Nemrég a Kreatív konferenciáján beszélhettem arról PR-osoknak, hogy milyen Budapestről egy külföldi, közszolgálati médiumnak dolgozni. Az előadásra készülve több minden is eszembe jutott, hogy melyek a legnagyobb különbségek. Mert bőven van különbség. Az evidens, hogy a pénzeket, lehetőségeket nem igazán lehet összemérni. Teljesen mást kínál egy alsó hangon is a magyarnál nyolcszor nagyobb piac (amihez még hozzávehetjük az osztrákot, és a svájcit is). Persze tévét, rádiót majdnem mindenhol ugyanolyan, vagy hasonló eszközökkel lehet jól csinálni. De ami nekem nagyon szembetűnik, az nem is a technika, vagy az anyagi lehetőségek közti különbségek. Hanem a hozzáállás. Barokkos túlzásnak tűnhet, de tényleg ég és föld. Közelebbről két német szerkesztőséget ismertem meg, illetve a Bosch-ösztöndíjasként több newsroomba is bejutottam a kollégákkal.
A berlini ösztöndíj alatt is föltűnt, hogy kint kollégák vannak. Idehaza meg beosztottak. Ott együtt dolgozik a szerkesztő és a riporter. Meg lehet, sőt, meg kell beszélni a témát, amelyen dolgozik az ember, pont azért, hogy a lehető legjobb tudósítás szülessen. Szánnak rá időt, hogy ne a végén legyen fejfogás, hogy "nem is erre gondoltam"... De akkor meg miért nem mondta, amikor nem volt még késő? Erre a leggyakoribb válasz: azt hittem tudod. Mintha derogálna megbeszélni a riporterrel, merre induljon el, ha bizonytalan. Nem egyedül a riporter feladata, hogy egy infóból valamit kihozzon. Persze elengedhetetlen az önállóság, az ötletek, de a híradó csapatmunka. Simán van olyan, mindenki tudja, tapasztalta, hogy egy-egy téma valakinek nem fekszik, nem boldogul vele könnyen. Jó ilyenkor átbeszélni a témát, tanácsot kapni, merre érdemes elindulni, melyek lehetnek a súlypontok, mégpedig a szerkesztővel - hiszen ő tudja, milyen adást csinál, neki kell tisztában lennie azzal, hogy mit hoz ki a sztoriból. Ezért kapja a fizetését. És a saját dolgát könnyíti meg vele, hiszen nem a megírt szöveg átvételekor, adás előtt szembesül azzal: valami félrement. De ehhez az is kell, hogy a szerkesztő is készüljön, tisztában legyen a főbb pontokkal, tudjon részleteket. Az elmúlt csaknem másfél évtizedben, amióta újságírok, sokszor láttam azt, hogy fél-negyed infója volt valamiről egy-egy szerkesztőnek, és még csak nem is vette a fáradtságot, hogy utánanézzen pontosan a dolgoknak. Másnap, amikor valakitől bővebben hallott a sztoriról, vont kérdőre, hogy ezt meg ezt miért nem mondtuk el mi is...
Először kicsit meglepődtem, akikor egy egyszerűbb, ujjgyakorlatszerű témában átbeszélték velem, kik legyenek a megszólalók, melyek a téma súlypontjai, hogyan lehet könnyen, a legérthetőbben elmagyarázni a történetet. Kiderült: egyformán gondolkodtunk, de mégis jó volt egy megerősítés. Nem volt bennem az a rossz érzés, hogy nem felejtettem-e valakit, valamit ki? Olyan nem fordult elő, ami idehaza hetente többször is, hogy a szerkesztő egyetlen szakmai segítsége annyi volt: "nem érdekel hogyan, oldd meg!" Rossz hozzáállás... Mert ezzel ugyan meg lehet mutatni, ki hol áll a ranglétrán, de kontraproduktív. Mindenkinek jobb, ha valóban együtt dolgozunk. Az ARD-nél sok segítséget kaptam, hogy mielőbb be tudjak illeszkedni az új csapatba. Először kicsit tartottam tőle, hogyan lesz ez lehetséges úgy, hogy tőlem 255 km-re, a bécsi regionális központban vannak a kollégáim, a főnök. De zökkenőmentes volt. Elmondták, megírták, hogyan dolgoznak, és azt is, hogy miért pont úgy. Könnyebb úgy beilleszkedni, hogy a "mert csak" magyarázat helyett tényleg megérted, mi miért van úgy, miért alakult ki a rendszer. És ez kétirányú út: mert engem is meghallgattak, megkérdeztek, mi a véleményem. És ez nagyon jó, hogy folyamatos visszajelzést kapok. Nem felejtenek el dicsérni sem, törődnek a kollégákkal.
