint vezetik be...



 

Néplélek - cigányozás élő adásban

Nagyon megdöbbentem, amikor ma reggel, indulás előtt azt olvastam, hogy az ATV műsorvezetője élő adásban, egy gázolásos baleset miatt "cigány néplélekről" beszélt azt LMP-s Osztolykán Ágnessel. Nem egyszer, nem kétszer csámcsogott ezen a szón, hanem többször is. Mert ha egyszer mond ilyet, talán azt is lehet mondani: a kényes téma miatt szerencsétlenül, rosszul fogalmazott (ami persze nem mentség). De itt következetesen "néplelkezett". Pedig nem kezdő műsorvezető - riporterről van szó, és nem is olyanról, aki a szélsőjobb eszméket propagálná. Az első kérdés bennem az volt: egy épeszű ember hogyan kérdezhet ilyet? A második pedig az: mi lett volna ha a köztévén mondott volna ilyet egy műsorvezető? Hörgött volna minden megmondóember, hogy micsoda rasszizmus. Most meg sunyítás van. Az nagyon riasztó lenne, ha a csatorna nem értené, nem érezné, miért volt vállalhatatlan a kérdés.

Aztán eszembe jutott a beszélgetés meghallgatása és több cikk elolvasása után az is, hogy jobb helyeken aki ilyet tesz, azt felállítják, bocsánatot kérnek, megkövetik a megsértetteket. A normálisabb helyeken maga a műsorvezető áll fel és kér bocsánatot. És a normális helyeken ilyen elő sem fordulna. Szó se róla, fontos kérdésről van szó, mert az, ami ott, a gázolásánál történt, egy súlyos és mély probléma előtörő tünete. Ahogy azt Osztolykán Ágnes is próbálta elmondani, megmagyarázni. Le a kalappal előtte, hogy a kérdés után nem borította föl az asztalt. Embereket így megsérteni, megalázni, ez méltatlan minden sajtóorgánumhoz.

Mintha a műsorvezetőt arról kérdezte volna egy külföldi kolléga: magyarázza már meg: miért lopnak annyit a magyarok?

Igen, kényes, érzékeny témáról van szó. Meg kellene tanulnunk erről beszélni. De úgy, hogy közben ne alázzuk meg a másikat. Előítélet van mind a két oldalon, mindenkinek van tennivalója, hogy a helyzet jobb legyen. A cserdi polgármester, Bogdán László tud erről beszélni. Nem kímél senkit sem, amikor a véleményét mondja. De ő is meghallgatja az ellenvéleményeket, mégha azok sarkosak is. Cserdiben a polgármester úgy épített közösséget, hogy a sokaknak egyszerű, alapvetőnek tűnő dolgokat is megtanította, elmagyarázta, azoknak, akik kevésbé szerencsés környezetben nőttek föl, és  nem tudták azokat. Ez a párbeszéd hiányzik.

Meg az, hogy valaki ezért az otrombaságért bocsánatot kérjen.