Ez az egész megszállási emlékmű körüli mizéria nagyon úgy néz ki, hogy az púp a kormány hátán. Legalábbis a jelek, szerintem, mindenképp erre mutatnak. Máskülönben miért az éj leple alatt, titokban szállították a Szabadság térre a még hiányzó darabokat? Ha ez egy vállalható, konszenzuson alapuló alkotás, akkor arra sajtót szerveznek, még, ha nem is magáról a felavatási ünnepségről van szó. Hiszen fontos esemény az, hogy a helyükre kerülnek egy emlékmű elemei. Ez egy olyan dolog, amelyen a politikusok villogni, meg nyilatkozni, meg fotózkodni szeretnek. Mármint, ha vállalható dologról van szó. Mert a mostani hozzáállásból ítélve a kiötlőknek sem igazán vállalható dolog.
Különben miért hagytak ki egy ilyen zaftos PR-lehetőséget, ahol pózolni lehet a kamerák, fotósok, újságírók előtt például a nehéz elemek beemelésénél segédkezve, akár mondjuk az emelő karjaival babrálni, vagy leemelni a rögzítőköteleket, miegymás. Mindezt annak fényében, hogy hamarosan még nagyob csinnadratta lesz, amikor átadják. Ahol majd lehet szalagot vágni és egymás hátát lapogatni a jól végzett munka örömére. Pár hónap, és itt az önkormányzati választás, egy ilyen elem-helyrerakást normál esetben senki ki nem hagyna, a kerületi vezetés biztos ott topogott volna talpig elegánsba öltözve, ha a dologból pozitívan jöhetnek ki. A Várkertbazárt is hogy átadták, pedig még csak kész sem volt. Igaz, majd az önkormányzati választás előtt megint átadják. Vagy, emlékszem, amikor a Mátyás templom harangjait vitték felújítani, majd hozták vissza, olyan médiaeseményt rittyentettek belőle, hogy csak nu! Nem csak az egyház, de a kerület prominensei is ott feszítettek. Bizony, megújult a Mátyás templom hangja, akkor azon ott kell lenni, szép, nemes esemény. És aztán a helyére emelés után jöhetett volna az igazán nagy truváj, az emlékmű felavatása, beszédekkel, dísz- és VIP-vendégekkel. Újabb remek lehetőség a politikusoknak arra, hogy megmutatkozzanak a választóik előtt.
Budapest és az ország ma arra ébredt, hogy Gábriel meg a sas landolt a Szabadság téren. Éjjel. Suttyomban, sunyin. Ha ennyire kínos, talán hagyni kellett volna az egészet, nem pedig erőltetni. Ha az emlékmű oly kedves a hatalomnak, miért nem lett sajtóesemény belőle? Az atlatszo.hu volt az egyetlen, aki kamerával ott volt és megörökítette a nagy eseményt. Még, ha valamiért csak éjjel lehetett volna az egészet intézni, akkor is a tévék, fotósok, tudósítók kimentek volna. A hétvégén, éjjel is dolgozó politikusok meg feszíthettek volna védősisakban a kamerák és vakuk kereszttüzében. Ehhez képest kordonerdőt vontak a térre, erős rendőri biztosítás mellett emelték a helyére az emlékmű hiányzó darabjait. Az, hogy senkinek sem szóltak, azt jelenti: a lehető legkisebb nyilvánosságot akarják. De mégis hogy? A tér szélén ott meredezik egy több méter magas társadalmi feszültség... Mi lesz a szoborral, ha elbontják a kordonokat? Ha elbontják.... Az agyonhallgatás most nem működhet.
Azon már csak keserűen mosolyogtam, hogy amikor megpróbáltam a sajtósoktól megtudni, mikor várható az emlékmű átadása, annyit tudtak mondani: nem tudják, nincs információjuk. Úgy nekiindulni egy ekkora, és ilyen megosztó projektnek, hogy nincs kész kommunikációs stratégia, az érthetetlen. Az agyonhallgatást nem nevezhető stratégiának. És rém szánalmas is, arról nem is beszélve, hogy hiteltelenné és nevetségessé teszi az egészet. Mi várható azok után, hogy még egy emlékmű felavatásáról sem tud senki semmit - legalábbis hivatalosan? Május végén sem tudott senki semmit, ahogy azt meg is írtam.