Itthon a nyelvtudás csak akkor lesz hirtelen szempont, ha valamiért külföldet kell hívni: magyarokat ért baleset, vagy egy katasztrófában magyarok is érintettek, netán egy hozzánk érkező külföldi politikussal/íróval/énekessel/hírességgel/stb. kell interjút készíteni. Tőlünk nyugatabbra sokkal nagyobb becsben tartják a nyelvtudást.
Az is más, hogy kinn több idő van az anyag elkészítésére. Sokkal korábban kezdenek szervezni, és mindig van háttér, magyarázat. Elmondják, mi miért van, miért fontos ez a nézőnek. Persze más a feladata egy közszolgálati és más egy kereskedelmi médiumnak. De ennek ellenére: az infotainmentbe is bele kell férnie a magyarázatnak, hogy a néző/hallgató válaszokat kapjon a miértekre.
A konferencián a legnagyobb bólogatás akkor volt, amikor arról beszéltem: tőlünk nyugatra a feltételeket is biztosítják a követelményekhez. Nem csak elvárások vannak.
Először kicsit meglepődtem, akikor egy egyszerűbb, ujjgyakorlatszerű témában átbeszélték velem, kik legyenek a megszólalók, melyek a téma súlypontjai, hogyan lehet könnyen, a legérthetőbben elmagyarázni a történetet. Kiderült: egyformán gondolkodtunk, de mégis jó volt egy megerősítés. Nem volt bennem az a rossz érzés, hogy nem felejtettem-e valakit, valamit ki? Olyan nem fordult elő, ami idehaza hetente többször is, hogy a szerkesztő egyetlen szakmai segítsége annyi volt: "nem érdekel hogyan, oldd meg!" Rossz hozzáállás... Mert ezzel ugyan meg lehet mutatni, ki hol áll a ranglétrán, de kontraproduktív. Mindenkinek jobb, ha valóban együtt dolgozunk. Az ARD-nél sok segítséget kaptam, hogy mielőbb be tudjak illeszkedni az új csapatba. Először kicsit tartottam tőle, hogyan lesz ez lehetséges úgy, hogy tőlem 255 km-re, a bécsi regionális központban vannak a kollégáim, a főnök. De zökkenőmentes volt. Elmondták, megírták, hogyan dolgoznak, és azt is, hogy miért pont úgy. Könnyebb úgy beilleszkedni, hogy a "mert csak" magyarázat helyett tényleg megérted, mi miért van úgy, miért alakult ki a rendszer. És ez kétirányú út: mert engem is meghallgattak, megkérdeztek, mi a véleményem. És ez nagyon jó, hogy folyamatos visszajelzést kapok. Nem felejtenek el dicsérni sem, törődnek a kollégákkal.
Itthon a nyelvtudás csak akkor lesz hirtelen szempont, ha valamiért külföldet kell hívni: magyarokat ért baleset, vagy egy katasztrófában magyarok is érintettek, netán egy hozzánk érkező külföldi politikussal/íróval/énekessel/hírességgel/stb. kell interjút készíteni. Tőlünk nyugatabbra sokkal nagyobb becsben tartják a nyelvtudást.
Az is más, hogy kinn több idő van az anyag elkészítésére. Sokkal korábban kezdenek szervezni, és mindig van háttér, magyarázat. Elmondják, mi miért van, miért fontos ez a nézőnek. Persze más a feladata egy közszolgálati és más egy kereskedelmi médiumnak. De ennek ellenére: az infotainmentbe is bele kell férnie a magyarázatnak, hogy a néző/hallgató válaszokat kapjon a miértekre.
A konferencián a legnagyobb bólogatás akkor volt, amikor arról beszéltem: tőlünk nyugatra a feltételeket is biztosítják a követelményekhez. Nem csak elvárások vannak.
