Amikor elbeszélnek, vagyis inkább mellé

Mintha már nem csak az olvasókon/nézőkön/hallgatókon érződne némi letargia, érdektelenség, ha a hírekről van szó. Hanem rajtunk, újságírókon is. Mintha már nem akarnánk kérdezni, visszakérdezni, hanem megelégszünk az éppen odavetett valamivel. Ami egyre ritkábban válasz a valóban feltett kérdésre. Vannak a jól bejáratott, szinte kötelező sablonszövegek, panelek. Mindkét politikai oldalon. Más kérdés, hogy az egyik oldal többet beszél mellé. Nagyobb is a játéktere. Például, ha valamelyik kolléga megkérdezné, hogy mitől fáj a foguk, akkor hosszasan fejtegetni kezdik: mennyire is fontos a szájhigiéné, a rendszeres ellenőrzés, hogy mindenki odafigyeljen a fogmosásra, és csökkentse a fogszuvasodás kockázatát, de az okokat nem mondják el. Süketelnek. Persze azzal takaróznak, hogy ők a fogról beszélnek. Igaz is, csak épp nem a feltett kérdésre kapunk választ. És akkor jó lenne visszakérdezni... Néha az az érzésem, hogy egyetlen céljuk van a megszólalóknak: egy mondatba / szinkronba minél több, az ellenfélt szapuló jelzőt belezsúfolni, és kész is a válasz. Tudom, hogy kiábrándító, ha az ember sokadjára sem a feltett kérdésre kap választ. Az emberben ott van az, hogy minek küzdeni? Sőt, hogy ez fölmerüljön valakiben, még rá is lehet segíteni egy-egy jól irányzott telefonnal.

A célnak az is nagyon megfelel, hogy a honlapra feltöltenek egy videót. Ami rém kényelmes, mert nem kell kimenni sehova, letölthető, használható. Csakhát éppen a kérdezés lehetősége nincs meg. Valaki persze föltesz néhány (előre megbeszélt) kérdést, amelyre jön is a jólfésült válasz. Kommunikációs szempontból zseniális: minden médium a feltett 3-4 kérdésre adott válaszból csemegézhet, mindenki ugyanazt használja, az üzenet így aztán simán átmegy. Nincsenek kellemetlen kérdések sem, azzal sem lehet vádolni senkit, hogy a témában nem szólaltak meg. Kényelmes, gyors, mint a kész kaja, amelyet csak meg kell mikrózni.

Persze nem minden esetben lehet ilyen kényelmesen megúszni, letudni a tájékoztatási kötelezettségeket. De mostanság erre is jó kis ellenszert fejlesztettek ki: a nem mondunk róla semmit. A "nem tartozik a sajtótájékoztató tematikájához" kártyát bármikor elő lehet kapni. És ez idehaza már nem is nagyon számít kínosnak. A külföldi kollégák persze nagy szemeket meresztenek: mi az, hogy nem lehet kérdezni, miért mondják meg a sajtónak, hogy miről kérdezhet? Persze az ő főnökeik nem budapesti szerkesztőségekben ülnek, amelyeket akár föl is hívhatnak, ha valaki sokat kérdezősködik.

Mostanában az agyonhallgatás is divat. Ha kínos eset bukkan fel, semmi, vagy minimális és semmitmondó, lehetőleg témaelterelő pár mondat lehet csupán a válasz. De legtöbbször semmi. És ilyenkor tényleg hamar kifullad a dolog: ha csak kérdések vannak, és válaszok nincsenek, akkor nem igazán lehet érdekfeszítő anyagot/cikket gyártani. Hasonlóról nemrég már itt és itt írtam.

UPDATE: Sunnyogás 2. - sajtájra mégis volt idő

A minap írtam arról, hogy hiába a több hetes szervezés, a kormánypárti politikus sajtósa, arra hivatkozva, hogy a héten háromnapos parlamenti ülés lesz, azt mondta: a képviselő nem tud a német közrádiónak interjút adni. Hogy a három nap miért gátoló tényező, csak sejthető: elfoglalt. Bokros teendői lehetnek. Aztán ma délután fél egy körül jött az e-mail és az sms, hogy a kommunikációs igazgató (mert hogy ilyen funkciója is van) a képviselői irodaházban, kettőtől sajtájt tart. Mondtam is ezt német kollégámnak, akivel jót vigyorogtunk azon, hogy a rettenet elfoglaltság közepette csak jutott idő egy sajtájra, ráadásul nem is a parlamentben, hanem a képviselői irodaházban. Jó lett volna bejelentkezni és elmenni, és kérdezni, de kettőtől nekünk is interjúidőpontunk volt, a város másik részén.

