Egy jól sikerült rendezvényről írtam már a blogban. Azt mindannyian tudjuk, hiszen tapasztaltuk, hogy nem mindig mennek flottul a dolgok. Minél távolabb vagyunk, annál több és váratlanabb gubanc lehet. Murphy - törvény. A külföldi út általában irigyelt dolog - a szakmában is és ismerősök, barátok, családtagok körében is. Igen, persze, baromi jó elutazni, de azt meg elfelejtik, hogy nem városnézésre, strandon hencsergésre vagy kocsmatúrára megy ilyenkor az ember (igény volna rá, és ha lehet, egy kis lazítást be is kell iktatni). Könnyeket nem kell ejteni, de a külföldi út fárasztó, legtöbbször rohanás az egész. Így nagyon sok múlik azon, hogyan készítették elő, mennyire sajtóbarát a szervezés. Az persze baromi jól hangzik, hogy az ember elröppen Párizsba, Tallinnba, Podgoricába, Újdelhibe... De pontos, feszes az időbeosztás, nem lehet késni, cipelni kell a cuccokat, megérkezés után a legritkább esetben van átöltözési, felfrissülési idő - hiszen akivel utazunk, a Fontos Ember dolgozni megy. Mi meg azért, hogy ezt megörökítsük. És hogy ez a legkevésbé legyen döcögős, hajtépős, a sajtósokon, az előkészületeken sok múlik. Hogy mennyire vannak tisztában a különböző médiumok igényeivel, szükségleteivel. Sokszor jobb lenne, ha megkérdeznék és nem csak hasra ütve gondolnák ki a dolgokat.
Mert ahhoz, hogy az esti adásban benne is legyen a tudósítás, édeskevés gépre/buszra rakni az újságírókat, stábokat és elküldeni a Fontos Emberrel. És erre többször is volt példa, hogy nem számoltak azzal: valamikor meg kell írni, valahol meg kell vágni és valahonnan el kell küldeni a beszámolót. Ez a tv-k esetében a legkomplikáltabb. Kép és hang együtt. Manapság, hála a laptopoknak, vágóprogramoknak, egy hotelszobában, egy csendes sarokban is össze lehet dobni egy tudósítást (nem a legjobb, persze, de adásképes), amelyet interneten át lehet küldeni. Ha van internet. Gyors internet. A fotósoknak is át kell küldeniük a képeket, a hírügynökség vagy internetes portálnak meg a rendszerbe tenni a tudósítást. A rádiósok telefonon is be szoktak jelentkezni, akár élőben. Nem túl kényelmes ugyan egy zötyögő buszon ezt megtenni, de ha nincs jobb... A tévéseknek fontos, hogy stand-upot mondjanak a helyszínen. Ezzel erősítjük meg, hogy nekünk jutott, mi biza onnan, helyből, tűzközelből nyomjuk. Ezt gyorsan föl lehet venni. Jó, igen, volt, hogy egy fél busz várt igen sokat kollégára, hogy végre elmondja azt a két mondatot...De erre is kell időt szánni a szervezőknek. És lehetőleg nappali fénynél.
Nem tartozik a legkedvesebb emlékeim közé egy moszkvai út. A sajtót ugyan fölrakták egy rendőri kísérettel ellátott kocsira, de nem mehettünk a delegációval. A zsúfolt, dugóban fuldokló sugárúton nem sokakat zavart a sziréna. Későn értünk a Vörös térre - de mint kiderült, semmiről sem késtünk le.Csodás órákat töltöttünk a Kreml falai közt várakozva. Sajtáj ideje is elérkezett, némi csúszással. És hiába kérdezgettünk bárkit, hogy mi van, vállvonogatás, hümmögés volt a válasz. Meg, hogy hamarosan....mindjárt! Aztán pedig indulni kellett...ki a reptérre, a nem sokat érő rendőri felvezetéssel. Amikor mi, tv-sek fölvetettük, hogy akkor most nekünk át kéne lőni a képeket, ijedt csodálkozás volt a reakció. Hogy azt nem lehet, arra nincs idő. A Vörös tér túloldalán, kb. 800 méterre volt a TV, ahonnan át tudtunk volna játszani. Helyette araszoltunk a dugóban. A jóval később indult delegáció utánunk 5 perccel ért be. Ha akkor van is velünk laptop, nem tudjuk átküldeni, mert ahhoz internetkapcsolat is kellett volna. Gyakorlatilag hiába utaztunk több ezer kilométert. Hullafáradtan értünk haza.
Egy rigai úton béroperatőrt kértek mellém. Állítólag tudott angolul. Oroszul biztos, de úgy meg én nem beszélek. A helyi erővel azért dűlőre jutottunk. Az út szervezői elég rugalmasak voltak, amikor mondtam, hogy nekem ezzel az anyaggal el kell rongyolnom a partnert TV-hez, hogy átlőjük Budapestre. Megmondtam mennyi idő kell kb, ők meg megmondták, hogy akkor hova menjek. Működött.
