Néhányszor már megkaptam, hogy veletek, újságírókkal aztán nem könnyű. Aláírom, néha vannak a külső szemlélőnek talán furcsának tűnő dolgaink, de ezeket nem azért csináljuk, hogy a másikkal kitoljunk, raboljuk az idejét. Ha nem csináljuk, akkor jön a panasz, hogy miért nézett ki 10 évvel idősebbnek a képen, miért volt olyan rossz a hang, stb. Interjút adni nem egyszerű dolog. Van, akinek könnyen megy, más begörcsöl, ha mikrofont lát, vagy uram bocsá' működő kamera közelébe kerül. Van, aki már szerzett annyi rutint, hogy gond nélkül végigcsináljon egy kérdezz - feleleket. Az, hogy az interjúalany ne legyen sikítófrászban, főleg rajtunk múlik. Az már megbeszéléskor érződik, a telefonban, ha izgul. Bármennyire is sietünk, szakítsunk arra időt, hogy megnyugtassuk. Van, aki szeretné érteni a folyamatot: hogyan épül fel egy anyag, ebben neki mi lesz a szerepe. Ne felejtsük el: mi a kamera túlsó végén állunk, gyakorlattal, és nem a mi szemünkbe világít a fejlámpa.
Tévésként mindig van egy kis idő a bemelegítésre. Amikor megérkezik a stáb és beáll az operatőr a kamerával, el lehet (és szerintem el is kell) beszélgetni az interjúalannyal. Nekünk is segítség, ha vázoljuk: mire számítunk - mennyire kell / nem kell belemélyedni a témába. Manapság egyre ritkább a háromfős stáb (operatőr, technikus, riporter). Pedig mindenkinek szerepe van. Újabban a technikust spórolják meg. Vagyis inkább "spórolják meg". Mert egy jó technikus kell. Nem karácsonyfadísz ő, aki elvezetgeti a stábautót és leparkol meg viszi a statívot, lámpát (ha kell) meg a többi cuccot. Ő felel a hangért, hogy az használható és jó legyen, ha kell, segít bevilágítani, és figyel arra is, legyen feltöltött akkumulátor a kamerához. Ha háromfős stábbal megy az ember helyszínre, akkor a riporter nyugodt szívvel foglalkozhat a riportalannyal. Ha nem, akkor viszont az operatőrének jó, ha segít, már amiben tud, hogy mielőbb indulhasson a munka. Ilyenkor azonban a szerencsétlen interjúalany azt látja, hogy ketten szöszölnek a randa fekete gép körül, ő meg ott áll. Ezt nem tartom szerencsésnek.
Szóval, amíg elkészülnek a kamerával, amolyan jó masszőr módjára el lehet lazítani akivel beszélni fogunk. Itt akár új infót is lehet szerezni, vagy egy másik anyag alapjait megcsípni. Van olyan is, hogy a riportalany segít a riporternek, ha éppen nincs teljesen képben, mert tőle rettenetesen távol álló dologról kell értelmes anyagot fabrikálnia. És ezt nem szabad szégyellni elmondani. Sokkal kínosabb, ha útközben derül ki: lövésünk sincs a dolgokról. Igaz, az a mi felelősségünk, hogy felkészüljünk, de vannak helyzetek, amikor erre nincs idő, vagy útközben telefonálnak rá az emberre: ugorj be ide és ide, és csinálj ezzel és ezzel egy interjút a maghasadás rejtelmeiről. Puff... Szóval jók ezek a felvétel előtti beszélgetések. Megalapozhatja a jó hangulatot, hogy az interjúalany is segítőkész legyen. De volt, hogy ezt arra kellett használnom ezt az időt, hogy az újságírók, vagy éppen a munkahelyem iránti ellenszenvet mérsékeljem annyira, hogy a témára tudjon figyelni és ne az utálat, előítélet foglalkoztassa.
Segíteni neki megnyílni - ha éppen izgulós a beszélgetőpartner és fél a szerepléstől, vagy a háta közepére kívánja az egészet. Sokaknak nem jelent örömet, hogy a tévében, vagy A TÉVÉBEN szerepelhet. A legjobb, ha partner akivel beszélünk. Nekem is neki is könnyebb így. De ezért meg is kell dolgozni. Oda kell figyelni amit mond, komolyan venni.
