- Kimész a sajtájra? - hangzik el gyakran az avatatlanabb füleknek elsőre fura kérdés. A szakmabeliek csak sajtájnak hívják a sajtótájékoztatót. Nem a legizgalmasabb dolog egy újságíró életében. Hiszen adott a téma, a helyszín, az időpont. Vagyis alapesetben mindezek adottak. Nem épp a legnagyobb kihívás elmenni egyre. A sajtájok akkor jók, amikor az ember kissé fáradt, dekoncentrált, és akár végig is sziesztázhatja az egészet. Jó, ha éppen tévés kollégáról van szó, akkor egy kis éberség kell, hogy az operatőr mikor menjen vágóképezni - azaz azt lefilmezni ahol és ahogy a sajtáj kinéz, résztvevőket, stb. Szóval a sajtáj alapjáraton nem maga a körmömlerágom izgalom.
De az is lehet. Ha például adott témában sehogy se lehet egy párttal/szervezettel/céggel zöldágra vergődni, egy istenért nem adnak interjúidőpontot (hát persze, hogy azért mert nekik kínosabb a téma....). Ilyenkor marad a sajtáj. Persze akkor a többiek hallják, milyen exkluzív témán dolgozik az ember, de sebaj. Ha nem az adott témáról akarunk kérdezni, mindig ott van az emberben egy kellemes kis felkiáltójel. A meg kell kérdeznem. Mikor fejezi már végre be? Mi van, ha eltrappol, nem lehet kérdéseket föltenni? Vagy csak a sajtáj témájáról engednek kérdezni?
Merthogy Magyarországon nem úgy van az, hogy bármiről lehet kérdezni az éppen sajtó elé állt személyt. Nem, kérem! Szinte sértésnek veszik, ha másról próbál faggatózni az ember. "Ez nem képezi a sajtótájékoztató tárgyát" vagy "Kérem csak a témával kapcsolatban kérdezzenek" a leggyakoribb válasz. A hozzánk látogató brit, amerikai vagy német újságírókollégák elhűlnek ettől. Hogy mi az, hogy nem ad választ, sőt, kioktat? Hiszen neki felelnie kellene a feltett kérdésre. Azt meg végképp nem értik, ha valakinek a főnöke kap egy telefont, hogy a kedves kolléga nagyon vehemensen kérdezett... Szóval, bár nem szeretjük, beletörődünk abba, hogy nem válaszolnak a kérdésünkre, esetleg kioktatást is kapunk. Végtére is az is jól mutat az anyagban, ha idézzük: XY kérdésünkre nem akart válaszolni, mindössze annyit közölt, hogy az nem tartozik a sajtótájékoztató témájához. Szerintem ez kínos. Mármint neki. Ettől még egy nesze semmi fogdmegjól válasszal is jobban kijöhet. Vagy ha azt mondja netán: utána kell néznem, sajtáj után beszéljünk.
Csakhát, ugye, nem ártana megtanulni, hogyan lehet a sajtóval együttműködni. Nem, nem KEZELNI, hanem együttműködni.
A sajtájon az akar beszélni, aki azt meghirdette. El akar valamit mondani, amire -szerinte- a közvélemény kíváncsi lehet. Elvileg információt ad - persze sokszor, ha jól megnézzük a dolgokat vagy semmi újat nem hallottunk, vagy teljesen érdektelen dolgokat akartak rém fontosnak eladni. Ez a mi felelősségünk, hogy ebből mit hozunk ki. Például úgy, hogy rákérdezünk dolgokra. Nem szabad készpénznek venni mindent, amit nekünk ott, a pulpitusról elmondanak. Ideális esetben van időnk felkészülni a témából. Ó, nem kell nagy dolgokra gondolni, csak legalább 3-4 régebbi cikk, összefoglaló, tudósítás elolvasása/megnézése/meghallgatása. Vagy kollégánktól is gyűjthetünk infót, aki a témával régebb óta, mélyebben foglalkozik. A kérdéseket nem mindig szeretik. Sőt: gyakran utálják is (még akkor is, ha adott témában tesszük őket föl). A felkészült ember a kínos, bíráló vagy kritikus kérdésekre is flott választ képes adni. ÉS igen, néha nekik is nagyon nehéz, hogy ne veszítsék el a fejüket a szurka-piszka kérdéstől. De nálunk, tapasztalatom szerint, olykor a puszta tények említését is rossz néven veszik, ha az ellenkezik az elmondottakkal.
