Elismerem, hogy nem mindig könnyű a sajtóval. És azt is, hogy vannak olyan helyek, ahol nagyobb mennyiségű újságírót nagyon nehéz kezelni, elhelyezni. Ugyanakkor vannak olyan alkalmak, amikor elkerülhetetlen az óriási médiaérdeklődés, amikor tényleg egymást tapossuk, hogy ott legyünk, mert ott KELL lenni. Ilyenkor nem lehet egy flegma vállrándítással elintézni, hogy nem regisztráltak, nincs már hely, ez a tv/rádió/lap/portál "nem játszik".
Mert hogy ma ez történt a roma gyilkosságok ítélethirdetésén. A Budapest Környéki Törvényszék előtt kora reggeltől óriási volt a tömeg: újságírók, hozzátartozók, aktivisták. És nulla szervezettség. Azt lehetett tudni, hogy sokan eljönnek, regisztrációs kötelezettség is volt. És azon felül is rengeteg jelzés érkezett a sajtóshoz: be szeretnénk jutni. Tanácstalan külföldi kollégák is nagy szemmel néztek, hogy milyen regisztráció, honnan tudják? Én is azt a választ kaptam a múlt héten, hogy hely ugyan nincs már, de azért menjek oda, hátha ki lehet valamit találni. A sajtós először két ajtó közé parancsolta a listán nem szereplőket. Majd beljebb lehetett jutni. Az véletlen derült ki, hogy fel lehet menni a 107-es terembe, ahol követni lehet az ítélethozatalt. De ezt miért nem ajánlották föl az elején, hiszen rádiósként nekem elég a hang. A legfurább az volt, hogy egy megyei tévé is be akart volna jutni, a biztonsági őr kérdezte a sajtóst, hogy mi legyen, nincs a listán, amire fejrázás volt a válasz, és egy lekezelő: "az kizárt, hogy bemenjen, nem szerepel a listán, tehát nem játszik." Az látszott, hogy fogalma sincs, mit csináljon az újságírókkal. Persze, ezen nem ma reggel kellett volna töprengeni, ha még a múlt héten gondolkodni arról, hol, hogyan lehet a leggördülékenyebben megoldani az egészet.
Persze, világos, a teremnek megvan a befogadóképessége, még ha össze is szorulunk, egy idő után képtelenség több embert bepréselni. Minket, akkreditáció nélkülieket, az emeletre küldtek, hogy majd ott lehet követni az ítélethozatalt. Botor módon egy felkészített sajtószobára számítottam. Egy tárgyaló terem volt, egy tv-vel. Amelybe nem lehetett bemenni. Egy döntésképtelen, és felhatalmazás nélkül pislogni sem merő biztonsági állt az ajtóban. Fél órán át hajtogatta, hogy majd mindjárt bemehetünk, pár perc, a főnökétől vár utasítást. Közben a tv-t sem lehetett bekapcsolni, hiába kértük, hogy megnézzük, működik-e. A válasz az volt, hogy még nem lehet bekapcsolni, majd ha engedélyezik, de működik, mert már kipróbálták. A sor egyre csak nőtt, már 9 óra volt, és nem mehettünk be. Közben a kiszorult, ideges, dühös rokonokat, aktivistákat is fölküldték az emeletre. Akik nem értették miért nem lehet bemenni, miért nem mehetnek a tárgyalóterembe. Volt némi kiabálás. Végül bemehettünk. Mondanom sem kell, hogy sehol egy központi hang, vagy rendes hangszóró. Csak ami a tv-ből kijön, mellette a terem minden zaja: köhögés, beszélgetés, székhúzgálás, illetve az amerikai nagykövetségről ékezett diplomatának szimultán fordító nő hangja. Emellett nulla levegő. Egy klíma elvileg működött benn, pont rám fújt, talán ezért bírtam ki benn. Azt hiszem, a tárgyalóteremben sokkal szörnyűbb volt: annak a tetejét sütötte a nap, és semmi klíma nincs benne, emlékeim szerint. Azon alaposan meglepődtem, amikor a terembe, ahol ültünk, bejött néhány kopasz, fekete pólós, nagy(obb) darab ember. Nem maradtak sokáig... de balhé sem volt, szerencsére.