Többször előfordult velem, hogy forgatás előtt sztorizgatott, érthetően, gördülékenyen beszélt a riportalany, ahogy elindult a kamera, mintha benyomták volna rajta a bikkfanyelv gombot. Ilyenkor kell nekünk azon lennünk, hogy ebből kizökkentsük. Hogy visszavezessük a sztorizgatós üzemmódhoz. Nem egyszerű ez mindig, azt tudom, de kérdésekkel, belekérdezéssel lehet terelgetni. Azt nem tartom jó megoldásnak, hogy letorkoljuk: na, most álljunk akkor meg, és tessék nekem ezt úgy mondani, mint az előbb, amikor beszéltünk. De azt közbeszúrhatjuk, hogy tessék nyugodtan lazábban fogalmazni, mintha a gyerekének/unokájának/barátjának mesélné el, amit a dologról tudni kell. Ez általában működik. Még az izgulósabbaknál. Mert akkor a fejében nem az van, hogy ő A TÉVÉNEK nyilatkozik, hanem, hogy egy közeli személynek mesél el valamit. Néha szerintem egy feles gyorsabb és hatékonyabb megoldást hozott volna...
Gyakran azért egy-egy interjúhoz rögösebb út vezet. Például amikor időpontot szeretnék valakitől a beszélgetéshez kérni, és már azon elképed, hogy én még ezen a héten szeretném nyélbe ütni (pedig még csak kedd van). Ilyenkor kell a rábeszélőkészség. Főleg azt megértetni, hogy nem órákra akarom elrabolni a rettentően fontos feladatától, hanem 10-15 percre. Legalábbis, ha hírműsorról van szó. De azt is el kell fogadni, ha nem áll kötélnek. Udvariasan megszoktam kérdezni, hogy kit ajánlana maga helyett, aki már aznap elérhető. Nos, volt olyan is, hogy "megrémülve" a lehetőségtől, hogy netán más szerepeljen a témában, végül mégiscsak kötélnek állt.
Ha nem kamerával, csak hanggal dolgozik az ember, vagy éppen írott sajtónak, akkor könnyebb a bemelegítés: nem kell fél szemmel a kamerát figyelni, le lehet ülni, és a diktafont pl. sokkal diszkrétebben lehet elindítani, mint egy felvételt. Azt tapasztaltam, hogy az emberek a kamerától jobban tartanak, mint egy sima mikrofontól.
Aztán vannak ám érdekes dolgok, amikor a fagyi megpróbál visszanyalni. Amikor a riportalany jobban akarja tudni, hogy hogyan is kell interjút készíteni. Két hónapja esett meg velem ez legutóbb. Simán indult az ügy, az interjú előtt elmondtam mi az ami érdekel, megnyugtattam, hogy a túl hosszú és barokkos válaszokat nyugodtan kerülheti, lévén németre kell majd fordítanom, és talán könnyebb, ha egyszerűbben fogalmaz. A beszélgetés alatt rájöttem, hogy pár dolgot nem akar kimondani, kerülgeti. Hát kérdezgettem, és sikerült is az infókat így összecsipegetni. Amikor egyszer csak megkérdezte, hogy nem lesz ez így már sok? Nem kéne leállni, mert szerinte eleget beszélt. Erre csak annyit mondtam, hogy még nem kaptam minden kérdésemre választ.Ekkor végre kibökte, hogy valamire nem is fog válaszolni, mert azokat az adatokat majd két hét múlva publikálják, külön. De végül így is meg lett, ami kell.
Szóval, amíg elkészülnek a kamerával, amolyan jó masszőr módjára el lehet lazítani akivel beszélni fogunk. Itt akár új infót is lehet szerezni, vagy egy másik anyag alapjait megcsípni. Van olyan is, hogy a riportalany segít a riporternek, ha éppen nincs teljesen képben, mert tőle rettenetesen távol álló dologról kell értelmes anyagot fabrikálnia. És ezt nem szabad szégyellni elmondani. Sokkal kínosabb, ha útközben derül ki: lövésünk sincs a dolgokról. Igaz, az a mi felelősségünk, hogy felkészüljünk, de vannak helyzetek, amikor erre nincs idő, vagy útközben telefonálnak rá az emberre: ugorj be ide és ide, és csinálj ezzel és ezzel egy interjút a maghasadás rejtelmeiről. Puff... Szóval jók ezek a felvétel előtti beszélgetések. Megalapozhatja a jó hangulatot, hogy az interjúalany is segítőkész legyen. De volt, hogy ezt arra kellett használnom ezt az időt, hogy az újságírók, vagy éppen a munkahelyem iránti ellenszenvet mérsékeljem annyira, hogy a témára tudjon figyelni és ne az utálat, előítélet foglalkoztassa.
