A sehol meg nem hirdetett eseményre már nem juthatnak be a külföldi tudósítók helyhiány miatt

Azt, hogy az orosz elnök, Vlagyimir Putyin ismét Budapestre jön, már jó ideje tudni lehetett. Az október 30-i dátumról maga a külügyminiszter beszélt pár hete. Egy ilyen elnöki vizit most, a szíriai török benyomulás miatt még érdekesebb világpolitikai szempontból. Nem is szólva a többi, Magyarországot érintő kérdésről, mint amilyen a paksi bővítés vagy a szennyezett kőalj miatti kompenzáció. Érthető, hogy nagy a sajtóérdeklődés külföldről és belföldről is. Bő egy hete hívtam fel a Miniszterelnökséget, hogy mi tudható a látogatásról. Semmi - jött a válasz. Az utóbbi években akármilyen fontos esemény is volt, a sajtóakkreditációt intéző Miniszterelnökség általában csak előző nap küldte ki az értesítést, hogy akkor lehet jelentkezni, küldeni a bejutáshoz szükséges adatokat. Így nem is nagyon izgultam, hogy valamiről lemaradok. Nem így lett.

A rend kedvéért kedd reggel küldtem egy emailt a Miniszterelnökségre (a nemzetközi sajtóval foglalkozó irodához), majd másfél órával később, miután nem jött válasz, Havasi Bertalan helyettes államtitkárnál is érdeklődtem e-mailben, hogy mikor lesz a sajtótájékoztató, lesz-e akkreditáció. Ezután nem sokkal hívott fel egy kedves hölgy a Miniszterelnökségről, hogy megkapták a levelem, de sajnos már nem tudnak fogadni, mert minden hely betelt. Kérdeztem, hogy hogyan lehetséges, hiszen sehol nem hirdették meg, meghívó nem érkezett, a kormany.gov.hu eseménynaptárjában sem szerepel semmi. Azt a választ kaptam, hogy a magyar és az orosz újságírók csak úgy, maguktól jelentkeztek, és nincs már hely.

Eseménytelen eseménynaptár

A külföldi szerkesztőségeknek dolgozó kollégák közül talán csak a két nemzetközi hírügynökségnek sikerült végül valahogy felkerülnie a sajtólistára, hogy bejussanak. Meghívót ők sem kaptak.

Putyin előző látogatásaira sem volt könnyű akkreditáltatni magunkat. Volt, hogy közölték: vagy a német kolléganőm, vagy én mehetek be az eseményre. Igaz, akkor volt egy sajtószoba, ahol kivetítőn lehetett követni az eseményeket, volt csatlakozási lehetőség, hogy az ember jó minőségben tudjon hangot rögzíteni.

A magyar kormányzat mostohán bánik a külföldi sajtóval: ellenségnek tartja. Nem hajlandó szóba állni velünk, majd  egyoldalúsággal vádol, miközben ők, a kormányzat nem hajlandó interjút adni. Interjú alatt pedig nem egy szóvivőt szeretnénk érteni. Amióta az ARD-nek dolgozom, 2013 óta, Orbán Viktornak egyszer sem volt ideje arra, hogy a tv-nek és a rádiónak egyszerre, interjút adjon. A megkeresésre mindig az volt a válasz, hogy miniszterelnök úr nagyon elfoglalt. Pedig láttuk: még város televíziókra is tud időt szakítani - persze csak ha baráti a közeg.

Az igazán sötét álkeresztény, Kövér László. Eközben Németországban Vincent megy

Kövér László a minap egy lakossági fórumon vaskosan buzizott. Hogy a házelnök nem a modern kor gyermeke, többször is kiderült már avíttas, molyirtó szagú, feudális megnyilatkozásaiból. De hogy jön ahhoz egy közjogi méltóság, egy európai uniós állam házelnöke ahhoz, hogy egy kisebbséget sértegessen? Hogy pedofíliához hasonlítsa, ha egy azonos nemű pár gyermeket szeretne? Mi az, hogy nem egyenrangú valaki azért, mert nő létére nem férfival, hanem nővel bújik ágyba, vagy ha férfi létére férfivel, és nem nővel? Persze, szíve joga nem szeretni valakit, valakiket, de az országgyűlés elnökeként, a kormányzópárt prominenseként akkor sem beszélhet emberek egy csoportja ellen, nem bélyegezheti meg őket, és főleg nem csinálhat viccet belőlük. 2019-ben a fejlett, modern világban alapvetés, hogy nem érhet senkit hátrány vallása, bőrszíne, neme, szexuális irányultsága miatt.