Nem tudom, hogy a bíróság miért nem készült fel a rohamra jobban. Nem ez volt az első eset, hogy sok újságíró és sok néző jött. A per kezdetén is a csillárról csüngtek az emberek. Addig jó, hogy van két terem a nézőknek, sajtónak, de az egyiket csak az újságíróknak kellett volna megnyitni, ahol van központi hang, ahol a hírügynökség és a portálok munkatársai talán asztalt is találnak, meg konnektort. Ekkora tömeget kezelni kell. A szóvivő lehet, hogy lenn helyt állt,de hogy egyetlen munkatársa sem jött föl, az is biztos. Egy jó dolog volt: az elején hoztak poharakat és hideg ásványvizeket.
 |
| Ítélethirdetés - MTI fotó: Szigetváry Zsolt |
Mert hogy ma ez történt a roma gyilkosságok ítélethirdetésén. A Budapest Környéki Törvényszék előtt kora reggeltől óriási volt a tömeg: újságírók, hozzátartozók, aktivisták. És nulla szervezettség. Azt lehetett tudni, hogy sokan eljönnek, regisztrációs kötelezettség is volt. És azon felül is rengeteg jelzés érkezett a sajtóshoz: be szeretnénk jutni. Tanácstalan külföldi kollégák is nagy szemmel néztek, hogy milyen regisztráció, honnan tudják? Én is azt a választ kaptam a múlt héten, hogy hely ugyan nincs már, de azért menjek oda, hátha ki lehet valamit találni. A sajtós először két ajtó közé parancsolta a listán nem szereplőket. Majd beljebb lehetett jutni. Az véletlen derült ki, hogy fel lehet menni a 107-es terembe, ahol követni lehet az ítélethozatalt. De ezt miért nem ajánlották föl az elején, hiszen rádiósként nekem elég a hang. A legfurább az volt, hogy egy megyei tévé is be akart volna jutni, a biztonsági őr kérdezte a sajtóst, hogy mi legyen, nincs a listán, amire fejrázás volt a válasz, és egy lekezelő: "az kizárt, hogy bemenjen, nem szerepel a listán, tehát nem játszik." Az látszott, hogy fogalma sincs, mit csináljon az újságírókkal. Persze, ezen nem ma reggel kellett volna töprengeni, ha még a múlt héten gondolkodni arról, hol, hogyan lehet a leggördülékenyebben megoldani az egészet.
Persze, világos, a teremnek megvan a befogadóképessége, még ha össze is szorulunk, egy idő után képtelenség több embert bepréselni. Minket, akkreditáció nélkülieket, az emeletre küldtek, hogy majd ott lehet követni az ítélethozatalt. Botor módon egy felkészített sajtószobára számítottam. Egy tárgyaló terem volt, egy tv-vel. Amelybe nem lehetett bemenni. Egy döntésképtelen, és felhatalmazás nélkül pislogni sem merő biztonsági állt az ajtóban. Fél órán át hajtogatta, hogy majd mindjárt bemehetünk, pár perc, a főnökétől vár utasítást. Közben a tv-t sem lehetett bekapcsolni, hiába kértük, hogy megnézzük, működik-e. A válasz az volt, hogy még nem lehet bekapcsolni, majd ha engedélyezik, de működik, mert már kipróbálták. A sor egyre csak nőtt, már 9 óra volt, és nem mehettünk be. Közben a kiszorult, ideges, dühös rokonokat, aktivistákat is fölküldték az emeletre. Akik nem értették miért nem lehet bemenni, miért nem mehetnek a tárgyalóterembe. Volt némi kiabálás. Végül bemehettünk. Mondanom sem kell, hogy sehol egy központi hang, vagy rendes hangszóró. Csak ami a tv-ből kijön, mellette a terem minden zaja: köhögés, beszélgetés, székhúzgálás, illetve az amerikai nagykövetségről ékezett diplomatának szimultán fordító nő hangja. Emellett nulla levegő. Egy klíma elvileg működött benn, pont rám fújt, talán ezért bírtam ki benn. Azt hiszem, a tárgyalóteremben sokkal szörnyűbb volt: annak a tetejét sütötte a nap, és semmi klíma nincs benne, emlékeim szerint. Azon alaposan meglepődtem, amikor a terembe, ahol ültünk, bejött néhány kopasz, fekete pólós, nagy(obb) darab ember. Nem maradtak sokáig... de balhé sem volt, szerencsére.
Nem tudom, hogy a bíróság miért nem készült fel a rohamra jobban. Nem ez volt az első eset, hogy sok újságíró és sok néző jött. A per kezdetén is a csillárról csüngtek az emberek. Addig jó, hogy van két terem a nézőknek, sajtónak, de az egyiket csak az újságíróknak kellett volna megnyitni, ahol van központi hang, ahol a hírügynökség és a portálok munkatársai talán asztalt is találnak, meg konnektort. Ekkora tömeget kezelni kell. A szóvivő lehet, hogy lenn helyt állt,de hogy egyetlen munkatársa sem jött föl, az is biztos. Egy jó dolog volt: az elején hoztak poharakat és hideg ásványvizeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése