A gaz (külföldi) sajtó!

Mintha divat lenne nálunk ekézni a külföldi tudósítókat. Hogy hamis képet rajzolnak az országról, elfogultak, miegymás. Az persze nem jut senkinek az eszébe, hogy az itt élő, dolgozó, innen tudósító kollégák miért látják így az országot. Nem kitalált dolgokat írnak meg, hanem azt, amit ők tapasztalnak. Nekik így jön le Magyarország,így élik meg azt, amit mi kicsit másként.Nekik máshol vannak a hangsúlyok. És másként is lehet elmondani a dolgokat egy olyan közönségnek, akinek a nagy része annyit tud, hogy Magyarország valahol Kelet - Európában van. A nyugatról jött tudósítók nyugaton, nyugati normákkal szocializálódtak. Ahhoz tudnak viszonyítani, az ő élményeikhez képest tudják meghatározni, elmondani mi van nálunk. A tendenciákból, a folyamatokból pedig leszűrni, hova vezethetnek, vezethetnek azok. Nyugat-európai szemmel néznek minket, és talán azon csodálkoznak, hogy az eddigi világos nyugati beállítottság, mintha változna.

A külföldi tudósítók ekézése nem újkeletű nekem. Milosević ki is tiltatta az országból őket egy időre. Még Magyar Rádió tudósítójának is szóltak: jobb ha megy. A hazai, ellenzéki sajtót pedig szinte teljesen elhallgattatta. Mindenhonnan az ömlött, hogy szegény kicsi szerbek...meg a gaz nyugat, akik ártatlanul bántják őt és az országot (erről már szó volt ebben a bejegyzésben. Kényelmes megoldás bűnbaknak kikiáltani a sajtót: van min csámcsogni, elvonja a figyelmet a nagyobb gondokról, és a kevésbé tájékozott tömegeknek magyarázattal is szolgál a bajok "valódi" okairól.

Nemrég a volt szomszédasszonyunkkal találkoztam, aki arról panaszkodott, hogy a német média mennyi hazugsággal van tele az országról. Hogy nem az igazat írják meg, felnagyítják, eltúlozzák a dolgokat, a fontos eseményeket meg elhallgatják - mondta ő. De kinek mi a fontos? Ami idehaza lényeges, Berlinből, Londonból, Párizsból, vagy Washingtonból nézve marginális, lényegtelen. Ami őket érdekli az az, hogy Magyarország mitől más, mint a többi ország, vagy milyen új folyamatok, jelenségek mennek végbe, mit hoznak az új intézkedések, mi ez a hirtelen nagy változás, miért vannak a változások. És arról tudósítanak, ami eddig nem volt jellemző az országra, az új dolgokról, ahogyan ők, a tudósítók látják. És kérdeznek. Vagyis legtöbbször csak kérdeznének, ha lenne kitől. Nem, nem szóvivőktől akarnak, hanem attól, aki az adott területért felel. Hiszen ő a legkompetensebb benne. 

És nincsenek könnyű helyzetben. Magyartudás nélkül rendkívül nehéz boldogulni. Meg is lepődtem, milyen jól beszél, és mennyire jól ért a legtöbb külföldi kolléga a mi nehéz anyanyelvünkön. És képben is vannak, követik az eseményeket. Egy ember nem tud mindenhol persze ott lenni, így a magyar sajtóból kell tájékozódniuk - ehhez pedig érteni kell a nyelvet. Mert hiába beszélnek angolul, a hivatalokban hamar fennakadnak a sajtósokon, nem jutnak tovább. Kincset ér az a beszélgetőpartner, aki idegen nyelven is képes interjút adni. Hát még az, ha erre hajlandó is. 

Hogy az országról festett kép nem mindenki szája ízének felel meg? Lehet...de nem biztos, hogy a tükörben van a hiba, ha túl kövérnek látom magam benne. Arról nem is beszélve, hogy vezető, valóban fajsúlyos politikusokhoz nehéz eljutni. Egy nemzetközi sajtószóvivő nem ugyanaz, mint a gazdasági miniszter, vagy a fejlesztési miniszter, vagy maga a miniszterelnök. A Magyarországon dolgozó külföldi tudósítók szövetségének, a HIPA-nak év eleje óta vagyok tagja. Érdekes és értékes találkozókat szerveznek. És épp a minap panaszkodtak arra, hogy az elmúlt három és fél (!) évben, a rengeteg megkeresés ellenére sem méltóztattak az említett miniszterek eljönni egy beszélgetésre. Legtöbbször válasz sem jött. Én is többször tapasztaltam, hogyha a kormányzat számára kényelmetlenebb témában kerestem volna interjúalanyt, valahogy az illetékes sosem ért rá, a szóvivője sem, vagy azóta is visszahívnak. Így aztán mindenki kénytelen abból főzni, amije van.