Kövér László.Forrás: Wikipedia  

Kövér Lászlónak fontosak a határon túli magyarok. A szomszédos országban élő magyar kisebbség. Legalábbis szavakban. Nos, mit szólna a házelnök, ha Belgrádban, Bukarestben, Bécsben azt mondaná a kollégája, hogy egy normális kisebbségi nem akarhat egyenragú lenni a többségi társadalom tagjaival, hiszen egy normális kisebbségi tudja, mi a dolgok rendje. Vagy ha azt mondanák, hogy a külhoni magyarok ne akarjanak már anyanyelven tanulni, saját kulturális intézményéket, vagy sajtót. Legyen nekik elég a többségi társadalomé. Ha ilyet mondanának, tennének, akkor gondolom a házelnök rögtön tiltakozna, és jajveszékelne - teljes joggal. Hiszen a kisebbségi sorban élők nem maguktól választották ezt a helyzetet. Így születtek. Ezt dobta a gép. Ugyanígy, a szexuális kisebbségek sem hobbiból, hóbortból, poénból lettek mások.

Szégyen, amit és ahogyan ez a fideszes politikus művelt.  És szégyen az is, hogy senki nem mer neki a párttársai közül szólni, hogy ez így nagyon nincs rendben. Lassan már olyan sajtótermék sincs idehaza, ahol erről beszélni lehetne.

Mellesleg ideje lenne, hogy kormány ne turkáljon állandóan a lábunk között, hogy terhesek vagyunk-e már, meg a hálószobánkban, hogy kivel bújunk össze. Mert rohadtul semmi köze hozzá. Egy dolgot csináljon, ha valóban fontos a kormányzatnak, hogy több gyerek szülessen: támogassa azokat, akik gyereket szeretnének. Tekintet nélkül arra, hogy egyedülálló, házas, vagy sem, és, hogy milyen nemű, vallású a pár. Ez elég keresztényi lenne, már csak azért is, mert mintha a bibliában elég sok szó esne az elfogadásról, a másik szeretetéről, megsegítéséről....

...és amikor a kövéri-sötétséggel párhuzamosan belebotlok valami újba, méginkább elszomorít az itthoni helyzet. Németországban most egy dalon megy a pörgés. Sarah Connor "Vincent" című új számán. Hogy miről szól a dal? Egy kamasz srácról, aki ráébred arra: neki bizony a fiúk jönnek be. És hogy miért született a dal? A Németországban nagy sztárnak számító Sarah Connor azt mondta: egy barátnője mesélte el neki, hogyan mondta el a fia: meleg. Sarah szerint hatalmas erő kell egy tinédzsernek ahhoz, hogy ezzel előrukkoljon. És nekik akar segíteni. Mert hiába elfogadó egy társadalom, a mássággal, a "sorból kilógással" nehéz mit kezdeni, előlépni. Hát még, ha olyan maradi a felfogás, mint Magyarországon. A dalpremier után persze volt némi aggodalom, de például a hesseni közrádió az aggódó szülök felvetéseire is válaszolt, akiknek Vincent nevű gyerekük van. A német kormány (konzervatív, katolikus) egészségügyi minisztere mellesleg meleg. De ez ott másodlagos. Mert nem ágybéli preferenciái miatt, hanem agybéli képességeiért került a posztra, mert egy konzervatív, a nemzetért aggódó kormány számára fontos, hogy a megfelelő ember a megfelelő helyre kerüljön. Ezt idehaza is meg kéne tanulni végre.

A kormány és Brüsszel

Kormányplakát a Bikás parkban, Budapesten

Az ellenzéknek eddig nem nagyon tűnt fel, hogy "Brüsszelben" a tárgyalóasztalnál ott ülnek a magyar kormány képviselői. Hogy minden egyes uniós döntésben részük van. Hogyha a magyar kormány a büsszeli bürokratákat, a brüsszeli döntéseket szapulja, akkor tulajdonképpen önmagát is köpködi. Hiszen a magyar diplomaták, a magyar politikusok, a magyar szakértők mind mind ott vannak Brüsszelben, és mind mind részesei a döntéshozatalnak. A magyar kormány jóváhagyásával, a magyar kormány felhatalmazásával. Amely idehaza, Budapesten mindenfélével megvádolja őket. A saját embereit is. Egyedül a minap, az LMP-s Ungár Péter beszélt arról, hogy bizony a magyarok is kinn vannak, nem a fejünk fölött, nélkülünk születnek a döntések. Meg arra is emlékeztetett a politikus, hogy a 2014-ben a Fidesz is igennel voksolt Junckerre.