Szóval így egyértelmű lett: nem a halaszthatatlan dolgok miatt nincs ránk idő, hanem nem akar beszélni. Aztán meg majd számon kérik, hogy  elfogultan tudósít a külföldi média. Hogy  csak az egyik oldal szólal meg. De akkor tessenek rendelkezésre állni. Való igaz, a külföldi médiumok munkatársai kérdeznek, olykor a hatalomnak kellemetlent és kínosat is. Erre nem az a hatékony megoldás, hogy agyonhallgatom, és nem mondok semmit. Ennél már a semmitmondó lózungok is kevésbé kínosak, mint az ilyen álindokkal lemondott interjúk.

Sunnyogás, és amikor az embert szemberöhögik, hogy ne is álmodjon interjúról

"Három parlamenti ülésnap lesz, (...) ezért nem fog tudni interjút adni." Ez, a számomra kissé meglepő válasz érkezett egy interjúmegkeresésemre. Több mint két hete kezdtem szervezni egy 10 - 15 perces beszélgetést. Két napot, délelőtti vagy délutáni időpontot is megjelöltem. Német kollégám érkezik a héten, két nagy riportot készítünk. Nos, az ominózus interjúszervezés a szokásos módon, egy sajtóssal indult, telefonon. Udvariasan emailt kért, hogy mikor, hogy, merre, meddig. Megírtam. Visszajelzést ígért. Meg is történt,ám konkrétumok nélkül. Viszont olyasmiket kérdezett, hogy pontosan milyen műsor, mekkora a hallgatottsága a rádiónak...És aztán ma érkezett a fent idézett válasz. Az elején azt írtam, hogy meglepő...de talán nem is annyira az. Eddigi tapasztalatom szerint, ha a kormányoldal nem csupán győzelmi jelentéseit harsoghatja, nem szívesen ad interjút. Tavasszal is volt egy hasonló eset. Akkor tovább tartott az alkudozás. Az aktuális parlamenti képviselő helyett előbb egy másik képviselőt ajánlgattak, majd amikor kiderült, hogy épp nem rá, valamelyik Fidesz szóvivőt akarták a mikrofon elé vetni. De végül az összes fellelhető szóvivő pont rettenetesen elfoglalt volt. Amikor mondtam, hogy másnap, vagy azon a héten bármikor jó lesz,na arra már nem jött válasz.

Kétségtelen, hogy ezúttal valamelyest megindokolta, miért nem tud a képviselő interjút adni. Bár nem tudom értelmezni, hogy a három ülésnap miért zár ki egy interjúadást. Elfoglalt.?De ennyire? Szünet is van, és  parlamenti ülés ide vagy oda, közben is szoktak rövid sajtájt tartani. De ha valóban lenne nyilatkozási szándék, akkor felajánlottak volna egy olyan időpontot, amikor a képviselőnek is jó. És akkor már rajtunk áll, hogy időben ott legyünk. De ez nem történt meg. Marad a sunnyogás. Pont az a fotó jut eszembe, amelyet az Orbán-lány esküvőjéről posztolt Kaminski Fanny (a kormányfő kommunikációs stábjának tagja): munkatársaival a három majmot utánozzák: nem hall, nem beszél, nem lát.

Fotó: Kaminski Fanni /facebook 

A német kollégák meg csodálkoznak. Pár hete volt itt egyikük. Felcsútra mentünk. A polgármestert próbáltam elérni. A titkárnő azt mondta: Mészáros úr a következő héten szabadságon  van, hívjam az alpolgármestert. Hívtam. Mondtam, hogy mit szeretnénk. Mondta, hogy sajnos szabadságon lesz. Visszakérdeztem, hogy ő is? Mondta, hogy igen. Kérdeztem, hogy esetleg utána való héten van-e ideje. Mondta, hogy rém elfoglalt lesz. Mondtam: legfeljebb 20 percről lenne szó. Mondta, hogy nem hiszi, hogy akkor lenne ennyi ideje. Gondoltam, ne barkochbázzunk, hát rákérdeztem: akkor vehetem úgy, hogy NEM is akar interjút adni, ne is számítsunk egy beszélgetésre. Hangosan felröhögött, és azt mondta: igen, pontosan. A német kolléga nem nagyon értette, hogy egy polgármester vagy alpolgármester, egy közszereplő, miért nem hajlandó interjút adni. Mondtam, hogyha kényesebb kérdésekről van szó, sajnos nálunk ez a leggyakoribb reakció, hogy nem mondanak semmit. Hallgatnak. De akkor hogy dolgozunk? - kérdezte. Hát úgy, hogy az ilyen anyagokban elmondjuk, mit is akartunk volna az illetékestől megtudni, megkérdezni, de mivel nem adott interjút, nem tudtuk meg a részleteket, az ő álláspontját.  Szerintem sokkal többet árt az, ha valaki hallgat, nem mond semmit, mintha kiáll, és beszél. Mert úgyis lehet beszélni, hogy semmit sem mond, de legalább azzal nem lehet vádolni, hogy nem szólal meg. Igaz, akkor a kényelmetlen téma terítéken marad. Így, ha nem beszélnek, elmismásolják, sunnyogják, lehet, hogy feledésbe merül.