Ha már belevágtak az egészbe, és így, "csakazért-is-az-lesz-amit-mondok"-módon vágtak bele, és már az elején kiderült, hogy nem lesz felhőtlen a fogadtatás, nos, akkor legalább próbálnák meg a lehető legjobbat kihozni az egészből. Az pedig az, hogy valaki kiáll, és elmondja mit, miért, ki, mennyiért, hogyan csinált és válaszol is a sajtó kérdéseire. A kínos kérdésekre is. Sunnyogással nem lehet dolgokat valóban megoldani. Amikor megszületett erről a döntés, ezzel tisztában kellett lenniük.
 |
| Az emlékmű május 27-i állapotában |
Különben miért hagytak ki egy ilyen zaftos PR-lehetőséget, ahol pózolni lehet a kamerák, fotósok, újságírók előtt például a nehéz elemek beemelésénél segédkezve, akár mondjuk az emelő karjaival babrálni, vagy leemelni a rögzítőköteleket, miegymás. Mindezt annak fényében, hogy hamarosan még nagyob csinnadratta lesz, amikor átadják. Ahol majd lehet szalagot vágni és egymás hátát lapogatni a jól végzett munka örömére. Pár hónap, és itt az önkormányzati választás, egy ilyen elem-helyrerakást normál esetben senki ki nem hagyna, a kerületi vezetés biztos ott topogott volna talpig elegánsba öltözve, ha a dologból pozitívan jöhetnek ki. A Várkertbazárt is hogy átadták, pedig még csak kész sem volt. Igaz, majd az önkormányzati választás előtt megint átadják. Vagy, emlékszem, amikor a Mátyás templom harangjait vitték felújítani, majd hozták vissza, olyan médiaeseményt rittyentettek belőle, hogy csak nu! Nem csak az egyház, de a kerület prominensei is ott feszítettek. Bizony, megújult a Mátyás templom hangja, akkor azon ott kell lenni, szép, nemes esemény. És aztán a helyére emelés után jöhetett volna az igazán nagy truváj, az emlékmű felavatása, beszédekkel, dísz- és VIP-vendégekkel. Újabb remek lehetőség a politikusoknak arra, hogy megmutatkozzanak a választóik előtt.
Budapest és az ország ma arra ébredt, hogy Gábriel meg a sas landolt a Szabadság téren. Éjjel. Suttyomban, sunyin. Ha ennyire kínos, talán hagyni kellett volna az egészet, nem pedig erőltetni. Ha az emlékmű oly kedves a hatalomnak, miért nem lett sajtóesemény belőle? Az atlatszo.hu volt az egyetlen, aki kamerával ott volt és megörökítette a nagy eseményt. Még, ha valamiért csak éjjel lehetett volna az egészet intézni, akkor is a tévék, fotósok, tudósítók kimentek volna. A hétvégén, éjjel is dolgozó politikusok meg feszíthettek volna védősisakban a kamerák és vakuk kereszttüzében. Ehhez képest kordonerdőt vontak a térre, erős rendőri biztosítás mellett emelték a helyére az emlékmű hiányzó darabjait. Az, hogy senkinek sem szóltak, azt jelenti: a lehető legkisebb nyilvánosságot akarják. De mégis hogy? A tér szélén ott meredezik egy több méter magas társadalmi feszültség... Mi lesz a szoborral, ha elbontják a kordonokat? Ha elbontják.... Az agyonhallgatás most nem működhet.
Azon már csak keserűen mosolyogtam, hogy amikor megpróbáltam a sajtósoktól megtudni, mikor várható az emlékmű átadása, annyit tudtak mondani: nem tudják, nincs információjuk. Úgy nekiindulni egy ekkora, és ilyen megosztó projektnek, hogy nincs kész kommunikációs stratégia, az érthetetlen. Az agyonhallgatást nem nevezhető stratégiának. És rém szánalmas is, arról nem is beszélve, hogy hiteltelenné és nevetségessé teszi az egészet. Mi várható azok után, hogy még egy emlékmű felavatásáról sem tud senki semmit - legalábbis hivatalosan? Május végén sem tudott senki semmit, ahogy azt meg is írtam.
Ha már belevágtak az egészbe, és így, "csakazért-is-az-lesz-amit-mondok"-módon vágtak bele, és már az elején kiderült, hogy nem lesz felhőtlen a fogadtatás, nos, akkor legalább próbálnák meg a lehető legjobbat kihozni az egészből. Az pedig az, hogy valaki kiáll, és elmondja mit, miért, ki, mennyiért, hogyan csinált és válaszol is a sajtó kérdéseire. A kínos kérdésekre is. Sunnyogással nem lehet dolgokat valóban megoldani. Amikor megszületett erről a döntés, ezzel tisztában kellett lenniük.