Van olyan is, amikor nem aznap jövünk haza. Ez azért kényelmesebb megoldás. Ilyenkor lehet este, munka után lazulni. Na, ezt a részét a dolognak lehet irigyelni. És bár az ember külföldön van, a helyi nevezetességekből szinte sosem látunk semmit. Hacsak nem a program része. Kétszer voltam Párizsban, kétszer láttam a Louvre-t: bezárva. Szóval kénytelen leszek visszamenni.
A sajtósoknak külföldön sincs könnyű dolguk: ismeretlen a terep, a helyi kollégáikkal kell zöld ágra vergődni, ott vannak a nyelvi nehézségek, no meg a gondjaikra bízott hazai sajtócsapat. Mi, újságírók is rájuk zúdítjuk a kéréseinket, és a helyiek is rájuk zúdítják a tudnivalókat. Néha az egész egy rossz társasútra hajaz. Ilyenkor kell tudni összerántani a csapatot.
Mert ahhoz, hogy az esti adásban benne is legyen a tudósítás, édeskevés gépre/buszra rakni az újságírókat, stábokat és elküldeni a Fontos Emberrel. És erre többször is volt példa, hogy nem számoltak azzal: valamikor meg kell írni, valahol meg kell vágni és valahonnan el kell küldeni a beszámolót. Ez a tv-k esetében a legkomplikáltabb. Kép és hang együtt. Manapság, hála a laptopoknak, vágóprogramoknak, egy hotelszobában, egy csendes sarokban is össze lehet dobni egy tudósítást (nem a legjobb, persze, de adásképes), amelyet interneten át lehet küldeni. Ha van internet. Gyors internet. A fotósoknak is át kell küldeniük a képeket, a hírügynökség vagy internetes portálnak meg a rendszerbe tenni a tudósítást. A rádiósok telefonon is be szoktak jelentkezni, akár élőben. Nem túl kényelmes ugyan egy zötyögő buszon ezt megtenni, de ha nincs jobb... A tévéseknek fontos, hogy stand-upot mondjanak a helyszínen. Ezzel erősítjük meg, hogy nekünk jutott, mi biza onnan, helyből, tűzközelből nyomjuk. Ezt gyorsan föl lehet venni. Jó, igen, volt, hogy egy fél busz várt igen sokat kollégára, hogy végre elmondja azt a két mondatot...De erre is kell időt szánni a szervezőknek. És lehetőleg nappali fénynél.
Nem tartozik a legkedvesebb emlékeim közé egy moszkvai út. A sajtót ugyan fölrakták egy rendőri kísérettel ellátott kocsira, de nem mehettünk a delegációval. A zsúfolt, dugóban fuldokló sugárúton nem sokakat zavart a sziréna. Későn értünk a Vörös térre - de mint kiderült, semmiről sem késtünk le.Csodás órákat töltöttünk a Kreml falai közt várakozva. Sajtáj ideje is elérkezett, némi csúszással. És hiába kérdezgettünk bárkit, hogy mi van, vállvonogatás, hümmögés volt a válasz. Meg, hogy hamarosan....mindjárt! Aztán pedig indulni kellett...ki a reptérre, a nem sokat érő rendőri felvezetéssel. Amikor mi, tv-sek fölvetettük, hogy akkor most nekünk át kéne lőni a képeket, ijedt csodálkozás volt a reakció. Hogy azt nem lehet, arra nincs idő. A Vörös tér túloldalán, kb. 800 méterre volt a TV, ahonnan át tudtunk volna játszani. Helyette araszoltunk a dugóban. A jóval később indult delegáció utánunk 5 perccel ért be. Ha akkor van is velünk laptop, nem tudjuk átküldeni, mert ahhoz internetkapcsolat is kellett volna. Gyakorlatilag hiába utaztunk több ezer kilométert. Hullafáradtan értünk haza.
Egy rigai úton béroperatőrt kértek mellém. Állítólag tudott angolul. Oroszul biztos, de úgy meg én nem beszélek. A helyi erővel azért dűlőre jutottunk. Az út szervezői elég rugalmasak voltak, amikor mondtam, hogy nekem ezzel az anyaggal el kell rongyolnom a partnert TV-hez, hogy átlőjük Budapestre. Megmondtam mennyi idő kell kb, ők meg megmondták, hogy akkor hova menjek. Működött.
Van olyan is, amikor nem aznap jövünk haza. Ez azért kényelmesebb megoldás. Ilyenkor lehet este, munka után lazulni. Na, ezt a részét a dolognak lehet irigyelni. És bár az ember külföldön van, a helyi nevezetességekből szinte sosem látunk semmit. Hacsak nem a program része. Kétszer voltam Párizsban, kétszer láttam a Louvre-t: bezárva. Szóval kénytelen leszek visszamenni.
A sajtósoknak külföldön sincs könnyű dolguk: ismeretlen a terep, a helyi kollégáikkal kell zöld ágra vergődni, ott vannak a nyelvi nehézségek, no meg a gondjaikra bízott hazai sajtócsapat. Mi, újságírók is rájuk zúdítjuk a kéréseinket, és a helyiek is rájuk zúdítják a tudnivalókat. Néha az egész egy rossz társasútra hajaz. Ilyenkor kell tudni összerántani a csapatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése