2015. április 16., csütörtök

Szélsőjobb - a média feladata

A tapolcai időközi választás óta folyik a diskurzus arról, hogy ki tehet a szélsőjobb megerősödéséről. Természetesen vagy szőnyegalásöprés van, vagy a másikra mutogatás. Egyik sem visz viszont előrébb. Arról eddig nem sok szó esett, hogy mi lehet(-ett volna) a média szerepe az egészben. Merthát nekünk, újságíróknak igenis fontos szerepünk lenne.

2009-ben egy újságíró ösztöndíjjal voltam három hónapot Berlinben. Volt egy szemináriumunk, ahol pont a szélsőségesekről való tudósításról beszélt nekünk egy német kolléga.


Az persze világos, hogy a német és a magyar helyzet nem ugyanaz, mások a körülmények, de a módszer, az elv, ahogy a kinti kollégák dolgoznak, idehaza is átvehető.



Forrás:http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Antifa.png
A szélsőjobbnak minden médiaszereplés hasznos, hiszen eljutnak a potenciális szavazókhoz. Akár rossz, akár nem annyira rossz színben tüntetik őket fel, fontos a hírverés nekik. Mindegy hogy mi, csak beszéljenek róluk, minél több fórumon. A német kollégák szerint  ezért csak felkészülten lehet jól tudósítani róluk. Nem szabad tartani, félni tőlük, vagy démonizálni őket.  Nagyon alaposan meg kell ismerni a politikájukat, programjukat, figyelni mit mondanak, mit tesznek. Ezeket számon kell kérni tőlük. Frank Jansen, aki a csoportunknak akkor beszélt, a Tagesspiegel munkatársa - évtizedek óta a szélsőjobbal foglalkozik. Azt mondta, hogy provokatívan kell a szélsőjobbos politikusokkal beszélni. Szembesíteni állításaikkal, és azok cáfolatával. Nem arról kell kérdezni őket, amiről beszélni akarnak, amivel polgáribb arcukat mutatják, hanem a számukra kellemetlen, társadalmilag nem elfogadott nézeteikről.  Ami Németországban is probléma, hogy az NPD (Nationaldemokratische Partei Deutschlands - szélsőjobbos párt) megpróbál polgárinak látszani, olyan dolgokat hangoztatni, amelyeket az emberek hallani akarnak. Lózungokat hangoztatnak, egy meglévő problémára nem valós, csak látszatmegoldást kínálnak.

A kérdésekkel az újságíró feladata az, hogy megmutassa milyen is valójában a párt. Tematizálni kell: az összes politikai erőtől olyanokat kérdezni, amely dolgok a demokratikus értékeken alapulnak és nem cinkos összekacsintáson, amolyan „értitek, ugye, miről beszélek” alapon. Az interjúban el kell vinni arrafele a politikust, amerre a számára már a necces témák vannak. Ehhez azonban tényleg alaposan kell ismerni a szélsőjobbos párt, szervezet érveit, kedvenc szólamait, kampánymondatait, és az adatokat (gazdasági és bűnügyi statisztikákat), amelyekkel "dobálózik." Nem arra kell "rámenni", hogy neonáci, hanem a programra, az ellentmondásokra. Mert azzal lehet rávilágítani az álságos dolgokra, a hazugságokra. 


Az áldozatok bemutatásával is föl lehet hívni a figyelmet a szélsőjobb milyenségére. Németországban a bevándorlókat érik legtöbbször támadások. Ott például bemutatják, hogy mit tettek a szélsőjobbosok a bevándorlóval csak azért, mert bevándorló, mert más a bőrszíne, anyanyelve. Jansen szerint fontos azt is bemutatni, hogy a szélsőjobbos nem csak egy buta náci, hanem, hogy valójában milyen a szociális háttere, hogyan él.  Nem szabad csak klisékkel bemutatni a szélsőjobbot: nem mindenki jár bakancsban, borotvált fejjel. Gyakran nagyon is polgári külső rejt neonácit.


A szélsőjobb szeret az áldozat szerepében tetszelegni: hogy a többi párt megpróbálja démonizálni, hogy olyanokat mondanak rájuk, ami nem is igaz, a szélsőjobb szerint nem szabad elmondaniuk az "igazságot", mert azonnal rasszistának bélyegzik őket. Az NPD a kisember és német nép védelmezőjeként lép fel és kisajátítja a nagy tabudöntögető szerepét, hogy csak ők mernek olyan problémákat elővenni, amelyekről a többi párt mélyen hallgat.Ahogy idehaza is. Ezekre nehéz, vagyis inkább nem lehet felkészülés nélkül jól reagálni. Jansen azt tanácsolja, hogy nem szabad engedni, hogy a szélsőjobbos párt áldozatként jelenjen meg, hogy mindenki ellenük tör és le akarják járatni. Minden esetben konkrétumokra kell rákérdezni, ha valamit állítanak, akkor ki kell követelni, hogy mutassák be a bizonyítékot. Nem szabad a hallomásra alapozott féligazságokat annyiban hagyni. 


Ami 2009-ben aktuális volt idehaza, most méginkább az. És mivel a politikusok önmagukkal meg a másik ócsárolásával vannak elfoglalva, az újságírók és a civilek tehetnek sokat.