Segíteni neki megnyílni - ha éppen izgulós a beszélgetőpartner és fél a szerepléstől, vagy a háta közepére kívánja az egészet. Sokaknak nem jelent örömet, hogy a tévében, vagy A TÉVÉBEN szerepelhet. A legjobb, ha partner akivel beszélünk. Nekem is neki is könnyebb így. De ezért meg is kell dolgozni. Oda kell figyelni amit mond, komolyan venni.
Többször előfordult velem, hogy forgatás előtt sztorizgatott, érthetően, gördülékenyen beszélt a riportalany, ahogy elindult a kamera, mintha benyomták volna rajta a bikkfanyelv gombot. Ilyenkor kell nekünk azon lennünk, hogy ebből kizökkentsük. Hogy visszavezessük a sztorizgatós üzemmódhoz. Nem egyszerű ez mindig, azt tudom, de kérdésekkel, belekérdezéssel lehet terelgetni. Azt nem tartom jó megoldásnak, hogy letorkoljuk: na, most álljunk akkor meg, és tessék nekem ezt úgy mondani, mint az előbb, amikor beszéltünk. De azt közbeszúrhatjuk, hogy tessék nyugodtan lazábban fogalmazni, mintha a gyerekének/unokájának/barátjának mesélné el, amit a dologról tudni kell. Ez általában működik. Még az izgulósabbaknál. Mert akkor a fejében nem az van, hogy ő A TÉVÉNEK nyilatkozik, hanem, hogy egy közeli személynek mesél el valamit. Néha szerintem egy feles gyorsabb és hatékonyabb megoldást hozott volna...
Gyakran azért egy-egy interjúhoz rögösebb út vezet. Például amikor időpontot szeretnék valakitől a beszélgetéshez kérni, és már azon elképed, hogy én még ezen a héten szeretném nyélbe ütni (pedig még csak kedd van). Ilyenkor kell a rábeszélőkészség. Főleg azt megértetni, hogy nem órákra akarom elrabolni a rettentően fontos feladatától, hanem 10-15 percre. Legalábbis, ha hírműsorról van szó. De azt is el kell fogadni, ha nem áll kötélnek. Udvariasan megszoktam kérdezni, hogy kit ajánlana maga helyett, aki már aznap elérhető. Nos, volt olyan is, hogy "megrémülve" a lehetőségtől, hogy netán más szerepeljen a témában, végül mégiscsak kötélnek állt.
Ha nem kamerával, csak hanggal dolgozik az ember, vagy éppen írott sajtónak, akkor könnyebb a bemelegítés: nem kell fél szemmel a kamerát figyelni, le lehet ülni, és a diktafont pl. sokkal diszkrétebben lehet elindítani, mint egy felvételt. Azt tapasztaltam, hogy az emberek a kamerától jobban tartanak, mint egy sima mikrofontól.
Aztán vannak ám érdekes dolgok, amikor a fagyi megpróbál visszanyalni. Amikor a riportalany jobban akarja tudni, hogy hogyan is kell interjút készíteni. Két hónapja esett meg velem ez legutóbb. Simán indult az ügy, az interjú előtt elmondtam mi az ami érdekel, megnyugtattam, hogy a túl hosszú és barokkos válaszokat nyugodtan kerülheti, lévén németre kell majd fordítanom, és talán könnyebb, ha egyszerűbben fogalmaz. A beszélgetés alatt rájöttem, hogy pár dolgot nem akar kimondani, kerülgeti. Hát kérdezgettem, és sikerült is az infókat így összecsipegetni. Amikor egyszer csak megkérdezte, hogy nem lesz ez így már sok? Nem kéne leállni, mert szerinte eleget beszélt. Erre csak annyit mondtam, hogy még nem kaptam minden kérdésemre választ.Ekkor végre kibökte, hogy valamire nem is fog válaszolni, mert azokat az adatokat majd két hét múlva publikálják, külön. De végül így is meg lett, ami kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése