Sajtáj rántotthússzagban - I need your Love

A Benczúr hotel már látom, hogy nem lesz a kedvenc sajtóeseményes helyem. Az első alkalommal sem volt felhőtlen a találkozás, igaz, akkor végül megoldódott a dolog. Erről itt írtam. Most nemzetközi sajtáj volt meghirdetve, egy könyvbemutató. Külföldi médiumoknak dolgozó kollégák, és követségek munkatársai voltak meghívva. Ehhez képest a hotelba lépve mellbevágó volt az agyonhasznált olajszag. Az aulát, és a termet is belengte az olcsó rántotthússzag. Visszataszító volt és kellemetlen. Nem szívesen megyek be olyan helyre, ahonnan, ha kijövök, olajra szaglok. Igen, tudom, rém finnyás vagyok.

Forrás:
 http://commons.wikimedia.org
Eikus89 

A sajtótájékoztatón üde színfolt volt, amikor a résztvevők épp a könyvről beszéltek (angolul), a háttérben pedig megszólalt egy kis aláfestő zene: Calvin Harris feat. Ellie Goulding: I need your loveI...Mit is mondjak...Bizarr volt eléggé. Rántotthússzagban ülni, a magyar maffiaállamról angolul beszélő szerzőket hallgatni, közben egy top 10-es dal szól diszkréten a hangszórókból. Aztán valaki észrevehette, és szólt. Minden esetre a sajtáj végéig több dal nem volt már. Mögöttem pont az orosz követség két munkatársa ült, a dalra is összesúgtak, meg amikor posztszovjeteztek, akkor kissé felhorkantak.

Nem is emlékszem, voltam-e olyan helyen sajtótájékoztatón, ahol ennyire kellemetlen szag lett volna. Nagyon nem szerencsés így mellbe vágni az embert valami penetráns szaggal. OK, ha a szeméttelepen, vagy festékgyárba szól a meghívó, akkor ott sejteni lehet, hogy nem kölnivíz lengi majd körül az embert. Remélem legközelebb erre is figyel majd valaki. Mondjuk eleve ciki, ha egy hotelba belép az ember, és ott egy csúcsra járatott fritőzszag fogadja.

Malőr

Nemrég egy szép, zöld lapot hozott a posta. Ebben arra kértek, hogy legyek már oly kedves megosztani tévézési szokásaimat a Nielsennel. A napokban a munkatársaik meglátogatnak. Oké, gondoltam én, legyen. Amúgy is érdekel, hogyan működik ez. Egy hétig se híre se hamva nem volt a kérdezőbiztosnak. Így hát betelefonáltam, mi van. Egy udvarias fiatalember azt mondta, hogy a kolléganői, ha megadom a számot, egyeztetnek velem egy időpontot. A pontos címem is azért még egyszer felírta. Majd jött a telefon, időpontegyeztetés mára.

Két mosolygós fiatal nő állított be. Még egy doboz teát is hoztak. Elkezdődött az adatfelvétel, meg kérdőívkitöltés, amely aztán hamvában holt. Mivel mellesleg megkérdezték, hogy ugye sem én, sem a háztartásban élők nem dolgozbak tv-nél, médiumnál, pr - vagy marketingcégnél. Mondtam, hogy de. Egyperces lefagyás, majd mondták, hogy akkor sajna, ennyi volt, a kutatásban olyanok nem vehetnek részt, akik az említett helyeken dolgoznak. Az egyik lány kicsit be is gurult, hogy, ha már betelefonáltam, akkor ott ezt az apróságot miért nem kérdezték meg... Mondjuk ők sem kérdezték, amikor időpontot egyeztettünk. És ez hiba.

Ha van egy ilyen kitétel, hogy kiket nem mérhetnek, akkor mindenkitől meg kell kérdezni ezt, még akkor is, ha viszonylag kicsi az esélye, hogy a több millió emberből pont ilyenbe futnak bele. Én jót mosolyogtam az egészen, a kérdezőbiztosok már nem voltak ilyen jókedvűek. Mert azért egy profitól az ember nem számít ilyen malőrre, vagy mellényúlásra.  Kár...pedig érdekelt volna a kérdőív...Nagyon szép kis kártyákat tartalmazó füzetük is volt!

A gaz (külföldi) sajtó!

Mintha divat lenne nálunk ekézni a külföldi tudósítókat. Hogy hamis képet rajzolnak az országról, elfogultak, miegymás. Az persze nem jut senkinek az eszébe, hogy az itt élő, dolgozó, innen tudósító kollégák miért látják így az országot. Nem kitalált dolgokat írnak meg, hanem azt, amit ők tapasztalnak. Nekik így jön le Magyarország,így élik meg azt, amit mi kicsit másként.Nekik máshol vannak a hangsúlyok. És másként is lehet elmondani a dolgokat egy olyan közönségnek, akinek a nagy része annyit tud, hogy Magyarország valahol Kelet - Európában van. A nyugatról jött tudósítók nyugaton, nyugati normákkal szocializálódtak. Ahhoz tudnak viszonyítani, az ő élményeikhez képest tudják meghatározni, elmondani mi van nálunk. A tendenciákból, a folyamatokból pedig leszűrni, hova vezethetnek, vezethetnek azok. Nyugat-európai szemmel néznek minket, és talán azon csodálkoznak, hogy az eddigi világos nyugati beállítottság, mintha változna.

A külföldi tudósítók ekézése nem újkeletű nekem. Milosević ki is tiltatta az országból őket egy időre. Még Magyar Rádió tudósítójának is szóltak: jobb ha megy. A hazai, ellenzéki sajtót pedig szinte teljesen elhallgattatta. Mindenhonnan az ömlött, hogy szegény kicsi szerbek...meg a gaz nyugat, akik ártatlanul bántják őt és az országot (erről már szó volt ebben a bejegyzésben. Kényelmes megoldás bűnbaknak kikiáltani a sajtót: van min csámcsogni, elvonja a figyelmet a nagyobb gondokról, és a kevésbé tájékozott tömegeknek magyarázattal is szolgál a bajok "valódi" okairól.

Nemrég a volt szomszédasszonyunkkal találkoztam, aki arról panaszkodott, hogy a német média mennyi hazugsággal van tele az országról. Hogy nem az igazat írják meg, felnagyítják, eltúlozzák a dolgokat, a fontos eseményeket meg elhallgatják - mondta ő. De kinek mi a fontos? Ami idehaza lényeges, Berlinből, Londonból, Párizsból, vagy Washingtonból nézve marginális, lényegtelen. Ami őket érdekli az az, hogy Magyarország mitől más, mint a többi ország, vagy milyen új folyamatok, jelenségek mennek végbe, mit hoznak az új intézkedések, mi ez a hirtelen nagy változás, miért vannak a változások. És arról tudósítanak, ami eddig nem volt jellemző az országra, az új dolgokról, ahogyan ők, a tudósítók látják. És kérdeznek. Vagyis legtöbbször csak kérdeznének, ha lenne kitől. Nem, nem szóvivőktől akarnak, hanem attól, aki az adott területért felel. Hiszen ő a legkompetensebb benne. 

És nincsenek könnyű helyzetben. Magyartudás nélkül rendkívül nehéz boldogulni. Meg is lepődtem, milyen jól beszél, és mennyire jól ért a legtöbb külföldi kolléga a mi nehéz anyanyelvünkön. És képben is vannak, követik az eseményeket. Egy ember nem tud mindenhol persze ott lenni, így a magyar sajtóból kell tájékozódniuk - ehhez pedig érteni kell a nyelvet. Mert hiába beszélnek angolul, a hivatalokban hamar fennakadnak a sajtósokon, nem jutnak tovább. Kincset ér az a beszélgetőpartner, aki idegen nyelven is képes interjút adni. Hát még az, ha erre hajlandó is. 

Hogy az országról festett kép nem mindenki szája ízének felel meg? Lehet...de nem biztos, hogy a tükörben van a hiba, ha túl kövérnek látom magam benne. Arról nem is beszélve, hogy vezető, valóban fajsúlyos politikusokhoz nehéz eljutni. Egy nemzetközi sajtószóvivő nem ugyanaz, mint a gazdasági miniszter, vagy a fejlesztési miniszter, vagy maga a miniszterelnök. A Magyarországon dolgozó külföldi tudósítók szövetségének, a HIPA-nak év eleje óta vagyok tagja. Érdekes és értékes találkozókat szerveznek. És épp a minap panaszkodtak arra, hogy az elmúlt három és fél (!) évben, a rengeteg megkeresés ellenére sem méltóztattak az említett miniszterek eljönni egy beszélgetésre. Legtöbbször válasz sem jött. Én is többször tapasztaltam, hogyha a kormányzat számára kényelmetlenebb témában kerestem volna interjúalanyt, valahogy az illetékes sosem ért rá, a szóvivője sem, vagy azóta is visszahívnak. Így aztán mindenki kénytelen abból főzni, amije van.