Furcsa, hogy az ellenzék ezt nem teszi szóvá. Hogyha ennyire inkompetensek Brüsszelben a magyarok, hogy nem tudnak érvényt szerezni a magyar érdeknek, miért nem hívja haza őket a kormány? Vagy eleve: ha a magyar tárgyalódelegáció kinn rábólint valamire, budapesti jóváhagyással, mert anélkül nem is lehetne megszavazni, nos, akkor azt aztán miért kell itthon pocskondiázni?

A kormánynak az a nagy szerencséje, hogy az átlagembernek a messzi távoli, megfoghatatlan valami az Európai Unió. Így nincs is tisztában a legalapvetőbb működési elvekkel. Hogy például a tagságnak köszönhetően mindenbe beleszólása van a kormánynak.  A legtöbb magyar szerkesztőségben még mindig a külpolrovathoz sorolják az EU-t, hiszen az külföldön van. Pedig nem. Az EU az mi is vagyunk. Ahogy erről már 2016-ban is írtam itt. A többségnek így nincs is meg, hogy mennyire visszás a helyzet, hogy kinn ülnek a magyar kormány képviselői a tárgyalóasztalnál,  akiket aztán az őket kiküldő kormány ócsárol, azt állítja róluk, hogy mindenfélét Magyarországra akarnak kényszeríteni. A nagyobb baj, hogy ezt eddig alig valamelyik ellenzéki képviselő tette szóvá. 

Gyűlöletpropaganda

Nem kellemes érzés, amikor az embernek, a szülővárosában behúznak egyet, miközben a magyar anyját szidják. És tudja, hogy akkor jár a legjobban, ha hazamegy, nem szól senkinek, a vérző orrát valahogy jegeli, hiszen a rendőrségtől nem sok jóra számíthat, legfeljebb további vegzálásra. Az se kellemes érzés, ha az ember a szülővárosában olyan falfirkákat lát, hogy halál a magyarokra, vagy, hogy mint a disznókat levágjuk a magyarokat és horvátokat, Szerbia a szerbeké...Ez persze nem most volt, és nem is Magyarországon, hanem a délszláv háború idején a Vajdaságban. Ahogy szétesett Jugoszlávia, úgy erősödött mindenhol a nacionalizmus. És a gyűlölet minden, mindenki ellen, aki, ami nem szerb.

Milosevic jugoszláv elnökként '99-ben hívei körében. Forrás: http://www.upi.com/topic/Slobodan_Milosevic/

A maradék országban óriási volt a munkanélküliség, a gazdaság alig működött, hiszen a korábbi piacok elvesztek, az embargó miatt külföldre szállítani nem lehetett. Zuhant az életszínvonal, a háborút pedig finanszírozni kellett. Az egészségügy romokban hevert: ha valakit műteni kellett, fertőtlenítőt, fecskendőt, érzéstelenítőt, kötszert kellett vinnie. Meg persze ételt is. Az infláció száguldott. A devizabetéteket az állam egyszerűen elvette. Pontosabban befagyasztotta. Havonta minimális összeget vehettek fel a számlatulajdonosok, de csak dinárban, hivatalos árfolyamon, ami a feketepiacinak a töredéke volt. Hogy az emberek mégse a valós gondokkal foglalkozzanak, Slobodan Milosevic, akkori szerb elnök csúcsra pörgette a nacionalizmust. Mindenki ellenség volt, aki nem Kis-Jugoszlávia, azaz a belgrádi vezetés szája íze szerint cselekedett. Szerbiát áldozatnak állította be, aki ellen az egész világ összeesküdött. Az állami tévé, rádió, az újságok mind-mind a kormánypropagandát szajkózták. Elvétve akadt ellenzéki lap - az embargó miatt hiány volt a papír. Így könnyű volt kordában tartani a kritikus lapokat. Nekik valahogy pont nem jutott alapanyag. A szórakoztatóipar is beszállt: egymást érték a hazafias műnépdalok, előkerültek a régi, nacionalista nóták is. A hadsereg tisztogatásairól a tévé úgy számolt be, hogy a jugoszláv néphadsereg milyen hősiesen harcolt, védte meg a szerbeket. Odahaza mi a magyar adót néztük. Meg a németet, és a CNN-t, hála a kábeltévének. De a tömegekhez ez nem jutott el, az emberek nem beszéltek nyelveket. Akiknek más forrásuk is volt az állami médiumokon kívül, nem igazán értettük, hogy tudnak lelkesen tapsolni Milosevic politikájának, miért fogadják önkívületben tömegek? De akihez csak az államilag ellenőrzött hírek jutottak el, neki az volt a valóság. A kormánypropaganda világossá tette ki a felelős a gondokért, bajokért, kik azok akik a nép, pontosabban a mennyei nép (nebeski narod, merthát ilyenek is elhangzottak, megjelentek ám akkoriban) szenvedéseiért felelősek. Nem szabad elfelejteni: akkor még nem volt internet, közösségi média.És persze a jogász végzettségű Milosevic jó szónok volt, karizmatikus. A szerbség megmentője. Merthogy mindenki csak el akarja tiporni őket.

Hiperinfláció: 500 milliárd dináros bankjegy '93-ból 

És jöttek a menekültek. Szerbek Horvátországból, majd Boszniából (ez már egy másik, hosszú történet a mocskos balkáni háborúkról, ahol mindkét oldalon embertelen gaztetteket hajtottak végre a civil lakosság ellen...). A legtöbbjüket a Vajdaságba telepítették- ez kapóra jött Belgrádnak, hogy a sokszínű, soknyelvű tartomány etnikai összetételén változtasson. A magyarok arról suttogtak, hogy állítólag el fognak minket zavarni otthonról. Merthogy a házakat a szerb menekülteknek fogják adni. Arról is csak suttogva mertek beszélni, hogy sok frissen érkezett szerb úgy tudja: a Vajdaságban élő magyarok 1956-ban, Magyarországról menekültek át, azaz semmi keresnivalójuk már Szerbiában.

A kormányt, a propagandagépezetet nem érdekelték a tények. Bármit bemondtak, ha felülről jött az utasítás. A spindoctorok szorgosan dolgoztak a jólcsengő, a nemzeti érzést erősítő szlogeneken. Máig a fülembe cseng az a rádió- és tévéreklám (ma úgy mondanánk: társadalmi célú hirdetés), hogy "Srbija saginjati nikad nece" - azaz Szerbia sosem fog meghajolni. A hatalommal kritikus népnyelv persze rögtön hozzáköltötte: persze, hogy nem fog, mert már térden csúszik. Tinédzserként az egész politika nem nagyon érdekelt. Azt tudtam, hogy nehezebben és rosszabbul élünk, mint korábban, hogy amit a belgrádi tévé mond, az szinte biztos, hogy nem úgy van, meg, hogy nem feltétlen jó hangosan magyarul beszélni az utcán.

A hatalmon lévők persze jól éltek, nem nélkülöztek. Ahogyan a csókosok sem, a kiválasztott kevesek. Vagyonokat lehetett keresni üzemanyag- vagy cigarettacsempészéssel. Mivel mindenből hiány volt, bármit el lehetett adni. De csak valutáért. Közben persze mindenhonnan ömlött, hogy mindenkit utálni kell, és ha nem állunk a sarkunkra, akkor eltipornak minket. Mindenkinek világos volt, miről mit kell gondolni, mondani. Kritikának, bírálatnak helye nem volt.

Az sem javított sokat a helyzeten, hogy a vajdasági magyarok (és többi kisebbség sem) nem akartak részt venni az öldöklésben. Megszökött. aki tudott. A szülők suttogva beszéltek arról, hogy a magyar kiskatonákat azonnal a frontra küldik golyófogónak.

Sokan voltak, akiknek ez a vérgőzös nacionalizmus, a háború nem tetszett. Nem csak a vajdasági kisebbségeknek, hanem szerbeknek sem, akik átláttak a hazug szólamokon. Aki tudott, elment az országból. Ami nem volt egyszerű, hiszen a jugoszláv útlevéllel akkor szinte sehova sem lehetett vízum nélkül menni. Magyarországra át lehetett jönni.

Ha valaki 1994-ben, amikor átjöttem tanulni, azt mondja, hogy 20 év múlva a milosevici propagandához hasonló gyűlöletkampányokkal találkozom Magyarországon, kinevetem. Akkor az ország előre ment, nem pedig bezárkózott a múltjába. Voltak persze gondok, nehézségek, de a saját zsebek megtömésén kívül más célok is voltak. Jó volt akkor érezni azt egyetemistaként, hogy itt van párbeszéd, lehet vitatkozni, észérvekkel, ha valaki mást gondol, nem kiáltják ki ellenségnek. Jó lenne, ha megint így lenne. 

Látlelet a magyar kormány médiaképéről - Lázár, kormányinfó, német közmédia

Megdöbbentő dolgokat mondott Lázár János kancelláriaminiszter a csütörtöki, 92. kormányinfón. Márami a sajtót, sajtószabadságot illeti. A maratoni tájékoztatón szóba került a német közmédia és a Süddeutsche Zeitung közös tényfeltáró riportja , amely szerint a Parndorfnál megtalált halálkamion katasztrófája megelőzhető lett volna. A fideszes politikus szerint ezzel a tudósítással (is) a német közmédia lejárató kampányt folytat Magyarország ellen. "Fogalmam sincs, kinek a tanácsára, kérésére, remélem nem a német kormány biztatására" - fogalmazott. Majd hozzátette, hogy szerinte eme médiatámadásnak az az oka, hogy Magyarország nem akar menekülteket befogadni. Mint mondta: a német média kőkeményen kampányol az ország ellen. Majd azt is közölte, miről illene végre a német médiának beszámolnia: nevezetesen, hogy Németországban még több menekült lenne, ha nem lenne a kerítés és a jogi határzár.

Lázár János miniszter
Forrás: kormany.hu 

De térjünk vissza az elejére. Az mindent elmond a magyar kormány sajtóról való gondolkodásáról, hogy a német közmédia lejáratókampányt folytat Magyarország ellen. Mondanám, hogy nem saját magából kéne kiindulniuk a kormánytagoknak, kormánypárti politikusoknak. Mert igen, idehaza az állami média, és a bekebelezett és kormánypropagandaszócsővé tett sajtóorgánumok valóban lejáratnak amit és akit felülről kijelölnek. Lázár János azt mondta: fogalma sincs kinek a tanácsára teszi ezt a német média. Merthogy idehaza, ugye, nem lehet önálló gondolata a kormánybefolyás alá tartozó szerkesztőségeknek. Az is riasztó, hogy megrendeli, miről szeretne végre tudósítást látni. Az itthon megszokott kézivezérlés a Lajtától nyugatra nem szokás. Amúgy megjegyzem, több német politikus is elismerte már, a német médiumok is leírták: igen, Nyugaton profitálnak a magyar kerítésből, jogi határzárból. De ez a poszt most nem erről szól.

ARD logó

Talán a kormánynak furcsa lehet, hogy egy szerkesztőség úgy dolgozik, hogy nem a pártszékházból vár utasítást, vagy kész anyagot, szöveget: mit kell megjeleníteni. A sajtó szerepe az, hogy a visszásságokra, hibára, túlkapásokra felhívja a figyelmet. Miért lenne célja egy médiumnak egy egész országot lejáratni? Egyáltalán: maga a gondolat is bizarr, hogy egy szerkesztőség ilyet akarna. Mármint Magyarországon kívül...Ráadásul mindezt valakinek a tanácsára...Csak szólok, hogy a németek nagyon háklisak a sajtószabadságra. Ha valaki meg akarja mondani, merre van előre. Az ott nem működik. És ott van kollegialitás is.

Soros György ezúttal kimaradt a konteó elméletből. Lehet, hogy most majd a külföldi sajtó lép elő a legfőbb gonosszá? 

CEU - profi kommunikáció

Amikor a magyar kormány nekiment a CEU-nak , önkéntelenül is felötlött bennem a magyar tapasztalatok alapján: nem lesz egyszerű tudósítani az egészről, ismerve a hazai egyetemek lassú, nehézkes kommunikációját. Kár volt aggódnom. A CEU-n ugyanis profin csinálják. Ezt is.

A CEU Nádor utcai épülete Budapesten

A törvénytervezet késő este jelent meg az országgyűlés honlapján. Kora reggel már az emailfiókomban volt a CEU közleménye, egy sajtótájékoztató - meghívóval együtt. Nem ehhez vagyunk itthon szokva. Jó, persze, egyértelmű: a CEU nem függ költségvetési pénzektől, mint más magyar egyetemek, a szellemisége pedig végképp nem olyan, hogy behódoljon, vagy semmitmondó közleményekkel takarózzon.

A sajtótájékoztató megszervezése gyors és profi volt. Tolmácsgép kikészítve, akinek kell, beengedés gördülékeny. A rektor és két prorektor pedig a rövid bevezető után válaszolt a kérdésekre. MINDEN kérdésre. Aki ott volt, kérdezhetett. Michael Ignatieff rektor fölkészült volt, nem csak az általa, fél éve vezetett intézetet ismerte, hanem a magyar jogszabályokat is. Így nem lehetett zavarba hozni, mint mondjuk a magyar politikusokat, akiknek sokszor lövésük sincs a dolgokról, de kiállnak, elmondják, amit leírtak nekik, és annyi. Az persze látszott, hogy mi az amit el akar mondani és mit nem. Mégsem volt az embernek hiányérzete. Üdítő volt Magyarországon olyan sajtóeseményen részt venni,ahol fölkészült embereket lehetett kérdezni.

Ignatieff rektor (középen) a pro-rektorokkal sajtótájékoztat

Furcsa volt, de jó is, idehaza látni, ami amúgy normális lenne, hogy az intézményvezető ki mer állni saját igazáért. Ki merte mondani, hogy amit a kormány állít, nem igaz. Nem mismásolt, nem finomkodott, nem próbálta elkenni, mint azt idehaza sokszor tapasztaljuk. Állításait tényekkel is alátámasztotta. Kérdés, hogy az érvek, tények számítanak-e ma Budapesten.

A CEU-s sajtáj előtt pár órával az oktatási államtitkár is tartott egyet. Tőle is lehetett kérdezni, sőt, az angolul feltett kérdésre angolul is válaszolt. Néhány semmitmondó panel vissza-vissza tért, de derekasan állta a sarat. Aztán egyszercsak elfogyott a kérdésekre szánt idő. Politikusoknál előfordul.

A CEU nem csak a sajtóval kommunikál, hanem a diákjaival, munkatársaival. Elsősorban velük. És jó ezt látni. Használják a közösségi médiát, úgy tudnak kommunikálni, hogy a hallgatók is megértsék. A rektor ma például videóüzenetet tett közzé. Amelyben leszögezi: nem csak magukért, hanem a teljes magyar felsőoktatásért küzdenek. A kormány és a Fidesz elképesztő mennyiségű sajtájt képes egy-egy számukra fontos témában tartani. Ahol ugyan lehet kérdezni, de valódi válaszok nincsenek. Csak a leírt frázisokat szokták ismételgetni. Amivel nem jutunk előrébb. De persze ki lehet pipálni, hogy megvolt a sajtáj, kérdésekkel.

Idézet a CEU folyosóján

Milosevic és az ellenzéki sajtó

A milosevici-propagandáról, Jugoszlávia széteséséről itt már korábban írtam. Most, a Népszabadság felfüggesztése miatt megint eszembe jutottak azok a 90-es évek. Milosevic Belgrádból kézivezérelt. Központosított volt minden. De főleg az, hogy mit KELL a dolgokról gondolni, mondani. 

A nemzetközi szankciók miatt szinte mindenből hiány volt. A feketepiacon persze mindent be lehetett szerezni drágán, kemény valutáért. Dübörgött a háborús propaganda rendesen: kormánykritikus hangokat, rendszert, hatalmat bíráló véleményt szinte nem is lehetett hallani. Az akkori vajdasági magyar sajtó rendszerkritikus volt. meg is lett ennek a böjtje. 

Slobodan Milosevic Forrás: rs.n1info.com

Merthogy az embargó miatt a papír, az újságpapír is hiánycikk volt. És valahogy mindig pont az ellenzéki lapoknál fogyott el, vagy jutott nekik nagyon kevés. A kormánypropagandát harsogó termékek gond nélkül megjelentek. És persze így azt is el lehetett mondani, hogy a gaz Nyugat miatt, akik az embargót (persze igazságtalanul) kis-Jugoszláviára mérték, ellehetetlenítik a sajtót. Pedig hát a belgrádi vezetés tényleg, meg nagyon, meg különben is. 

Így a lapok sosem tudhatták, megjelenhetnek-e. Vagy hány példányban, vagy, hogy milyen terjedelemben. Akkoriban nem volt elterjedve az internet internet, így hírportálok se voltak. Emlékszem, apu volt, hogy kölcsönadta a kiolvasott lapokat, máskor neki hoztak újságokat, ha valamelyiket nem tudta megszerezni.