A "legjobb" az az esemény, amelyet sajtájnak hirdetnek meg, ám kérdezni, no azt nem lehet! Hogy is képzeli a kedves médiamunkás? Legyen boldog a kinyilatkoztatással. Hiszen a sajtáj lényege a párbeszéd, a kérdezz - felelek, hogy tisztázni lehessen a félreérthető dolgokat, a részletekről többet megtudni. Így azok a tájékoztatók is rosszul szoktak elsülni, amikor a úgy állnak nyilvánosság elé, hogy nincs kiérlelve a terv, hogy majd később jönnek a részletek, meg most scak a keret van meg, a kollégák dolgoznak még rajta. Így teljesen hitelét veszti az egész. PR-fogásnak sem túl szerencsés. Vagy az sem jó, ha oylan valakit állítanak ki, akinek gőze sincs a dolgokról. Mint biofelolvasógép eldarálja amit rábíztak, de semmi többet. Ezt is kerülni kéne. De nagy a verseny, ha az egyik csinál/mond valamit, akkor a másiknak is kell. Mindegy mit, valamit, valahogy.
Aztán vannak olyan apróságok, hogy hogyan, hol, mikor lehet jól megszervezni egy sajtájt. Mert az újságíró kényes jószág. És az apróságok, amelyekre sokan nem is gondolnak, nagyban befolyásolhatják a dolgok menetét.
De erről majd a következő posztban!
De az is lehet. Ha például adott témában sehogy se lehet egy párttal/szervezettel/céggel zöldágra vergődni, egy istenért nem adnak interjúidőpontot (hát persze, hogy azért mert nekik kínosabb a téma....). Ilyenkor marad a sajtáj. Persze akkor a többiek hallják, milyen exkluzív témán dolgozik az ember, de sebaj. Ha nem az adott témáról akarunk kérdezni, mindig ott van az emberben egy kellemes kis felkiáltójel. A meg kell kérdeznem. Mikor fejezi már végre be? Mi van, ha eltrappol, nem lehet kérdéseket föltenni? Vagy csak a sajtáj témájáról engednek kérdezni?
Csakhát, ugye, nem ártana megtanulni, hogyan lehet a sajtóval együttműködni. Nem, nem KEZELNI, hanem együttműködni.
A sajtájon az akar beszélni, aki azt meghirdette. El akar valamit mondani, amire -szerinte- a közvélemény kíváncsi lehet. Elvileg információt ad - persze sokszor, ha jól megnézzük a dolgokat vagy semmi újat nem hallottunk, vagy teljesen érdektelen dolgokat akartak rém fontosnak eladni. Ez a mi felelősségünk, hogy ebből mit hozunk ki. Például úgy, hogy rákérdezünk dolgokra. Nem szabad készpénznek venni mindent, amit nekünk ott, a pulpitusról elmondanak. Ideális esetben van időnk felkészülni a témából. Ó, nem kell nagy dolgokra gondolni, csak legalább 3-4 régebbi cikk, összefoglaló, tudósítás elolvasása/megnézése/meghallgatása. Vagy kollégánktól is gyűjthetünk infót, aki a témával régebb óta, mélyebben foglalkozik. A kérdéseket nem mindig szeretik. Sőt: gyakran utálják is (még akkor is, ha adott témában tesszük őket föl). A felkészült ember a kínos, bíráló vagy kritikus kérdésekre is flott választ képes adni. ÉS igen, néha nekik is nagyon nehéz, hogy ne veszítsék el a fejüket a szurka-piszka kérdéstől. De nálunk, tapasztalatom szerint, olykor a puszta tények említését is rossz néven veszik, ha az ellenkezik az elmondottakkal.
A "legjobb" az az esemény, amelyet sajtájnak hirdetnek meg, ám kérdezni, no azt nem lehet! Hogy is képzeli a kedves médiamunkás? Legyen boldog a kinyilatkoztatással. Hiszen a sajtáj lényege a párbeszéd, a kérdezz - felelek, hogy tisztázni lehessen a félreérthető dolgokat, a részletekről többet megtudni. Így azok a tájékoztatók is rosszul szoktak elsülni, amikor a úgy állnak nyilvánosság elé, hogy nincs kiérlelve a terv, hogy majd később jönnek a részletek, meg most scak a keret van meg, a kollégák dolgoznak még rajta. Így teljesen hitelét veszti az egész. PR-fogásnak sem túl szerencsés. Vagy az sem jó, ha oylan valakit állítanak ki, akinek gőze sincs a dolgokról. Mint biofelolvasógép eldarálja amit rábíztak, de semmi többet. Ezt is kerülni kéne. De nagy a verseny, ha az egyik csinál/mond valamit, akkor a másiknak is kell. Mindegy mit, valamit, valahogy.
Aztán vannak olyan apróságok, hogy hogyan, hol, mikor lehet jól megszervezni egy sajtájt. Mert az újságíró kényes jószág. És az apróságok, amelyekre sokan nem is gondolnak, nagyban befolyásolhatják a dolgok menetét.
De erről majd a következő posztban!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése