2014. március 9., vasárnap

Fideszkommunikáció - rosszabbul teljesít

Nem először dühöngök a kormányzati, kormánypárti sajtósok munkája miatt. Az elmúlt másfél hétben újabb élményekkel lettem gazdagabb. Tulajdonképpen semmi egetrengető nem történt, mindössze néhány bosszantó apróság. De nem először.

Német kollégám jött a héten, hogy az április választásokról, előkészületekről csináljunk riportot. Volt emellett más téma is, persze. Időben kezdtem szervezni az eseményeket, interjúkat. Pártrendezvényekre is el akartunk menni, fórumokra, belenézni, megtapasztalni, melyik politikai erőnél hogyan is néz ez ki, melyek a fő témák, kik mennek el, mennyire teltházasak a politikusok "haknijai". Azt gondoltam, hogy az internet majd segítségemre lesz ebben...Nem teljesen így lett.

A legtöbb, legpontosabb kampányesemény-infót a Jobbik honlapján találtam. Kereső is van, képviselő szerint, vagy dátum alapján is lehet szűkíteni a kínálatot. Az Együtt - PM honlapján is fenn vannak a fórumidőpontok, igaz, ott kb. csak egy hétre előre szerepelnek csak az események. Telefonon kértem és kaptam tőlük segítséget, amikor még nem látszott az oldalukon, hogy ezen az aktuális héten ki és hol kampányol majd. A Fidesz honlapján viszont sehol sem találtam semmiféle kampányeseményt, időpontot. Mintha nem is volna. Hívtam az egyik pártsajtóst - a kollegina azzal akart lepöccinteni azonnal, hogy az események benne vannak az MTI tükörben. Mondtam, hogy az az ingyenes MTI változatból nem érhető el, előfizetéses meg nincs, mert akkora összeget kértek érte, hogy az nem érné meg. Mondtam is, hogy pont emiatt hívtam a párt sajtósát, mondjon néhány időpontot, helyszínt, ahova elmehetünk. Jó, majd e-mailben küld. Nem küldött. Csaknem egy héttel később, amikor már igencsak sürgető volt, ismét fölhívtam... Mondtam, hogy nemrég ígérte: küld néhány helyszínt. Nem, ő nem azt ígérte, hanem, hogy utánanéz, van-e valamilyen kampányesemény (hurrá, tehát nem azért nem jelentkezett, mert elfelejtette volna)... De majd mindjárt. Majd visszahív. Nos, azóta is hív. Nem korrekt dolog így eljárni, nem betartani az ígéretet. Mondtam, hogy vidéki esemény is érdekel, bármi. Nem más, elküld két lehetetlen helyszínt és időpontot, ezzel letudja az egészet, teljesítette az ígéretet, én pedig nem mondhatom azt, hogy nem kaptam infót. Jó, persze, a sajtóst ott nem azért tartják, hogy segítsen - legalábbis egyre inkább ez az érzésem.

Külföldi kollégák is panaszkodtak arra, hogy sehonnan nem tudnak információt szerezni arról: hol, hogyan kampányol a Fidesz. Mindenki szeretne elmenni egy ilyenre, hogy a kormánypárt választási hajráját is bemutassák, ne csak az ellenzékét. Viszont, ha nem tudnak elmenni, akkor megint majd azt lehet a fejünkhöz vágni: bezzeg a külföldi sajtó elfogult, csak az ellenzék eseményeiről számol be. Hát, számolnánk mi másról is, ha megkapnánk az infókat és nem rejtegetnék azokat, ha a pártsajtósok nem sajtóelhárítóként üzemelnének a Fidesznél.
Kezdtem azt hinni, hogy nem is kampányol a legnagyobb kormánypárt.... De ma, a postaládában találtam egy szórólapot, miszerint március 12-én, a kerületben lesz FÓRUM! A választási körzet jelöltje, Tarlós Istvánnal megerősítve. Ezek szerint mégiscsak vannak Fideszes kampányrendezvények....




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése